A legnagyobb adomány az életben, ha adhatsz másoknak – A 90 éves Vásáry Tamás köszöntése

A megjelenteket az est háziasszonya, Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője köszöntötte.

Ismertetve a két könyvet Sebestyén Ilona kifejtette: Vásáry Tamás éveken keresztül vezetett zenés ismertető műsort a televízióban. A zenén túl… – Zenés beszélgetések a Zeneakadémián című kötet ennek a megszerkesztett változata. A Nap Kiadó már húsz évvel ezelőtt, Vásáry Tamás hetvenedik születésnapjára kiadta a könyvet, Kiricsi Katalin impresszárió hívta fel a kiadó figyelmét a műre. Ez a mostani már a negyedik, bővített kiadás.

Az Etűdök című könyvecskét Vásáry Tamás két hölgyrokona, Kardos Lászlóné Illyés Éva és Csontos Jánosné Illyés Irén szerkesztették. Kigyűjtötték a művész életrajzi kötetéből, illetve A zenén túl… című könyvből a Vásáry Tamáshoz, illetve híres filozófusokhoz köthető szállóigéket és mondásokat. Ez a kötet tehát valójában aforizmagyűjtemény.

Juhász Elődöt és Vásáry Tamást több mint ötvenéves barátság köti össze. A beszélgetés bevezetőjében a zenetörténész bejelentette: a most megjelent két könyvön kívül készül egy ajándékkötet is, Vásáry Tamás 90 címmel. Ebben együtt emlékeznek a régi és az újabb időkre is. A Magyar Katolikus Rádióban rögzítettek kétórányi beszélgetést, amelyet november, december, január első vasárnapján adnak le, 17.04-kor. A könyvnek ez lesz az első része, hozzáillesztve a ma esti beszélgetést is. A második részben pedig Vásáry Tamás barátai, muzsikustársai idézik fel a vele kapcsolatos élményeiket.

Tanáraira visszaemlékezve a művész leszögezte: Kodály Zoltánra úgy tekint, mint a legnagyobb magyarra, aki magával a létezésével segített az embereken. Nagy ember az, aki a puszta létével tanít másokat, és Kodály ilyen személyiség volt. A hetvenedik születésnapján, 1952-ben a Fészek Klubban hangversenyt tartottak a tiszteletére. Fellépett Török Erzsébet énekesnő is, akit Vásáry Tamás nagyon szeretett; szinte a mamájának tekintette. Ő odavitte a zeneszerzőhöz az ifjú Vásáryt: „Tanár úr, fogadja örökbe ezt a fiút!” Kodály így válaszolt: „Nem gyerek ez már, hogy örökbe kelljen fogadni…” Vásáry Tamás azt ajánlja a szülőknek, hogy meséljék el ezt a gyermekeiknek: egy szülő mindent megtesz a gyermekéért. Kodálytól például kapott egy Terni zongorát, amely 22 ezer forintba került, ez óriási pénz volt abban az időben. Elkényeztetni azonban soha nem szabad a gyereket.

Juhász Előd közbevetette: „Tamás mindig azt keresi, mi van a dolgok mögött.” A nemzet művésze hozzátette: mi van az élet mögött, előtt és után. Ez az, ami őt mindig érdekelte, különösen most, „amikor már ott állok a küszöbön”. A zenetörténész kérdésére: „Mit kérdeznél Kodálytól, ha most bejönne az ajtón?”, így válaszolt: „Tanár úr, mi van odaát? Biztosan sokat tudna mesélni.”

Vásáry Tamás felidézte, hogyan üzent neki az első felesége, Ildikó egy nappal földi halála után. Akkoriban Londonban éltek, sokat sétáltak a parkjukban lévő domb körül. Megbeszélték, hogy aki előbb hal meg, üzen a másiknak. Az Ildikó halálát követő napon Vásáry Tamás egyedül, szörnyen összetört állapotban sétált a parkban, és föltette a kérdést: „Mondd meg, Ildikó, te most is létezel? Hol vagy, milyen állapotban? Kérlek, adjál valami jelet!” Abban a pillanatban megjelent az égbolton egy hatalmas szivárvány, a földtől az égig ért. Akkoriban együtt éltek Ildikó szüleivel. A megözvegyült Vásáry arra gondolt, gyorsan hazaszalad, nézzék meg ők is a szivárványt. Ám nem tudott mozdulni. Hallotta viszont, hogy a felesége azt mondja neki: „Nem, Tamás, ez csak neked van!” És akkor a szivárvány egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ami még különös ebben, hogy egészen addig Vásáry Tamás borzasztóan félt a sötétben, mert gyermekkorukban a nála tíz évvel idősebb nővére mindig ijesztgette villanyoltás után. Ettől a látomástól kezdve viszont egyik pillanatról a másikra megszűnt a félelme a sötétségtől.

A zongoraművész elmondta: mindig érezte, hogy van élet az élet után. Létünk nem zárul le a földi életünk megszűntével. Nincs halál. A halál csak a lényegtelen részünkre vonatkozik. Az életnek a halál ad értelmet. Az emberek legnagyobb félelme a haláltól való félelem. Ám ha felismered, hogy egy időtlenségben vagy, akkor megszűnik ez a félelem. Arról van szó, hogy földi létünk befejezését követően átkerülünk egy másik dimenzióba, amiben tovább élünk.

Juhász Előd idézett egy meg nem nevezett zeneszerzőt, aki szerint

az egyik legnagyobb istenbizonyíték a zene.

Vásáry Tamás szerint a zene olyan erővel hathat rád, hogy rádöbbensz: ezt semmi sem pótolhatja, illetve csak az irodalom, bármelyik más művészet, vagy a szerelem. Olyan dolgok, amelyek nélkülem is léteznek. Az anyagtalan dolgok fontosak igazán. Visszaemlékezett, hogy ötéves volt, amikor evett a nagynénje csodálatos töltött káposztájából. A káposzta már sehol nincsen, de az emlékezet megőrzi az élményt, és ez anyagtalan.

Vásáry Tamás csodagyerek volt, nyolcévesen adta az első zongorahangversenyét, mindenki ünnepelte, mégis átélte a kisebbségi érzést is. A debreceni kollégiumban tanult, egészen kisgyermek volt még, amikor részt vett egy futóversenyen. A tanító bácsi közölte, hogy az első helyezett kap egy tábla csokoládét. Lezajlott a verseny, és a kisgyermek Vásáry Tamás meggyőződése volt, hogy ő futott be elsőként. Szépen elindult a tanító bácsi felé, hogy átvegye a csokoládét. Ő azonban közölte vele: „Nem te lettél a győztes, hanem a Boros Laci.” Vásáry Tamás úgy érzi: ennél nagyobb leégés nagyon kevés történhet velünk az életben, elsőnek hisszük magunkat, de kiderül, hogy más megelőzött bennünket. Ez a fájó élmény mindmáig belevésődött a lelkébe. Nem kell komolyan venni az ünneplést, az ajnározást, a kitüntetést, lehet, hogy mindez tévedés, nem én vagyok a legjobb.

Mindez azt eredményezte, hogy amikor a koncertjei után lelkesen gratuláltak neki az emberek, csak legyintett: Á, nem volt ez jó, a tizedik taktusban volt egy melléütés, és más hibák is voltak… Egyszer aztán Vásáry Tamás nagyon bölcs első felesége, Ildikó azt mondta neki: lehet, hogy ez a te véleményed, de ezek az emberek azért jöttek el, hogy kapjanak valami szépet, és úgy is érzik, hogy megkapták ezt, te viszont hidegzuhanyt zúdítasz a nyakukba: „Á, dehogyis, nem kaptatok semmit, ez az este elveszett este volt számotokra!” Ettől kezdve Vásáry magában tartotta a saját játékát minősítő negatív véleményt a koncertjei után, de a rossz érzés változatlanul megmaradt benne, csinálhatott volna valami jobbat, de nem csinálta meg, adós maradt. Ez nem kellemes dolog, de tanulságos is. Az említett diákkori negatív élmény jót tett neki, mert nem bízta el magát, nem szállt fejébe a dicsőség, állandóan ott volt a kontroll: vissza a földre.

2013-ban létrejött a Közel Hozzánk nevű szervezet, diákok kezdeményezéseként, amely 2017 augusztusától alapítványi formában működik, miután Vásáry Tamás felkarolta a kezdeményezést. Elmondta: ez volt a legfontosabb dolog az életében, ami történt vele az utóbbi tíz évben. Találkozott azokkal a fiatalokkal, akik olyan gyerekekkel foglalkoztak, akiket elhagytak a szüleik.

Vásáry Tamás mindig örömmel játszott jótékonysági koncerteken, de ma már életének egyik legfontosabb tevékenysége, hogy segítsen ezeken a gyerekeken, barátaival, az alapítvány önkénteseivel együtt, nem alkalomszerűen, hanem folyamatosan.

Olyan, mintha örökbe fogadták volna őket. Segíteni azokon, akiknek nem jutott a legfontosabb boldogságból, a szülői szeretetből, gondoskodásból.

Az alapítvány próbálja pótolni azt a szeretetet, amelyet a vér szerinti szüleiktől nem kaptak meg. Teljes mértékben nem lehetséges ez, de amit tudnak, megtesznek.

A legnagyobb adomány az életben, ha adhatsz másoknak. Segíteni, szeretni azokat, akiket nem szerettek gyermekkorukban.

A szülőnek kellene ezt éreztetnie a gyermekével, de ha magára hagyja, nem törődik vele, ez a legnagyobb kárhozat, hiszen a gyermek istenként tekint a szüleire, és ha ők nem szeretik, úgy érzi, Isten sem szereti. Ez nagyon nagy baj. Ugyanakkor a legnagyobb örömforrás, ha tudsz segíteni ezeken a gyerekeken – hangzott el a beszélgetésben.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír