A szenvedést a szeretet teszi áldozattá – Erdő Péter szentmiséje Ervin Gábor boldoggá avatásáért

Az Ervin Gábor halálának évfordulóján tartott megemlékezés a II. kerületi Kapás u. 46. szám alatti ház pincéjében kezdődött. A magyarországi vészkorszak idején ez az épület volt a nyilas párt kerületi székhelye. Más rabokkal együtt itt tartották fogva Ervin Gábort és édesanyját is. Mindkettőjüket meggyilkolták.

A vértanú pap halálának feltételezett helyszínén tartott megemlékezésről bővebben korábbi beszámolónkban olvashatnak.

A megemlékezést követően Erdő Péter bíboros, prímás koncelebrált szentmisét mutatott be Ervin Gábor boldoggá avatásáért a Városmajori Jézus Szíve templomban.

A főpásztor a szertartás elején emlékeztetett rá: első péntek van, ilyenkor Jézus Szent Szívét engeszteljük. A katolikus világ erős hagyománya ez mindmáig. Ám ez a nap különleges is számunkra, hiszen majdnem napra pontosan nyolcvanegy évvel ezelőtt halt mártírhalált Isten szolgája Ervin Gábor. Az ő szenvedésének helyét látogattuk meg együtt a szentmise előtt, „az ő boldoggá avatásáért ajánlom fel ezt a szentmisét”.

Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, A két vak meggyógyítása versszakasz (9,27–31).

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Első péntek van, a mai szentmisében vértanú sorsú paptestvérünk, Ervin Gábor boldoggá avatásáért imádkozunk.

1. Az evangéliumi szakasz a két vak meggyógyításának történetét beszéli el. Valódi gyógyítási csodát hallottunk, amelynek azonban titokzatos, mélyebb értelme is van. János evangéliumában (Jn 9,39) azt olvassuk, hogy Jézus maga vallja: „Azért jöttem erre a világra, hogy a vakok lássanak, és azok, akik látnak, vakká legyenek.”

Ez a paradoxon csak úgy érthető, ha a látás igazi értelmét tartjuk szem előtt. Akik láttak, a törvénytudók, nem veszik észre Jézus méltóságát és titkát, szinte vakságban szenvednek a korukban zajló drámai történet előtt.

Akik viszont elfogulatlanul keresik az alapvető igazságokat Istenről, életük értelméről és arról, hogy mi az ember igazi rendeltetése, az ilyen emberek mélyre látnak, és észreveszik az események természetfeletti dimenzióját is. Különösen akkor, ha hagyják, hogy bevilágítsa őket a hit és a kegyelem fénye.

Mintha a második világháború tragikus éveiről szólna ez a történet. Sokan voltak a gondolkodók, sokan a jóérzésű emberek, de amikor életről és halálról, emberségről és embertelenségről volt szó, sokukat fogva tartotta az értelmiségi egzisztencia kényelme, vagy akár helyzetük, amely gyakran összeforrott az akkori állam és társadalom szerkezetével.

Nem lehetett könnyű dolguk az akkori püspököknek sem, akik közben hivataluknál fogva 1944 őszéig ott ültek a parlamentben is, és talán csak fokozatosan vették észre, hogy már nem volt befolyásuk az eseményekre.

Ebben a homályban világító fényként jelenik meg Ervin Gábor alakja és gondolkodása, katolikus meggyőződése, amelyet a nyilvánosság előtt sem rejtett véka alá.

A mai napon, első pénteken Jézus Szentséges Szívét engeszteljük. Felejthetetlenek Ervin Gábor szavai erről a titokról. Megjegyzi, amit az Egyház mindig is hangsúlyoz, hogy Jézus úgy lép a világba, mint örök főpap, aki maga az áldozat, de hozzáteszi, hogy egyben ő az Isten, akinek az áldozatot bemutatják. Szívesen használja Jézus az Emberfia szót is, mert ez megváltói küldetését jelzi. Azt, hogy „életegységbe lépett velünk, emberekkel”.

„Haldoklót néha megmenthetnek vérátömlesztéssel. Krisztus úgy segített nekünk – írja Ervin Gábor –, hogy egy testté lett velünk. És ahogy az új, kívülről kapott vér részese lesz a beteg minden lázának, nyavalyájának, úgy ez az új szív, Jézus Szíve (…) a szenvedésben elválaszthatatlan egységet kovácsolt a mi hitványságunkból és az ő erejéből.” Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve (1Pét 1,19). „Eggyé lett a bűn miatt szenvedő emberiséggel, alávetette magát a szenvedés és a halál rabságának.”

„Krisztus szenved, mert nagyon jó, mert egészen Istené az emberek között, és mikor bántják, minden sebnél és gyalázatnál ezerszer inkább fáj neki annak a vétke, aki így bánik vele.

Ez hát az Isten előtt kedves áldozat? Hogy az ártatlan bűnhődjék és szenvedjen a bűnös vétkéért? Nem, maga ez a szenvedés még nem áldozat, nem ez kedves Isten előtt. A szenvedést a szeretet teszi áldozattá.

Szent Ágoston arra tanít, hogy Isten csak azért enged rosszat, mert hatalma van, hogy nagyobb jót hozzon ki belőle. A bűn rosszaságát leginkább abból látjuk, hogy milyen szenvedést okoz. De ez a szenvedés – folytatja vértanú paptestvérünk – mértéke annak a nagyobb jónak is, amelyik nyomában kelhet. Ez a nagyobb jó, amelyben minden szenvedés feloldódhatik.

A szenvedés magában véve éppoly értelmetlen, mint szülőanyja és okozója, a bűn.

De a szenvedés szerető elfogadása: az engesztelés, az áldozat értelmet ad a szenvedésnek és megbocsátást szerez a bűnnek.”

3. Az engesztelő szeretet és a szenvedés értelmének ilyen mély szemlélete ma is eligazítás a számunkra. A leírás emelkedett részletessége pedig szinte prófétai módon előrevetíti magának Ervin Gábornak a szeretetből önként vállalt áldozatát.

Ha meggondoljuk, hogy ő maga nemcsak azért kiabált a Margit kőrúton zsidókat hajtó fegyveresekre, mert felháborította a gyalázatos látvány és védeni akarta a halálra szántakat, hanem azért is, amiről az iménti idézetben ír, vagyis, hogy aggódott a pribékek lelkéért is.

Ezért kellett a világba kiáltania, hogy mindez ellenkezik a kereszténységgel.

Fiatal élete példája annak, hogy az imádság, a hit elmélyült átgondolása és továbbadása meg a személyes élet hogyan válik szerves, mindent átható, életre-halálra szóló egységgé a hívő ember életében. Erre van égető szükség mai világunkban is. Ebben kövessük példáját mindannyian! Imádkozzunk azért, hogy őt mielőbb az oltáron tisztelhessük a boldogok sorában. Ámen.

*

A szentmise után adventi gyertyás megemlékezést tartottak a hívek, miközben Kránitz Mihály, Ervin Gábor boldoggá avatásának teológiai cenzora a vértanú lelkipásztor Szűzanyáról szóló elmélkedését olvasta fel; a boldoggá avatás posztulátora, Depaula Flavio pedig a pap, teológus oltárra emeléséért imádkozott.

Kránitz Mihály Ervin Gábor gondolataiból kiemelte: „Állítsuk magunk elé a legszentebb és legnagyobb reménykedőt: a Fájdalmas Anyát a kereszt alatt… Nézd a Fájdalmas Anyát, és tanulj tőle – nem sírni, kétségbeesni és megingani – tanulj tőle remélni. Ott a kereszt alatt még remélni, ez valóban emberfölötti, valóban csodálatos és imádandó dolog: imádandó, mert egy imádandó Isten lakott Mária szívében a megszentelő kegyelem teljessége által, s ez az Isten csöpögtetett szívébe reményt még itt is, ekkor is (…)

Alázkodjunk meg az irgalmazó Isten előtt. Forduljunk Máriához, a kegyelmek isteni áradatának elosztójához és közvetítőjéhez (…) Nem vagyunk igaz gyermekei, ha nem szenvedünk valamit mi is testvéreinkért. A segítő szeretet egyedüli próbája a szenvedés. 

Aki nem szenvedett a lelkekért, semmit sem tett értük. Csak azon tudunk segíteni, akiért szenvedünk.

Ez alól a törvény alól a legnagyobbak legkevésbé vonták ki magukat. Krisztus Urunk keresztútja erről beszél, Máris hét tőrrel átdöfött szíve erre tanít.”

Depaula Flavio a Szentháromságos Isten nevében imádkozott. „Mindenható Istenünk! Hálát adunk, hogy Ervin Gábor lelkiségével, munkásságával és vértanúságával életet adó lelki örökséget hagyott ránk! Hálát adunk példaadásáért, hogy hangosan kiállt a csoportokban elhurcoltak mellett, és kockázatot vállalva ebben a városmajori lakásában válogatás, megkülönböztetés nélkül mentette az üldözötteket! Adj erőt és bátorságot, hogy mi is ki merjünk állni az elesettek mellett, támogatást és vigaszt nyújtsunk számukra! (...)

Köszönjük, hogy Ervin Gábor példájával, vértanúságával, bátorságával és a hitben a végsőkig kitartásával megerősítesz minket, mert te velünk vagy a legnehezebb élethelyzetekben is!

Kérünk, adj erőt a boldoggá avatás előkészítése érdekében végzett munkánkhoz, és kérjük kegyelmedet, hogy Ervin Gábort mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük!”

Végezetül a hívek együtt elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír