A Szent Vér-kegyhelyen újratemették a középkorban Bátán megölt zarándokok földi maradványait

Az eseményről Sümegi József diakónus, a bátai kegyhely őre írt beszámolót, melyet az alábbiakban szerkesztve közlünk.

A megemlékezés kezdetén a bátai kegyhely szabadtéri oltáránál levetítették a Mohács 500 – Világok harca című filmet. Ezt követően, 22 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amelyet Nyúl Viktor bátai plébános mutatott be a Szent Vér-bazilikában.

A szentmisén részt vettek a Történelmi Hadi Akadémia lovagjai, a Szent György Lovagrend képviselői, valamint az ország számos részéből érkezett zarándokok.

Nyúl Viktor homíliájában kiemelte: „Ahogyan ötszáz évvel ezelőtt a bencés szerzetesek aggódva imádkoztak a királyért és a nemzet sorsáért a monostor templomában, így teszünk mi is ma este.”

Az olvasmányban Ezekiel próféta könyvéből a 37. fejezetet olvasták fel: látomás a csontokkal teli mezőről.

„Mire tanítanak bennünket a Mohácson a tömegsírokból előkerült csontok, a Bátán a középkorban eltemetettek csontjai, amelyek most itt vannak ünnepélyesen felravatalozva? – tette fel a kérdést a plébános. – Először is arra, hogy a csontok többsége vértanúk csontja, vagyis tanúságtevő embereké, akik hazájukért és hitükért áldozták az életüket.”

Ezek a csontok emberek csontjai – különböző nemzetiségű, hovatartozású, társadalmi réteghez tartozó, politikai nézetet valló embereké. Ennek üzenete, hogy nekünk is tanúságot kell tennünk a hitünkről  – hangsúlyozta a szónok. – Arra tanítanak, hogy fedezzük fel egymásban a testvért. Ne az ellenséget, ne az ellenfelet lássuk a másikban.

Ezek a csontok a testvériségre, a béke közös építésére, a közös nevező megtalálására figyelmeztetnek bennünket ma is.

A csontoknak van még egy üzenete, ami Ezekiel látomásában jelenik meg, hogy

e csontok egykor életre kelnek.

Vagyis az Úr Jézus feltámasztja őket – és bennünket is.

Nem a halálé, nem a háborúé, nem a gyászé az utolsó szó, hanem az életé

– emelte ki Nyúl Viktor. – Hisszük a test feltámadását, hisszük, hogy van örök élet, és az elhunytakkal Jézus Krisztusban együtt maradunk.

Emeljük fel tekintetünket a Szent Vérre,

ahogyan ötszáz évvel ezelőtt a bencés közösség is így imádkozott itt – buzdított a bátai plébános. – A Szent Vér a remény jele, mert Isten szeretetét, Isten irgalmát, megbocsátó jóságát fejezi ki, aki szeretetével átölel minket.

Az ünnep egyik felemelő eseménye volt, amikor Kincses Kálmán erdélyi református lelkész ajándékot adott a Szent Vér-bazilikának. Az ő vezetésével lovas zarándoklat indult nagypénteken Bátáról, s lóháton végighaladtak a történelmi Magyarország egykori határvonalán – immár harmadszor. Ezen az estén, sok nehézség után, visszaértek a kegyhelyre. Felajánlották a zarándoklatot nemzetünk egységéért, a Kárpát-medencében élő népek békéjéért, és zarándoklatuk hímzett zászlaját a Szent Vér-bazilikának ajándékozták.

Ezt követően a III. Báta–Mohács Lovagi Zarándoklat résztvevői átvették a zarándokkeresztet, amellyel a szertartás után útra keltek Mohácsra.

A Szent Vér-ereklyével történt áldás után kezdődött a temetési szertartás a bazilikában. A mintegy negyven ember maradványait tartalmazó koporsókat lezárták; majd a lovagok kopjákon, fáklyafényben, a harangok zúgása közben vitték a koporsókat a díszsírhelyhez.

A temetési szertartás a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Másnap, augusztus 29-én latin nyelvű, majd görögkatolikus liturgia keretében emlékeztek az ötszáz évvel ezelőtti eseményekre Bátán. Az Erdélyből érkezett görögkatolikus csoport ezzel kívánt engesztelni azért, hogy 1526-ban az erdélyi csapatok nem értek időben a mohácsi csatába.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Sipos Judit/bátaszéki plébánia

Magyar Kurír