A kert gyümölcsei és a lélek virágai – Megnyitotta kapuit a majki kamalduli remeteség klauzúrája

Az oroszlány-majkpusztai kamalduli remeteség klauzúrájának ünnepélyes átadása délelőtt, az azt követő szakmai program pedig a felújításban közreműködő szakemberek vezetésével tartott bejárással délután zajlott.

A Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Rákossy Balázs délelőtti beszédében elmondta, hogy összesen 3,2 milliárd forintból, három ütemben most végre egy olyan fejlesztés valósulhat meg, amely méltó a hazánkban is egyedülálló európai örökséghez. Beszédet mondott Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője is, aki régóta a szívén viseli a majki remeteség sorsát. A kultúrtörténeti tudnivalókat és érdekességeket Virág Zsolt, a Nemzeti Kastély- és Várprogramért felelős miniszteri biztos osztotta meg a résztvevőkkel; a beruházás technikai részleteiről és a további várható fejlesztésekről pedig Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója számolt be.

Az eseményen jelen volt Eszterházy György is, aki családja majki kötődésének történetét elevenítette fel, személyes hangon idézve meg nagymamája, a „13-as cellaház grófnője”, Károlyi Margit alakját. A családot a II. világháborút követően, 1951-ben kitelepítették; Esterházy Móric csak 1953-ban térhetett haza, ekkor költöztek be a remetelakba. Noha a klauzúra falai közt maguk is szerény körülmények között éltek, a grófné 1975-ös haláláig nagylelkűen segítette a rászorulókat. Mély istenhit, tartás és erkölcsi szigor jellemezte – tudhattuk meg. „Ha élne, most is bizonyosan az ukrajnai háború elől menekülőkkel osztaná meg szerény hajlékát” – utalt a szomorú, aktuális történelmi helyzetre és a grófnő személyiségére Eszterházy György.

Az észak-vértesi erdőség mélyén, náddal körülölelt tavak között bújik meg a majki kamalduli remeteség, Magyarország Európa-szerte kuriózumnak számító műemlékegyüttese, amely a kevés épségben maradt, 18. században alapított remeteség egyike. A látogatót a belépést követően rögtön rabul ejti a hely különleges atmoszférája. A remeteség főkapuján ma is látható a latin nyelvű felirat:

Távol legyen ezen szent magány kapujától a csendzavaró, mert Istennek szentelt serege gyűlöli a zajt!”

És noha a műemlékegyüttest és az azt körülvevő egykori birtokot ma már semmiféle szálak nem fűzik az Egyházhoz, szakralitása mégis kézzelfogható és időtlen.

Az egymás mellett sorakozó tizenhét cellaház mindegyike saját kerttel rendelkezik; a klauzúra közepén az egykori templom épen maradt tornya, illetve a konventépület, a Foresteria Vogl Gergely falképeivel fehér, letisztult egyszerűségükkel mind azt sugallják: e fallal körülzárt világ egykori lakói megtalálták a teljességet.

A lombardiai hercegi család sarjáról, a későbbi Szent Romualdról és az általa alapított rendről ITT olvashatnak bővebben.

 

Sárossy Pétert, a központi épületben és a klauzúrában látható kiállítások kurátorát először csak futtában látjuk, sok az intéznivaló az egész napos rendezvénnyel kapcsolatban. Rengeteg elhivatott és áldozatos munka gyümölcse érik most be. Sárossy Péter még 2006-ban kezdett el foglalkozni az épületegyüttessel, amikor felkérést kapott egy rövid ismertető megírására, így később, 2010 után, a fejlesztés elindultával adta magát, hogy ő lesz az, aki kézbe veszi a szakmai szálak összefogását; így vált a majki remeteség legfőbb ismerőjévé, s mostanra végeredményben a projekt dobogó szívévé.

A feltárásokban, majd a felújítási munkálatok előkészítésében részt vevő szakemberek mindegyikéről elmondható, hogy mérhetetlen alázattal és felkészülstséggel nyúltak a feladathoz, s csodálatos munkát végeztek; a délutáni szakmai program során az ő vezetésükkel járhattuk be a remeteséget és ismerhettük meg egyesével a fejlesztés legnagyobb kihívásait és legfontosabb eredményeit, az újonnan nyílt tárlatokat, a felújított cellaházakat, a kerteket, a kerti grotta kápolnát, tanulmányozhattuk az alaprajzában madártávlatból jól látható egykori templom földi körvonalait, ugyanis a falak helyét vörös murva jelöli a járószinten.

