A totális pusztítás volt a céljuk – Megemlékezések Budapesten a nyilas terror áldozatairól

Csonka Laura elmondta: a XII. kerületben kifejezetten erős volt a nyilas pártszervezet, amely három vezető, Kun András – vagyis Kun páter –, Bokor Dénes és Dési Dregán Miklós irányítása alatt állt. Kijelenthető: a zsidók ellen elkövetett itteni atrocitásokban, gyilkosságokban ők hárman döntő szerepet játszottak. 1944. december közepéig a kerületi nyilas párszervezet székhelye a Városmajor utcában volt, ahol most egy parkoló áll. A Vörös Hadsereg előretörése miatt azonban a nyilas állam területe mindinkább szűkülni kezdett. Ezért a kerületi nyilas vezetőség áttette a székhelyét Pestre: az Andrássy út 47. szám alá költöztek. Az Andrássy út 60. azért is volt olyan hírhedt, mert egy ideig a XII. kerületi nyilasok ott is működtek. Több hét telt el, majd amikor január 10-e körül a pesti oldalon ugrott előre a szovjet front, Kun Andrásék visszaköltöztek Budára. Ám mivel az orosz front ekkor még közelebb került a Városmajorhoz, ezért nem ide jöttek, hanem a Németvölgyi út 5. szám alá, ami viszonylag távol esett a fronttól. Az itteni párvezetés soha nem akarta kockára tenni az életét. A céljuk az volt, hogy az általuk belső ellenségnek minősített emberektől megtisztítsák a kerületet, de a fegyveres ellenséggel semmiféle módon nem akartak konfrontálódni. A nyilasok 1944. október 15-ei hatalomátvételét követően zsidókra, zsidóbújtatókra, baloldaliakra, katonaszökevényekre vadásztak, mindenkire, akit a nyilas állam az ellenségének tekintett. Folyamatosan razziáztak, házkutatást tartottak. A feljelentések mindennaposak voltak. Kun András a nyilas hatalomátvételkor a Városmajorban fegyvert osztott a kerületi nyilas pártszolgálatosoknak. A felfegyverzett mintegy harminc-negyven ember ettől kezdve bármit megtehetett. Ők egyébként a nyilas párttagoknak mindössze néhány százalékát tették ki. Nagyon szoros, gyakran családi kapcsolat állt fenn közöttük, így összetartottak.

1944 novembere és 1945. január közepe között a nyilasok több mint ezerötszáz embert gyilkoltak meg a Városmajorban és Budapest más pontjain.

Január közepén az itteni nyilas pártvezetés megrohamozott két zsidókórházat és egy zsidó idősek otthonát. Levéltári anyagok szerint nem kaptak erre semmiféle felsőbb parancsot. Nehéz felderíteni, hogy ki döntött a gyilkosságokról. Amit erről a tragikus korszakról tudunk, az népbírósági perek anyagaiból ismeretes. Ezekben a perekben a nyilas pártszolgálatosok álltak bíróság elé és vallottak mind a saját, mind pedig mások nyilas tevékenységéről. A három említett intézmény a Maros utcai kórház, az egykor a Városmajor utca 64–66. szám alatt működő Bíró Dániel Gyógyszanatórium és az Alma utcai Zsidó Idősek Otthona volt. Mindhárom a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt. Ezeket az épületeket hivatalosan nem támadhatták volna meg a nyilas pártszolgálatosok. A történész feltételezése szerint azért rohanták le ezeket az intézményeket, mert az egyre inkább közeledő frontot látva felismerték: hamarosan véget ér a rémuralmuk, és nem akarták, hogy a három intézményben tartózkodó több mint háromszáz zsidó túlélje a háborút. A totális pusztítás volt a céljuk.

A XII. kerületi pogromok központi alakja az akkor harminchárom éves Kun András felszentelt pap, minorita szerzetes volt. Olaszországban is tanult, óriási műveltséggel rendelkezett. Kérdésünkre, hogyan térhetett le ilyen mértékben az evangélium útjáról, Csonka Laura kifejtette: Kun páter 1945-ben tett vallomásában elmondta: nem 1944-ben ismerkedett meg a nyilasokkal, hanem a harmincas évek elején. Már ekkor meggyőződésévé vált, a nyilas mozgalom alkalmas arra, hogy a magyar társadalom felemelkedését szolgálja. Tanulmányai idején hat évig Mussolini Olaszországában élt, ez nyilván nagy hatással volt rá, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az olasz fasiszták nem voltak antiszemiták. Kun András a vallomásában arról is beszélt, hogy olaszországi tartózkodása alatt elolvasta Hitler Mein Kampfját, a nácizmus alapművét, amelynek eszmerendszerét teljes mértékben meggyőzőnek találta. Csonka Laura leszögezte: Kun páter a saját elmondása alapján 1944 tavaszán lépett be a Nyilaskeresztes Pártba, holott egyházi személyeknek ez nem volt engedélyezett.

Tettei szempontjából az sem elhanyagolható, hogy nagyon nehéz természetű, öntörvényű ember volt. Ugyancsak 1945-ben úgy nyilatkozott a gyermekkoráról, hogy rendkívüli tehetség volt, ha elindult egy sportversenyen, megnyerte. Több nyelven beszélt, kiválóan hegedült. Nyírbátorban született, számára a kitörés lehetőségét jelentette az Egyház, de képtelen volt beilleszkedni a merev, strukturált egyházi rendszerbe. Összeférhetetlen természete miatt 1941 és 1943 között minorita szerzetesként egyházi büntetésekben részesítette a rendje. 1944 januárjától engedéllyel kolostorán kívül tartózkodó szerzetesként többször megkereste Serédi Jusztinián hercegprímást azzal, hogy szeretne Budapesten elhelyezkedni (addig Kézdivásárhelyen szolgált.) A bíboros tájékoztatást kért róla a minoritáktól, és azt a választ kapta: Kun Andrást ismerve nem támogatják és nem ajánlják ezt. Egyébként 1944 novemberében Serédi Jusztinián felfüggesztette őt, miután a városmajori templomban nyíltan szónokolt a nyilasok mellett.

Kérdésünkre, hogyan került ide, a történész felidézte: amikor Kun páter Budapestre jött, a Váci út 16. szám alá költözött, a szüleihez. Az apja házmester volt ott. 1944. július elején bombatámadás érte ezt a házat, s ekkor Kun András benyújtotta az igényt, hogy bombakárosultként a család szeretne új lakást kapni. A városvezetés ekkor már elkezdte kiosztani a zsidóktól elvett ingatlanokat keresztény bombakárosultaknak, így kapta meg Kun a Városmajor utca 33. szám alatti háromszobás lakást. Személyiségének lényeges vonása volt, hogy soha nem törődött bele a neki nem tetsző dolgokba, így abba sem, hogy Serédi bíboros, hercegprímás nem adta meg neki az engedélyt a prédikálásra. Addig próbálkozott, amíg célt nem ért. Végül a Római Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat alkalmazta őt mint tartalékos tábori lelkészt.

Kun András ebben a minőségében kezdett el prédikálni a városmajori és a budavári helyőrségi templomban. A bíboros nem tudott erről. Élni lehet a gyanúval, hogy Kun páter a nyilas hatalomátvételt követően meggyőzte az itteni plébánost, hogy prédikálhasson. Fennmaradt egy prédikációja, amelyben ezt mondja: „Íme, láthatjátok, hogy Krisztus igéi Szálasi célkitűzéseiben is érvényesülnek. Így tehát a hungarizmus is mintegy az evangéliumból látszik táplálkozni.” Így fejezte be a prédikációját: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kitartás, éljen Szálasi!” Olyan népszerűek lettek a beszédei, hogy a nyilas sajtó és a rádió közölte azokat. A Katolikus Egyház a nyilas sajtóból értesült erről.

Rögtön behívták őt az érseki hivatalba, és közölték vele: az Egyház számára aggályos a nyilas szerepvállalása, nem lehet valaki egyszerre pap és emberek ellen gyűlöletet szító nyilas szónok.

Többször tárgyaltak vele, de ő hajthatatlan maradt. Végül Serédi kiadott ellene egy végzést, eltiltotta a reverenda viselésétől és mindenfajta egyházi funkció gyakorlásától az egyházmegyében. Kun András úgy érezhette, hogy az Egyház megtagadta őt. 1945-ös vallomásában beszámol arról, hogy november második felében bement a „védelem és megtorlás” szobájába, ahol már ő is részt vett a bántalmazásban, és elcsattantak az első pofonok. Innentől kezdve „a lejtőre lépve nem volt többé megállás, és tüzet és átkot lihegtem minden ellen, ami zsidó vagy vele kapcsolatos” – olvasható a dokumentumban. Csonka Laura kiemelte: Kun páternek meggyőződése volt, hogy bármit művelnek a zsidókkal, azzal a Jóisten akaratát teljesítik, neki tetszőn cselekednek. Miközben csoportosan erőszakolnak nőket, módszeresen embereket kínoznak és gyilkolnak, ő megadja a gyilkosoknak az erkölcsi feloldozást. Kun András maga is részt vett emberek kivégzésében, és ezzel a felkiáltással adott utasítást a meggyilkolásukra: „Krisztus szent nevében, tűz!”  

Kérdésünkre, hogy a kerületi nyilasok a rémtetteiket teljesen függetlenül, önjáró módon követték-e el, Csonka Laura úgy válaszolt:

a városmajori tömeggyilkosságokra sem a megszálló németek, sem a nyilas párt felső vezetése nem adott utasítást, ezekről a kerületi pártszolgálatosok döntöttek.

A pogromok 1945 januárjában érték el csúcspontjukat. Fontos tudni, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt mellett volt öt semleges állam is – Svédország, Svájc, Spanyolország, Portugália és a Vatikán –, amelyek budapesti diplomatái a nyilas hatalomátvétel után megállapodtak Szálasival, hogy a diplomáciai embermentést folytathatják. Szálasi cserében azt kérte, hogy ismerjék el őt törvényes állam- és kormányfőnek. Így a védett házak státusza megmaradt, többek között a kórházaké is. Amíg Szálasi Budapesten volt, a nyilasok hiába szállták meg ezeket, a nyilas felső vezetés nem engedte a kiürítésüket. Amikor azonban december közepén Szálasi elhagyta Budapestet, Kun Andrásék előtt szabaddá vált az út, és megtámadták a védett házakat, köztük a három említett intézményt is.

Semsey Gábor közbevetette: számára elgondolkodtató, ahogyan az átlagos katolikus hívő viselkedett a vészkorszak idején. „Beülök a templomba, és elhangzik a misét bemutató pap szájából: »Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kitartás, éljen Szálasi!« Vajon lett volna bennem akkora bátorság, hogy közbeszóljak: ez felháborító, miért hallgatjuk ezt?!– tűnődött el a Városmajori Katolikus Egyesület elnöke. Biztosan sok jelen lévő hívő gondolta akkor magában, ez nagyon kemény beszéd, ilyet nem volna szabad mondani. Mégsem állt fel egyikük sem, hogy ez borzasztó, menjünk be a plébánoshoz, most azonnal. Semsey Gábor ugyanakkor azt is hozzátette: nem meri azt mondani, hogy az akkori viszonyok között ő ezt biztosan megtette volna.

Csonka Laura felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyilkosságokat harminc-negyven ember követte el, miközben a kerületben több tízezer lakos élt. A jajkiáltásokat, a gépfegyverek hangját hallani lehetett, mégis megtörténhetett mindez. A tömegben a sok ember gondol, amit gondol magában, a négy fal között, de kifelé nem hangoztatja a véleményét, nem lép ki a sorból, hogy odaálljon a nyilasok elé, és felkiáltson: nem értek egyet veletek! A döntő többség csak túlélni akar.

Kövesdy Tamás közbevetette: az emberek minden körülmények között megpróbálnak hinni a Gondviselésben, és a szívükben ott él a remény még a legborzalmasabb háborús időkben is. És akkor jön egy ilyen figura, mint Kun András, aki, ráadásul az evangéliumra hivatkozva, túllép minden erkölcsi gátláson, és eszeveszett módon gyilkol. Félelmetes, hogy valaki ennyire kiforgatja az evangéliumot, amiben hiszünk. A Városmajori Katolikus Egyesület korábbi elnöke, a megemlékező programsorozat egyik szervezője elmondta:

azért érezte szükségesnek a megemlékezéssorozat életre hívását, hogy itt, a Városmajorban leróják kegyeletüket a tragédia áldozatai előtt, és kifejezzék együttérzésüket a hozzátartozóiknak. A meggyilkoltaktól gyilkosaik elvették azt a lehetőséget, hogy a háború után újrakezdhessék az életüket.

A kórházban fekvő idős, beteg, kiszolgáltatott embereket attól is megfosztották, hogy csöndesen, méltóképpen búcsúzzanak az életüktől. Ők védett házakban voltak, ezért joggal reménykedhettek a túlélésben, miközben arról természetesen nem tudtak, hogy Szálasi levette róluk a kezét.   

Kövesdy Tamás arra is emlékeztetett: a városmajori templom ablakait Sztehlo Lili tervezte, s a templom díszítését férje, Árkay Bertalan építész fejezte be, aki maga is tagja volt a nyilas pártnak. Ebben az időben Lili testvére, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a Városmajor u. 54. szám alatti lakás pincéjében zsidó gyermekeket mentett. Endre László politikus, a magyarországi vészkorszak egyik fő felelőse többször járt Árkayék és Sztehlo Gábor házában is. Árkay Bertalan 1939-ben lépett be a XII. kerületi nyilas pártszervezetbe, de látva, hogy öt év alatt sem valósultak meg azok a szociális ígéretek, amelyekkel sok embert maguk mellé állítottak, az 1944. október 15-ei hatalomátvételt követően pedig elszabadult a nyilas terror, úgy döntött, ebben ő nem akar részt venni. Csak azért nem lépett ki a szervezetből, mert mindenki tudta, hogy tagja a pártnak, és ez volt a legjobb álca ahhoz, hogy gyerekeket mentsen. Amikor sógora, Sztehlo Gábor hozzá fordult segítségért, beleegyezett, hogy a saját ingatlanjában bújtassa el őket. A nyilasoknak eszükbe sem jutott, hogy ezt feltételezzék róla.

Kun András ellenpontjaként tekinthetünk Ervin Gábor római katolikus papra, aki ugyancsak a Városmajorban lakott, és zsidókat, katonaszökevényeket rejtegetett. A nyilasok elfogták, s édesanyjával és két fivérével együtt kivégezték. A vértanúhalált halt papról, a kiemelkedő tehetségű teológus, filozófus íróról ugyancsak megemlékeznek az 1944–1945-ös nyilas terrort felidéző programsorozatban. Kövesdy Tamás hozzátette: Kun András rémtetteivel szemben Ervin Gábor üldözöttekért való kiállása és önfeláldozó cselekedete gyógyító hatású. Ő azt tette, ami Jézus szerint a legnagyobb szeretet: életét adta felebarátaiért. Mindez reményt nyújtó lelki örökség számunkra, és tanúságtétel arról, hogy a legszörnyűségesebb időkben is megmaradhatunk krisztusi embernek.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 8-i számában jelent meg.