A különös Isten rendhagyó kutatója, Rowan Williams Pannonhalmára érkezik szeptemberben

A konferenciára való előkészület jegyében alakját Görföl Tibor, a Vigilia folyóirat főszerkesztője segítségével mutatjuk be.

Rowan Williams első könyvének első oldalán jellemző módon az „Isten különössége” kifejezéssel találkozunk: hatalmas teológiai életműve, egyházkormányzói munkássága, lelki mesterként kifejtett tevékenysége, nyilvános vitákban vállalt szereplése és költői teljesítménye egyaránt azt célozza, hogy a keresztény Isten felfoghatatlan, különös, meglepő és teljesen soha ki nem ismerhető valóságára világítson rá fáradhatatlanul megújuló erőfeszítésekkel.

A legtekintélyesebb teológusok között ma valószínűleg senki nem vállal akkora részt a nyilvános vitákban, a nagy társadalmi kérdések elemzésében és a nem hívő értelmiséggel folytatott párbeszédben, mint Rowan Williams, de ezeken a területeken mindig a keresztény Isten képviseletére vállalkozik, noha olyan formában, amely a hívőket és a nem hívőket egyaránt meghökkenti.

Ha csak a közelmúltat tekintjük: a popkultúrához tartozó zenésszel, a fia halála után belső átalakuláson átmenő Nick Cave-vel folytatott rendhagyó beszélgetése méltán vonta magára az egész világ figyelmét. Furcsa is lenne, ha életútja nem bővelkedne rendhagyó vonásokban, és meglepő volna, ha egészen egyedi stílusban megírt könyvei nem kívánnának szokatlanul nagy erőfeszítést az olvasótól.

Eleve szokatlan döntés volt, hogy az egyetemista ifjú elsődlegesen az ortodox teológia és az egyházatyák gondolkodása iránt kezdett érdeklődni Cambridge-ben folytatott tanulmányai során. Eleinte Szergij Bulgakov munkásságát tanulmányozta, majd Vladimir Lossky életművéről írta meg doktori értekezését, újszerű kutatások alapján, hiszen Lossky nyomtatásban hozzáférhetetlen előadásszövegeit is elemezte. Sok mindent tanult Losskytól, akit a magyar olvasó elsősorban A keleti egyház misztikus teológiája című könyve révén ismer: megtanulta, hogy a személy eredendően más, mint a puszta individuum, az egyén, és megértette, hogy a sokat emlegetett negatív teológia főként önmaga meghaladására, Isten magasztalására és belső lemeztelenedésre készteti az embert.

Szinte áttekinthetetlenül nagyszámú könyvében rendszeresen visszatérnek a keleti kereszténység képviselői és gondolati alakzatai, mindig önálló értelmezés keretében.

Csak egyetlen példa: a szintén sokat emlegetett átistenülés, a theószisz Rowan Williams szerint azt jelenti, hogy az ember egyre inkább személlyé válik, olyanná, mint az isteni személyek, akik nem azért önállóak, mert mindentől elkülönülnek és visszahúzódnak magukba, hanem azért, mert mindenkihez kapcsolódni tudnak. Ennek értelmében az átistenülés során az ember egyre inkább kiszolgáltatja magát másoknak, egyre egyetemesebb kapcsolódásra lesz lehetősége, s ahhoz hasonul, amit a teljesen kiszolgáltatott és mindenkivel kapcsolatban lévő Megfeszített jelenít meg. Ezt a felfogást Williams jellemző módon két nagy modern ortodox szent, Essexi Szent Szofronyij és Párizsi Szent Mária alapján dolgozta ki, s ez a kulcsa annak a könyvének, amely immár magyarul is olvasható: a keleti teológia nyugati tanulságait összegző, Keletre tekintve fagyos időkben című kötetnek.

Ortodox és patrisztikus kutatásai alapján Rowan Williams fokozatosan ismertségre tett szert a brit teológia világában, és 1986-ban nem is volt olyan váratlan a katedrájáról leköszönő John Macquarrie telefonhívása, aki felajánlotta neki oxfordi professzúrája átvételét. Oxfordi professzorként írta meg legismertebb ókeresztény tárgyú könyvét, az Ariusról szólót, amelyben aprólékos elemzésekkel próbálta új megvilágításba helyezni a 4. század hírhedt eretnekét. Ekkor már jó ideje az anglikán egyház papja volt, bár kis híján szerzetesnek állt, hiszen nagyon vonzódott a szerzetességhez, és különösen a quarri bencés apátsággal (Isle of Wight) került szoros kapcsolatba.

Barátai és tisztelői mégis megrettentek, amikor 1992-ben elvállalta, hogy a walesi Monmouth püspöke lesz: mindenki attól tartott, hogy a briliáns teológus tudományos pályájának ezzel vége szakad.

Szerencsére nem így lett, mert annak ellenére, hogy a munkára fordított heti nyolcvan órából a püspök legalább negyvenet az egyházmegyéjének szentelt, továbbra is sokat írt, világszerte előadásokat tartott, és néhány hétig minden évben vállalt vendégtanárságot valahol a nagyvilágban. Miután 1999-ben walesi érsekké, vagyis az anglikán egyház egyik prímásává választották, egyre valószínűbb lett, hogy az egész Anglikán Közösség vezetőjének posztjára, a canterburyi érsekségre is komoly jelölt. Az ezredfordulón már hatalmas viták kereszttüzében állt, folyamatosan véleményt nyilvánított ugyanis az anglikán közösségeket élesen megosztó kérdésekben, például a női papság, a női püspökök és a homoszexualitás problematikájával kapcsolatban. Politikai nézeteit sem rejtette véka alá, s bár kezdettől fogva szociáldemokrata beállítottságú volt, éppúgy élesen bírálta Tony Blair, mint később David Cameron kormányát.

Soha nem volt még olyan canterburyi érsek, aki oly elevenen jelen lett volna korának kultúrájában és társadalmában, mint a 2002-ben intronizált Rowan Williams. Voltak, akik népszerű prédikációi alapján, voltak, akik versei miatt, voltak, akik előadásai révén ismerték, de nem ismerni lehetetlen volt tisztségének betöltése idején, 2002 és 2012 között. Jellemző azonban, hogy

érseksége idején legfajsúlyosabb könyvét éppen Dosztojevszkijről írta, mégpedig akkor, amikor egyházában a legmagasabbra hágtak a feszültségek, 2007–2008-ban.

A könyvben nemcsak leszámol a keresztény Dosztojevszkij-rajongók naiv elgondolásaival, de egyedi megfigyeléseket is tesz az íróval kapcsolatban, s mindenekelőtt az irodalom és a hit belső rokonságát domborítja ki: ahogyan az írás mindig lezáratlan marad, úgy az igazságot sem szabad úgy kimondanunk, mintha véget ért volna a történelem. Hasonló eredetiséggel közelített C. S. Lewishoz is, főként a Narnia-sorozathoz, amellyel kapcsolatban – megint csak jellemző módon – például azt emelte ki, hogy a Narnia tükrében az isteni kegyelemnek mindig van valamilyen rendhagyó, formabontó, sőt felforgató jellege, mert lehet, hogy a rendezettség és az olajozott funkcionálás csupán „a bűn rendezett világát” jeleníti meg, amelyet a kegyelemnek előbb fel kell forgatnia és a feje tetejére kell állítania (a Narniában Aslan megjelenését gyakran kíséri efféle forgatag). Irodalmi elemzéseiben ugyanakkor különösen jól érvényesül a canterburyi érsek megkapó emberi kedvessége és melegsége, így a Lewisról írt könyvében is: nem véletlen, hiszen két gyermekével sok-sok órát töltöttek gyermekirodalom olvasásával, és ez az apai tapasztalat elválaszthatatlan Williams szellemiségétől. Elvesztett ikonok című könyvében, amely a modern kultúrában eltűnő értékekről szól, elsőként a gyermekség fontosságát emelte ki.

Mindezzel együtt Rowan Williams lelki mester is maradt az évtizedek során. Prédikációit már Walesben sem értette mindenki, de nekik sem volt kétséges, hogy szentéletű embert hallgatnak. Nem véletlen, hogy első könyvében a keresztény spiritualitás történetét tekintette át az Újszövetségtől a 16. századig, nagyobb könyvet írt Avilai Szent Terézről, legutóbbi kötetét pedig az átistenülést akadályozó szenvedélyek helyes kezelésének szentelte. Elég csak felütni azt a 2002-ben megjelent karcsú kötetét, amelyben

Máriát ábrázoló ikonok segítségével mélyed el az imádság dinamikájában, és máris látszik, hogy egy szokatlanul intenzív belső életet élő ember az, akit nem kevesen korunk legjelentősebb teológusának tartanak.

Williams itt arról beszél, hogy az egyház élete lényegében azonos Krisztus „isteni emberségével”, Isten ereje jelenlétének köszönhetően helyreállított és átalakított emberi természetével, s ezért az, amit az egyház tesz, mindig abban gyökerezik, amit Krisztus tesz, mindenekelőtt az imádság terén: „az egyházban végzett imádságunk nem más, mint Krisztus élete, s ezért az egyház akkor válik egyre jobban önmagává, ha egyre inkább tudatára ébred e hatalmas jelenlétnek”.

2011 áprilisában egy ateista újságíró hatéves kislánya rövid „levelet” írt Istennek:

Téged ki talált ki?

Lulu

A tanácstalan szülők sok egyházi vezetőnek elküldték a kérdést, de senki nem válaszolt – kivéve a canterburyi érseket, aki a következőket írt a kislánynak:

Kedves Lulu!

Édesapád továbbította a leveledet, és választ kért tőlem. Nem is olyan könnyű! De azt hiszem, Isten valami ilyesmit írhatna neked: »Engem senki nem talált ki – de sokan megtaláltak, és ettől eléggé meglepődtek. Felfedeztek, amikor körülnéztek a világban, és nagyon szépnek találták, vagy igencsak titokzatosnak vélték, és eltöprengtek azon, honnan eredhet. Megtaláltak, amikor nagyon-nagyon csöndben voltak, s olyan békét és szeretetet éreztek, amelyre nem számítottak. […] De senki nem volt előttem, aki kitalálhatott volna. Inkább, akárcsak egy író, én ötlöttem ki a világ történetét, és végül hozzád hasonló embereket is feltaláltam, akik borzasztó nehéz kérdéseket tudnak nekem szegezni!« Aztán sok szeretettel üdvözölne, és befejezné. De nem szokott levelet írni, ezért kénytelen vagyok én megtenni a nevében, ami tőlem telik.

Én is sok szeretettel köszöntelek,

+Rowan érsek

Szerző: Görföl Tibor

Fotó: St Martin-in-the-Fields, London

Magyar Kurír