A közösség a pokolból kivezető út – A helyi gazdaságokról a Párbeszéd Házában

A rendezvénysorozat apropója az, hogy júniusban lesz öt éve, hogy megjelent a korszakalkotó jelentőségű vatikáni dokumentum, Ferenc pápa teremtésvédelmi témájú, Laudato si’ kezdetű enciklikája. Az előadások a szintén öt éve készült, a klímaváltozás témáját nem pánikszerűen, hanem a megoldásokra fókuszálva megközelítő dokumentumfilm, a Holnap tematikájára épülnek fel.

A sorozat ötödik alkalmán a gazdasági megoldások kerültek középpontba, a francia dokumentumfilm idevonatkozó része is azt mutatta be, milyen kezdeményezésekkel lehet megerősíteni a helyi gazdaságot a globálissal szemben. Ennek önmagán túlmutatóan azért is nagy a szerepe, mert egyrészt minél közelebbről szerezzük be a termékeket, annál kisebb azoknak az ökológiai lábnyoma; másrészt bizonyítottan kétszer-négyszer annyi munkahely működéséhez járul hozzá az, aki a helyi kis vagy közepes vállalkozónak fizet x összeget, mint aki egy multicégnek. Láthattunk a filmben minimális profitra törekvő, de minél többeknek munkát adó papíripari céget, saját pénzt létrehozó brit kisvárost. Megismerhettük a wir frankot, amely a svájci frank mellett hivatalos pénz az alpesi országban, de kizárólag virtuálisan létezik, főképp azért, hogy kis és középméretű vállalkozások létrejöttét és fennmaradását segítse. Egy egyesült államokbeli céghálózatot is bemutatott a film, az ő céljuk is az, hogy egy-egy település, kistérség minél önállóbb tudjon lenni.

Ikotity István, a sorozat egyik szervezője és műsorvezetője arról beszélt, hogy az alkalom szentírási mottója – „Ahol a kincsed, ott a szíved” – is jól mutatja, miként tekintünk a gazdaságra. A mai gazdaság nagyon eltávolodott a társadalomtól, mi, emberek vagyunk inkább az alkatrészek, a gazdaság pedig sárgólemként fölénk növekedett.

Az apró hegyháti települést, Alsómocsoládot nehéz lenne egy kezdeményezéssel azonosítani, mert Dicső László polgármester és csapata tevékenysége pont azt mutatja, hogy mindent megtesznek azért, hogy innovatív, a mai világ kihívásaihoz adaptálódó, de a múltjához is kötődő település polgárai legyenek. A rendszerváltás óta, tehát immár harminc éve a település élén álló vezető nem véletlenül emelte ki a Charles Darwinnak tulajdonított mondást: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”

Alsómocsolád 1990 előtt szerep nélküli település volt, többek között ez is eredményezte, hogy kezdtek elköltözni a településről. Ugyanakkor az összetartó faluközösségre, a színvonalas iskolára nagyon sok elszármazott, városba elkerült értelmiségi is jó szívvel gondolt vissza, és már a civil törvény életre hívása előtt jóval megalakult az Alsómocsoládiak Baráti Köre. 2006-ra elérték a teljes közműellátottságot: minden van, mint ami egy városban, kivéve a tömegközlekedést. Ráadásul manapság nem elmennek dolgozni a 320 fős településről, hanem ide jönnek, köszönhetően a több gyáregységnek, amelyek összesen 450 embert foglalkoztatnak.

Az alsómocsoládiak gyakorlatilag minden programban, ami csak vonatkozhatott rájuk, igyekeztek részt venni. Hogy ezekbe be is vonták őket, az amiatt lehet, hogy alapelveik nemcsak szlogenek, hanem valóban működnek is: azt nézik, hogy mi van a pohárban, s nem azt, hogy mi nincs benne; az egyenlőség helyett az igazságosságra törekszenek; az együttműködés és a bizalom éppen annyira fontos, mint hogy mindenki tudja, milyen célért dolgoznak. A kis települést igyekeztek a fiatalokra tervezni, így 84 szálláshellyel rendelkező erdei iskolájuk van, interaktív tárházzal, egy nagyon menő hajóval, kilátóval és a faluban QR-kódos tanösvénnyel. Ugyanakkor az idősekre is gondoltak: családias, 45 fős idősotthonuk van, s egy Norvég Alap-os programnak köszönhetően nemcsak saját maguk számára tudtak szakembereket képezni, hanem Szekszárd, Pécs és Kaposvár megyeszékhelyek közötti hármas pontként összesen háromszáz idősgondozót képeztek tovább.

Működik az úgynevezett korprofil program, ami az emberek életévéhez hasonlított egészségi állapotát méri föl, ennek alapján tesznek további javaslatokat lakosaiknak. Ám nem maradnak meg a falu kereteinél, a kistérségi összefogást is nagyon fontosnak tartják. „Magunk kenyerén” programjuk azt célozza, hogy támogassák azokat, akik a saját boldogulásukért tesznek. Ennek keretében helyi pénzt is bevezettek, a rigacot, amely Rigac János helyi betyárról kapta a nevét. Egy rigacot egy forintért lehet venni, de vissza már csak 80 százalékban váltják – ez segíti a helyi ipar működését. A helyi bolt gyakorlatilag ennek köszönheti a fennmaradását, hiszen a gazdasági és felújítási támogatások egy részét nem forintban, hanem rigacban fizetik ki, ezt pedig száz százalékban csak helyben tudják felhasználni.

Alsómocsoláddal ellentétben a Nyíregyházi Közösségi Kosár megalkotói nem voltak annyira erősek, hogy saját pénzt hozzanak létre, de a helyi gazdaság erősítéséért elkötelezetten tevékenykedő csapat így is szép eredményt tudhat magáénak. A Helyben a Jövőnk Egyesület felügyelőbizottságának elnöke, Zalatnay László a rövid ellátási lánc (REL) mellett tette le a voksát, amelyben a termelőt és a vásárlót kizárólag egy önkéntes csoport választja el egymástól. Szerinte a hosszú ellátási láncok (HEL) szó szerint a pokolba (angolul hell) vezető utat jelentik a Föld számára. Elég belegondolni, hogy mennyivel nagyobb környezetszennyezést okoz, ha Új-Zélandról származó lilahagymát veszünk a hipermarket polcáról, vagy svájci eredetű chilis babot, amelynek hozzávalói minden bizonnyal nem az alpesi országban teremtek…

Nem véletlen, hogy amikor a helyi jövő iránt érdeklődőkkel leültek közösen gondolkodni (akkora volt az érdeklődés, hogy a harmadik alkalommal már egy kisebb sportcsarnokot kellett kibérelni a találkozóra), az élelmiszer témája és a bevásárló közösség létrehozása kapta a legtöbb szavazatot, és ebbe az irányba indultak el. Az első héten 12 termelővel és húsz vevővel indítottak, ma már heti 150 vevőjük van, és 50-60 termelő termékei találhatók meg a kosarakban, amelyeket hetente 15-20 önkéntes rak össze. A vásárlók pénteken délután 2 és 6 óra között vehetik át az interneten keresztül megrendelt árut.

Nyíregyházán számításaik szerint 85 milliárd forintot fordítanak az emberek élelmiszerre egy évben, ennek mindössze tíz százaléka kerül a helyi termelőkhöz. Az ő részesedésük tehát egy nagyon kis csepp a tengerben, de az már bizakodásra ad okot, hogy nincsenek egyedül: amikor elkezdték, még alig pár ilyen kezdeményezés volt országszerte, ma már százas nagyságrendű a számuk. A Nyíregyházi Közösségi Kosár üzemeltetői nagyon elkötelezettek: országos hálózat kiépítésére törekednek, ami természetesen nem az áruk messzebbre szállítását jelenti, hanem hogy az általuk kifejlesztett szolgáltatói platformot bárkivel megosztják. Remélik, hogy ennek a továbbfejlesztése már közös munka eredménye lehet.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír