A Szent Ágnes-napi bárányok ősi hagyománya tovább él Rómában

A 6. századból maradtak ránk az első említések, amelyek arról szólnak, hogy a 4. század elején vértanúhalált halt fiatal Szent Ágnes sírján bárányokat áldanak meg. Egyrészt utalnak a mártír leány ősi legendájára, aki halála után megjelent a sírjánál imádkozó szüleinek, szüzek karával körülvéve, kezében egy makulátlan báránnyal. Források szólnak arról, hogy régen két bárány „járadékot” szolgáltattak a Szent Ágnes-bazilika szerzetesei a Lateráni Szent János-székesegyháznak, és aztán a káptalan tagjai mutatták be a bárányokat a pápának, hogy megáldja őket.

A San Pietro in Vincoli (Bilincses Szent Péter-) bazilika levéltárában őriznek egy 1550-ből származó leírást, amely a bárányok megáldásáról szól, illetve elmagyarázza e szokás történetét. „A bárányok felajánlása a Szent János-székesegyháznak Szent Constantiától, Konstantin császár lányától származik. Ő támogatta a templomot (bár egyesek szerint I. Károly király volt), és építtette a (Via Nomentanán álló) Szent Ágnes-templomot és kolostort, további adományokkal ellátva. Miután ez a kolostor a világ első templomának hűbérese volt, minden évben két bárányt fizetett a kanonokoknak hálából. Az ünnepi szentmise áldozati része után megáldották a két bárányt, és átadták a kanonokoknak (…). A jegyző dokumentumban rögzítette az átvételt. Aki átadta a pápának a bárányokat, két aranytallért kapott fizetségül” – olvasható a krónikában.

A Tre Fontane trappista apátság tenyészetéből származó bárányokat a Szent Ágnes-bazilikából egyenesen a Szentatyához vitték, aki fogadta az ünnepélyes menetet, és megáldotta a bárányokat.

Ezután a pápa a Tiberisen túli Szent Cecília-bazilika bencés nővéreire bízta az állatokat, akik néhány hónappal később lenyírták a gyapjukat, hogy abból szőjék az új érsekek palliumát, azt a fekete kereszttel ellátott fehér stólát, amelyet Szent Péter és Pál ünnepén ad át az új metropolita érsekeknek a mindenkori pápa.

Az utóbbi években kissé módosult a hagyomány. A trappistáknál továbbra is tartanak állatokat, de a Szentatya már nem áldja meg a bárányokat a Vatikánban. Nem változott viszont a szokás, hogy a bencés szerzetesnőkhöz kerülnek, akik a nagyhéten nyírják meg őket, hogy a gyapjukból pallium készüljön. Az állatok felkészítése az ünnepélyes áldásra a Via Macchiavellin lakó Názáreti Nővérek feladata immár 140 éve.

Idén az előkészületek még különlegesebbek voltak, egyrészt most zajlik a szentév, másrészt a kongregáció alapításának 150. évfordulóját ünnepli.

Az 1880-as években a Názáreti Nővérek akkor frissen létrejött kongregációjának kérése volt, hogy átvegye a bárányok gondozását más szerzetesnőktől. Ezzel kívánták kifejezni az Egyház iránti szolgálatukat, és ez a hagyomány ma is a szeretetük és hűségük jele – ahogyan azt a római Názáreti Nővérek rendfőnöke megerősítette.

Hogyan készítik elő a bárányokat az áldásra? Hasonlóan zajlik évek óta: Szent Ágnes napjának vigíliáján elviszik a bárányokat a Via Machiavellin található rendházba, ahol az apácák előkészítik, megmossák, megetetik a bárányokat, és gondozzák őket az éjszaka folyamán.

Másnap két kosárba helyezik a bárányokat; az egyiket vörös rózsákkal díszítik, a vértanúság jeleként, és három betűvel látják el: S. A. M. (Szent Ágnes mártír). A másik kosarat fehér rózsákkal díszítik a szüzesség jelképeként, erre pedig az S. A. V. rövidítés kerül (Szent Ágnes szűz).

Hajnalban a Szent János-székesegyházból autó érkezik a Názáreti Nővérek rendházához. Két lateráni komornyik segítségével a bárányokat elviszik a Falakon kívüli Szent Ágnes-bazilika ünnepi szentmiséjére. Rendszerint a lateráni kanonokok apátja mutatja be a szentmisét. A szertartást követően a Tiberisen túli bencésekhez szállítják a bárányokat.

A Názáreti Nővérek lelkiségéhez más módon is kapcsolódik a bárányok hagyománya, mivel előkészítésük az áldásra egyszerűen és rejtve történik, mint ahogy a Názáreti Szent Család hétköznapi élete is rejtve és egyszerűen folyt – mondta el a szerzetesnők rendfőnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír