A „last minute generáció” körében dolgozunk – Németh Norbert az egyetemi lelkészségek találkozójáról

– Milyen felismerések tették szükségessé az egyetemi lelkészségek évenkénti találkozóit?

– Mint Magyarország legfiatalabb egyetemi lelkészsége, a 2011 szeptemberében alakult szombathelyi képviselője először visszaugranék ahhoz a kérdéshez, mi a lelkészségek szerepe az egyetemeken. Az alapfeladatuk szerintem az, hogy közösséget, bázist biztosítsanak a fiataloknak, akik gyakran az ország más vidékeiről érkeznek, és plébániákhoz kapcsolódniuk nehezebb lenne. A lelkészség segít nekik, hogy ne kelljen „szólóban” megélniük az istenkapcsolatukat.

A legaktívabb munkatársak és a lelkészek számára megrendezett évenkénti találkozó az öröm „felsokszorozására”, az országos és nemzeti vérkeringésbe kapcsolódásra szolgál, és lendületet próbál adni a további működéshez. Intenzív együttlétet jelent, amelynek éppolyan hangsúlyos a spirituális és szellemi része, mint a „szabadidős”, esetünkben a korcsolyázás, a fürdőzés, a bál.

– Igen, a programok színesek, majdnem összeegyeztethetetlennek tűnnek: nagyon elmélyülős és nagyon „dáridós” is van köztük. Mi kell ahhoz, hogy ezek erősítsék, és ne gyengítsék egymást? Az érkezők mire vágynak leginkább?

– A találkozó műfaja magában hordja ezt a színességet, az arányt mindig esetenként kell mérlegelni. De nem lelkigyakorlatnak vagy imatábornak szánjuk az együttlétünket, ez biztos, noha a gerince az ima, a liturgia. Nem „mozgalmi árvák és hadiözvegyek” érkeznek, hanem egészséges fiatalok, akik szeretnék jól érezni magukat. Ennek része az ismerkedés, a buli is. Az alkoholfogyasztást sem akartuk megtiltani, csak azt kérjük, hogy mindenki mértékkel tegye. Péntek estére kissé félve hirdettünk meg szentségimádást, mert tudtuk, hogy sokak mögött nagyon hosszú út állt. Magunk is csodálkoztunk, hogy több mint százan vettek részt rajta.

– Honnan és hányan érkeztek a találkozóra?

– 232 résztvevőnk volt, akik az összes magyarországi, valamint a nagyváradi, a marosvásárhelyi és a csíkszeredai egyetemi lelkészség képviseletében érkeztek.

– Hogyan keresték és találták meg a helyüket a lelkészségek az egyetemeken? Mik az ön szombathelyi tapasztalatai?

– Noha szekuláris egyetemről van szó, a vezetői hozzáállás pozitív volt. Fontos pontnak éreztem, hogy az egyetem oktatási rendjében helyet kaphassak, ezért keresztény világnézeti kurzusokat indítottam, amelyeket szabadon lehet felvenni. Ezeket gyakran nem hívő fiatalok is felveszik, és nagy nyitottságot tapasztalok, jó viták alakulnak ki.

Szabadegyetemi előadásokat is szervezek minden félévben, a mostaniban éppen vendég előadókkal, méghozzá Ferenc pápának a diakonisszák szerepére vonatkozó kezdeményezése nyomán. Az aktuális témák a második félévben: a nők helyzete az Egyházban, Isten és a teológia női arca, nők a Bibliában, és a kevesek által ismert katolikus feminizmus. Fontosnak tartom ugyanis, hogy az általános egyházi férfidominanciának meglegyen az ellensúlya.

– Melyek egy egyetemi lelkész legfőbb nehézségei?

– A „last minute generáció” körében dolgozom, amelynek a tagjai mindent az utolsó pillanatban és nagyon nehezen döntenek el. Így nehéz bármit szervezni. A másik, amit értetlenül figyelek, hogy az online találkozásokat gyakran előtérbe helyezik az offline-nal, például így köszönnek el az egyetem folyosóján: „A Facebookon találkozunk!” Nem értem, miért nem isznak meg inkább együtt egy kávét vagy egy sört?

De látok pozitív fejleményt is. Míg korábban általános volt, hogy nem tudták, miért is tanulnak az egyetemen, és közben akarták kitalálni, ma már sokkal céltudatosabbak, motiváltabbak a fiatalok.

– Hogyan mérhető az egyetemi lelkészkedés sikeressége?

– Sajnos szinte sehogyan, mert itt állandó a cserélődés, nincsenek stabil közösségek, mint a plébániákon. De amikor egy-egy korábbi munkatárs néha visszatér, és bemutatja a jegyesét, vagy elmeséli, hogy otthon, a plébániájukon, esetleg egy másik egyetemi lelkészségen aktív, az mindig nagy öröm.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír