A marosvásárhelyi katolikus gimnázium újbóli megalapításáról döntött a város önkormányzata

Külhoni – 2017. május 5., péntek | 15:03

A Római Katolikus Teológiai Líceum újbóli megalapításáról fogadott el határozatot május 4-i ülésén Marosvásárhely önkormányzati testülete.

A rendkívüli ülésen 22 képviselő volt jelen, a határozatot a beterjesztő Szabad Emberek Pártja (POL) három, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tíz képviselője szavazta meg. A szavazást élénk vita előzte meg, amelyben a város jegyzője, Szövérffi László közölte: törvénytelennek tartja, ezért nem ellenjegyezte a tervezetet.

A jegyző szerint azért nem dönthet az önkormányzat a katolikus gimnázium megalapításáról, mert az intézményt egyszer már megalapították. Hozzátette: igaz ugyan, hogy az alapításról hozott korábbi határozat törvényességét a bíróság vizsgálja, de míg ebben a perben jogerősen nem döntenek, a korábbi intézményalapítást érvényesnek kell tekinteni.

A POL képviselői olyan gyermek helyzetéhez hasonlították az iskola ügyét, mint aki számára hibásan állították ki a születési anyakönyvi kivonatot. Álláspontjuk szerint ezt a hibás iratot egy hibátlanul kiállított irattal kell pótolni.

A POL képviselői egy másik tervezetben a korábbi iskolaalapítási határozat kiigazítását is kezdeményezték, és egy olyan önkormányzati bizottság létrehozására is javaslatot tettek, amelyik az iskolaügy rendezésével foglalkozik. Mindkét határozatot az RMDSZ és a POL képviselőinek szavazataival elfogadta a testület.

A rendkívüli tanácsülés előtt két nappal az ügyben érdekelt felek a bukaresti oktatásügyi minisztériumban próbáltak egyezségre jutni. A megbeszélésen Gabriel Ispas államtitkár javasolta, hogy a városi tanács pótolja az iskolaalapítási határozatot.

Forrás: MTI

Fotó: Erdei Edit-Zsuzsánna/Marosvásárhelyi Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria