A pedagógusokat idén Palánki Ferenc megyéspüspök gondolataival köszöntjük

Tisztelt Pedagógus Kollégák!

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek…” (Zsolt 127,3) Amikor a szülő egy intézményre bízza a gyermekét, az Úr ajándékával bízza meg. Pedagógusként bele szoktunk-e gondolni abba, hogy napról napra az Úr ajándékairól gondoskodunk? Milyen örömteli hivatás ez, melyben jelenlétünkkel, szolgálatunkkal az Úr ajándékait formálhatjuk!

A gonosz működésének nyomán vannak azonban olyan fenyegetések, amelyek erőt vehetnek ezen az örömteliségen. Három olyan fenyegetésre szeretnék rávilágítani, amelyet elsősorban nem a világ állít elénk, hanem belülről, önmagunkból fakadnak.

A kételkedés. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy vannak különböző élethelyzetek, amelyek határhelyzetekké alakulnak. Ekkor általában egy igen komoly és határozott döntést kell hoznunk. Az egyik ilyen fontos állomás, amikor elköteleződünk egy hivatás mellett, vagy megerősödünk abban. A megerősödést gyakran félvállról vesszük, pedig elengedhetetlen, hogy napról napra megacélozzuk magunkat, hiszen a Szentírásban is ezt olvassuk: „…aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél.” (Jak 1,6) Szívből kívánom minden pedagógus munkatársamnak, hogy a mindennapok terhe miatti kételkedést múlja felül a szeretet, amelyet az Úr ajándékairól való gondolkodásban találunk meg!

A fáradtság. A hétköznapok teendőinek sokasága gyakran abba hajszol bennünket, hogy elveszítjük a lényeget, az Úr ajándékaira való rácsodálkozást. Azt vesszük észre, hogy nem is abba fáradunk bele, amibe bele szeretnénk fáradni. Nem szabad azonban, hogy ez a fenyegetés olyan méreteket öltsön, ami meghatározza a mindennapok hangulatát. Biztasson bennünket az, hogy az Úr ügyéért való fáradozás – még ha nem is mindig látjuk a konkrét értelmét – szent és jóleső fáradozás. Isten pedig minden olyanra ad időt, ami az Ő tervéhez szükséges. Ez a felszabadító érzés legyen az időbeosztásunk középpontjában!

A gondterheltség. Szomorúan látom, hogy sokak első kérdésként már nem a „Hogy vagy?” érdeklődést, hanem a „Mi a gond?” mondatot intézik egymáshoz. A körülményeink gyakran alakulhatnak úgy, hogy számunkra nem kedvező fordulatokat hoznak. Egy dologra azonban hadd hívjam fel a figyelmet: nem szabad a szerepüket túldimenzionálni. Nem kell minden problémát a nyakunkba akasztani, és nekünk megoldani. Jegyezzük meg, a legtöbb, amit egy jó ügy érdekében tehetünk, az, hogy hiteles életpéldánkkal formáljuk a környezetünket!

Ezeknek a fenyegetéseknek a legyőzéséhez nem kell külső segítséget hívnunk. Elegendő, ha megkeressük a bennünk lévő Istent, és Tőle kérjük, hogy kísérjen minket a formálódás útján. Ezzel az imádságban és szerető figyelemben folytatott kereséssel és rátalálással hiteles keresztény felnőttekké válhatunk. Ha pedig azzá válunk, már teljesítettük is az oktatás és nevelés egyik legfontosabb feladatát: a hiteles példamutatást a Krisztus-követő életről!

Hálásan köszönöm minden pedagógus kollégámnak a munkát, amellyel az Úr ajándékairól közösen gondoskodunk! Egy cselekvő bátorítást helyezek most mindannyiunk szívébe: „harcold az Úr harcait” (1Sám 18,17), mert Ő is „együtt harcol velünk a harcainkban” (2Krón 32,8)! Életükre, munkájukra és családjukra Isten áldását kérem és kívánom!

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Pexels

Magyar Kurír