A végére tartogatott jó bor – Az Amoris laetitia-családév megnyitása

Szentatyánk, Ferenc pápa 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján, az Úrangyala-imádság előtti ünnepi bevezetőjében közölte a jelenlévőkkel, hogy 2021. március 19-én, Szent József ünnepén, az Amoris laetitia (A családban megélt szeretetről) kezdetű apostoli buzdítása megjelenésének 5. évfordulóján nyitja meg a család évét. Nem véletlenül érezhette át Krisztus szeretetének ösztönző erejére a pápa, hogy a már december 8-án, a szeplőtelenül fogantatott Szűzanya jegyesének, Szent Józsefnek tiszteletére meghirdetett szentévet össze kell kötni a család évével.

Hisz József nem csak a Szent Családnak, hanem az egész Egyház nagy családjának, s benne minden egyes családnak hű sáfára, gondviselője és védőszentje.

Egy rövid kis írással szeretnék őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel adózni a magyar családok nagy apostola, Bíró László püspök atya személye előtt, aki hosszú éveken át oly fáradhatatlan lendülettel „hívta a családokat”, katolikus Egyházunk tanítását és szeretetét mindenkor friss elevenséggel és hűséggel tolmácsolva feléjük. A jó Isten áldja, a Szent Család, Jézus, Mária és József oltalmazza, védje őt sokáig.

Szeretnék egyben köszönetet mondani az újonnan megbízott „családpüspöknek”, Marton Zsolt váci püspök atyának bizalmáért és barátságáért is.

Kuzmányi István főszerkesztő mellett csak az ő bátorítására merek vállalkozni arra, hogy ebben az évben egész decemberig alaposan átelmélkedjük – ahogy erre maga Ferenc pápa is nyomatékosan buzdít – az Amoris laetitia kilenc fejezetét.

Bevezető írásomban röviden szeretném felvázolni a Szentatya szándékát, mi indította őt arra, hogy a családot, Jézust, Máriát és Józsefet állítsa különös módon mindennapi életünk középpontjába. Ahogy Ferenc pápa fogalmaz:

„Szép dolog arról elmélkedni, hogy az Isten fiának, mint minden embernek, aki e világra született, szüksége volt a család melegére.”

A názáreti Szent Család a világ összes családja számára modell: biztos vonatkoztatási pontot és egyben állandó ösztönzést is jelent számára.

Továbbá „a názáreti ház vendégszerető falai közt folyt Jézus gyermekkora örömben, Mária anyai gondoskodásától és József apai törődésétől körülvéve, melyben Jézus megláthatta Isten gyengédségét”. (Részlet a Patris corde (Apai szívvel) kezdetű apostoli levélből, melyet Ferenc pápa 2020. december 8-án tett közzé abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 évvel ezelőtt, 1870-ben nyilvánította IX. Piusz pápa az Egyház védőszentjévé.)

József különleges módon egy olyan szent, akire sohasem tekintünk csak önmagában, hanem mindig Máriával és Jézussal, családtagjaival együtt, hiszen szüntelen velük és értük tevékenykedik.

Számomra nagyon is beszédes az ő hallgatása.

Az evangéliumok egyetlen szavát sem említik, hisz a tevékenység, a munka embere volt, de mindig az isteni sugallatra hagyatkozva cselekedett. Szépen összegzi mindezt a szent szájába adva a szavakat Reményik Sándor József, az ács, az Istennel beszél című versében: „Te vagy az atyja, – én senki vagyok, / Az Evangéliumban hallgatok, / S hallgat rólam az Evangélium.”

A családra vonatkozóan Szent József csöndes és mégis annyira eleven, beszédes tanúságtétele mérhetetlenül fontos napjainkban is. Különösen az atyaság, a családapaság megéléséről van szó, melyet az önzetlen szolgálat jellemez, vagyis a mindig a másikra irányuló, és nem a maga javát kereső szeretet lelkülete. Bakos Rafael kármelita atya szerint Mária hiteles tiszteletére is tanít minket Szent József: „Amint József, úgy mi is részesülhetünk Mária hitében, belépünk a hitébe és a hit zarándokútját járjuk” – tanította az Új Ember számára 2021. február 14-én, Nincsen hit engedelmesség nélkül címmel.

E szerény bevezető írás zárásaként jöjjön még a cím magyarázata: „A végére tartogatott jó bor.” Természetesen az Úr Jézus első csodatettének helyszínére, Kánába kalauzol minket ez a gondolat. A víz borrá változtatásának csodája egy menyegzőn történik. Az ifjú pár, illetve a velük együtt ünneplők vidám szívének, boldogságának feltétele mindmáig, hogy Mária közbenjárjon és figyelmeztessen: „nincs több boruk”.

Ha mi megnyitjuk szinte már kiüresedett szívünket Urunk előtt, sőt ha emberileg megteszünk, beleadunk mindent, vagyis az Úr kérésére megtöltjük, mégpedig színültig, korsóinkat, akkor Ő maga is ugyanúgy végbeviszi a csodát.

Láthatjuk: ezzel az ember kitörő öröme éppen Isten örömében lesz teljessé, és mindez már az Egyház eucharisztikus menyegzős lakomájára utal. A híres biblikus tudós és Milánó bíboros érseke, Carlo Maria Martini beszélt erről Nairobiban még 1985-ben, Az Eucharisztia és a keresztény család címmel. Befejezésül idézzük Martini bíboros úr szavait: „Kánában a bor Krisztus szimbólumává lett. »Először mindenki a jó bort adja… Te pedig mindez ideig tartogattad a jó bort« (Jn 2,10). Igen, Jézus maga az »utolsó«, aki az Ószövetség után jött, de ugyanakkor Ő a legtökéletesebben jelenlévő.

Ő maga a végére tartogatott jó bor, Isten teljes áldásának élő és személyes jele.

És mi történik az ifjú kánai házaspárral? Semmi sem hiányzik már boldogságukhoz. Jézus kisegíti őket egy nehéz helyzetben, és mindezért cserébe nem kér tőlük semmit. Ő egyszerűen ad. Jelenlététől tehát nem kell tartani, épp ellenkezőleg: jelenléte mindig kívánatos. Áll ez ma is minden házaspárra, a kánaira épp úgy, mint bármelyikre a világon, a legkisebb faluban vagy a legnagyobb városban.” (In: Benkő Antal szerkesztésében: Eukarisztikus emlékkönyv)

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 21-i számában jelent meg.