„Volt humorérzéke” – Rowan Williams volt canterburyi érsek visszaemlékezése XVI. Benedekre

Azt hiszem, közös volt bennünk, hogy egyikünk sem talált volna még egy embert a saját közösségében, akire ugyanennyi feladat és feszültség nehezedett volna. Úgy vélem, ennek következtében is könnyen közvetlen emberi kapcsolat és barátság alakult ki közöttünk, annak ellenére is, hogy nem mindenben értettünk egyet. Tudatában voltunk, hogy milyen kérdések okoznak nehézséget számunkra a másik álláspontjával kapcsolatban. Azt is bátran kijelenthetem, hogy mindketten olyan teológiai szemléletmódot képviseltünk, amely nagyon-nagyon erőteljesen kidomborította az egyház jelentőségét. Az egyház szentségi közössége mindkettőnk számára alapvető adottság volt, amely eleve adva van a hívő embernek, nem pedig az embernek kell létrehoznia, kitalálnia, vagyis nem az embertől függ. Azt hiszem, az egyházi közösség szentségi valóságának tudata, Krisztus testének fontossága azok közé a dolgok közé tartozott, amelyek mindkettőnk számára megtartó erejűek voltak.

Szívesen elmesélek egy történetet kettőnk kapcsolatáról. Nem sokkal John Henry Newman boldoggá avatása előtt történt. Ekkoriban az anglikán közösség rendkívül megosztott volt, és sok vita folyt közöttünk. Étkezés közben egyszer Newman boldoggá avatásáról beszélgettem Benedek pápával, és szóba került, hogy a kanonizálásnak valamilyen csoda is a feltétele. Emlékszem, azt mondtam a pápának: „Mit gondol, ha ahhoz kérném John Henry Newman közbenjárását, hogy a következő fél év során maradjon egyben az anglikán közösség, és aztán valóban így is lenne, akkor ez számítana a boldoggá avatás szempontjából?” Méltóságteljesen rám nézett, és azt mondta: „Ó, igen, azt hiszem, ez kész csoda lenne.” Volt tehát humorérzéke.

Forrás és fotó: Vigilia szerkesztőségének Facebook-oldala

Magyar Kurír