Sárossy Péter kurátorral a központi épületben, vagyis a Foresteria kápolnájában ülünk le beszélgetni. Nem sok ideje van, mégis magával ragadó lelkesedéssel avat be a remeteség történetének és épületeinek titkaiba, és az új kiállítás részleteibe.

Majkpusztán 1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította meg a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, halastavakat és malmokat is adományozott. Az épületegyüttes megtervezésével – amelyben a cellaházak, egy Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt templom, valamint egy közösségi (konvent) épület, az úgynevezett Foresteria („erdei kolostor”) kapott helyet – a gróf a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699–1761) bízta meg, aki 1736-ban látott munkához. A Foresteria 1745 és 1752 között épült fel a vendégszobákkal és a remeték közös kiszolgálóhelyiségeivel, konyhával, refektóriummal, könyvtárral, borbélyszobával.

A remeteség cellaházai által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le. Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ám az építkezés pénzszűke miatt megakadt, így az eredetileg tervezett húsz remetelakból tizenhét készült el. A templom ekkor már lényegében készen volt, de belső díszítésén még 1782-ben is dolgozott korának legjelentősebb közép-európai festőművésze, Franz Anton Maulbertsch. A Foresteriában a világi segítők, vendégek, illetve a remeteéletre készülő barátok éltek.

A lakószobából, kápolnából, műhelyből és kamrából álló házak magyar arisztokrata családok, főpapok adományaiból épültek, a donációkat az oromzatokon elhelyezett kőcímerek jelzik. A házban lakó remete az adományozó (pl. Baranyai, Berényi, Bodorfalvi, Cziráky, Erdődy, Falussy, Gyulay, Hartwigh, Hunyadi, Lengyel, Szörényi) család lelki üdvéért rendszeresen imádkozott.

A szerzetesek – az alapításkor szám szerint tizenketten – magányosan és némán éltek cellaházaikban, egyedül a napi kötelező imát és zsolozsmát mondhatták el hangosan. A cellaház a remete személyes élettere volt: az ünnepi együttlétek kivételével ott étkezett, ott aludt, ott írt és olvasott, imádkozott és elmélkedett, esetleg faragott, s gondozta kertjét. Egymással csak a szentmiséken, a fő ünnepeken találkozhattak. Elöljárójuk engedélyével évente két alkalommal, három-három napon válthattak szót egymással és környezetükkel.

„Az ő hivatásuk és küldetésük az állandó imádságra szólt. A korban ez nagyon fontos társadalmi szerepvállalás volt, úgyis mondhatjuk, hivatásos imádkozók voltak – magyarázta Sárossy Péter, aki azt is hozzáteszi, emellett a barátok komoly gazdaságot vittek, melynek működéséről a pénztárkönyvekből sok mindent megtudhatunk, többek között azt is, hogy a rend teljesen önfenntartó volt, a jótékonysági adományokkal kiegészült bevételek – koldulnia tilos volt a rendnek – bőven biztosították a zavartalan működést. A gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek, illetve bérért dolgozó munkások végezték, akik halászattal, szőlő- és földműveléssel foglalkoztak. De annak ellenőrzése is az ő dolguk volt, nem beteg-e valamelyik remete. Egy 1758-as pénztárkönyvből például kiderül, hogy egy alkalommal „a Gábor testvér köpölyözésére érkező Borbély János úrnak fáradságáért 1 forint 8 krajcár” került kifizetésre, de a számadásokból az is nyomon követhető, kinek mennyit fizettek az állandó vagy az idénymunkákért.

A nyilvántartásból a birtokhoz tartozó halastavakkal kapcsolatban az az érdekesség is kiderül, hogy a szerzetesek, főleg böjti időben, előszeretettel fogyasztották a tavakban élő teknősök húsát, illetve csigát, sőt vízi állat révén nem tekintették húsnak a szárcsát és vidrát sem. „Utóbbiak vadászatáért még fizettek is, így a halállomány ritkításának visszaszorítása kétszeresen is megtérült. Húst amúgy is ritkán fogyasztottak a szerzetesek. Persze, ha valaki a remeteségben megbetegedett, annak természetesen készítettek egy jó marhahúslevest” – magyarázta Sárossy Péter.

Ám alig lakták be e tereket, 1782-ben II. József feloszlatta a kontemplatív szerzetesrendeket, köztük a kamalduli rendet is. A remeteség vagyonát árverésre bocsátották, kincstári tulajdonba vették. 1806-ban gróf Esterházy Károly vásárolta vissza a birtokot, és a területet bérbe adta. Az itt berendezett manufaktúra ezt követően a környék legnagyobb posztógyáraként működött; a korábbi cellaházakba munkások költöztek, az egyikben pedig még iskolát is berendeztek.

1810 nyarán aztán egy villámcsapás következtében a templom tetőszerkezete leégett. Tégláit részben az oroszlányi evangélikus felekezet kapta meg, részben a csákvári Eszterházy-kastély bővítéséhez használták fel. A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható a templom kifestésének töredéke.

Majkpuszta a remeteség alapítása óta számtalanszor cserélt gazdát, a II. világháború során összesen hét alkalommal. Ebben az időszakban az U alaprajzú főépület keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része is leégett, a családi levéltár, könyvritkaságok, újságok és több értékes bútordarab is odalett. A háborút követően az épületegyüttes kórházként funkcionált, az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló működött a falai között; a Foresteriából lett vadászkastély egykori berendezésből mindössze a refektórium (melynek mennyezetfreskója egyébként a magyarországi barokk falképfestészet fontos részét képezi), a vadászterem kályhái, az emeleti kandalló és két csillár maradt sértetlen.

Ugyan a majki remeteség az 1980-as évektől már turisztikai látványosság, és 1993-ban a templomtorony alsó részét is helyreállították, az épületegyüttes állapota folyamatosan romlott. A felújítás és rehabilitáció régi restancia volt.

Az újonnan nyílt tárlat A kert gyümölcsei és a lélek virágai címet kapta – utalva a helyreállított remeteségi és cellakertekre, valamint a klauzúra lelkiségére.

A falakkal körülvett területen belül a 6. és 7. cellaházban korhű berendezés fogadja a belépőt. A 6. számú, berendezett remetelak egy kamalduli néma barát életébe nyújt betekintést, míg a 7. számú ház a remeteség elöljárójának lakhelyét mutatja be. Nemcsak a rekonstruált enteriőrök, de egyedi témák is szerepet kapnak itt, az általános remetelakban az idő, míg az elöljárói cellában a 18-20. századi tárgyi kultúra kerül a fókuszba.

A 11-es számú cellaházban a látogató audiovizuális eszközök segítségével kap a kiállításokhoz kapcsolódó többletinformációkat – például a remeteségi kertek gyógynövényeiről; a 14., illetve a 17. számú házban látványmanufaktúra tevékenységeire és múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas tereket alakítottak ki.

A felújított, immár kilátópontként is funkcionáló torony is látogatható, benne kapott helyet a Csendvilágból napvilágra című tárlat, amely főként a kamalduli lelkiséget állítja középpontjába installációival és kiállítási tárgyaival, s melynek az egyik legizgalmasabb eleme a Romuald misztikus álmát szimbolizáló, vezérgondolatokkal ellátott, toronycsúcs felé vezető belső létra.

A szakemberek feltárták és rekonstruálták a templomhoz tartozó egykori szerzetesi kriptát is, amelyet emlékhelyként alakítottak ki, felvillantva az elmúlást szimbolizáló festett koporsók motívumait is, amelyeket korabeli lelkiségi irodalomból vett, hologramon megjelenő gondolatok kísérnek.

Itt látható egy eredeti majki kriptatető is, és egy festett szerzetesi koporsófedél a hozzá tartozó installációval.

A majki remeteséghez 17 cellaháza közül most hét rekonstrukciója történt meg, a harmadik fejlesztési ütem feladata pedig többek között az lesz, hogy a többi épület apartmanházként nyerje majd el új funkcióját, amelyek révén a remeteség turisztikai célpontként végre valóban újra megtelhet élettel.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Horogszegi Tamás; Krizsán Csaba/MTI

Magyar Kurír