A káld katolikus egyház karizmája a vértanúság – Sako bíboros tanúságtétele a NEK keddi napján

A pátriárka beszéde elején megköszönte Erdő Péternek, hogy meghívást kapott a világeseményre, melyben kifejeződik számára a küzdő Egyház iránti szolidaritás. Minden keresztény feladata a béke megteremtése, hiszen Jézus maga is így köszöntötte tanítványait a feltámadása után: „Béke legyen veletek!” Ez a mondat különösen hangsúlyos a szentmisében, többször is elhangzik, nem véletlenül.

Béke nélkül nincs élet, szabadság, stabilitás

– hangsúlyozta az iraki bíboros, majd a magyar kormánynak is köszönetét fejezte ki a szíriai keresztények támogatásáért, ami által falvak és házak épülhettek újjá, így a lakosság hatvan százaléka visszatérhetett otthonába.

A pátriárka kiemelte, mi Nyugaton nem ismerjük azt a drámát, amit a közel-keleti keresztények szenvednek el évek óta az egyre erősödő radikalizmus és a terror miatt. Közülük sokan elhagyják az országot, akik maradnak, azoknak az életét megnehezítik.

A káld egyház múltját bemutatva elmondta, hogy az 1. század közepén Szent Tamás által jutott el a kereszténység Mezopotámiába, őt tekintik a keleti egyház védőszentjének. Vannak olyan hívők, akiket mind a mai napig Szent Tamás keresztényeinek neveznek. Az apostolok elsősorban a zsidó közösségeknek hirdették az igét a közös nyelv miatt, a káld liturgia így zsidó-keresztény hagyományokra épül. Az első zsinatra Kr. u. 410-ben került sor negyven püspök részvételével, melyen fontos döntéseket hoztak a dogmák, az adminisztráció és a rítus kérdéseiben. A földrajzi elszigeteltség miatt ez az egyház nem vett részt az egyetemes zsinatokban. Nyelvük a szír, nem a görög, és a szinoptikus evangéliumok látásmódja jellemző a krisztológiájukra, mely az embertől irányul az Isten felé.

A keleti egyház nyitott a világra – hangsúlyozta Sako bíboros –, így egyedülálló evangelizációt végez egészen a Távol-Kelettől az Arab-félszigetig. Építészetükre nem jellemző a díszítés, sokkal inkább az egyszerűség, mivel szerintük a szépség belülről fakad.

A káld egyház karizmája a vértanúság, melyet történelme folyamán többször el kellett szenvednie: előbb a perzsáktól, majd az araboktól, a mongoloktól, a törököktől és napjainkban az Al-Kaidától és az Iszlám Államtól.

2014. október 31-én 120 ezer ember hagyta el hazáját, de a hitét senki nem tagadta meg. 2010-ben pedig 48 embert öltek meg egy szentmise alatt, köztük két fiatal papot is, akik feláldozták volna az életüket a többiek kiváltására, de a terroristák ezt nem fogadták el, mindenkit lemészároltak. Ezeknek a fiatal papoknak Sako maga volt a rektora.

Ma a káld egyháznak 18 egyházmegyéje van nemcsak a Közel-Keleten, hanem még Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is, a hívek száma meghaladja az egymilliót.

A bíboros elmondta, a keleti spiritualitás Krisztus személyének megismerésére és a vele való egyesülésre irányul, hiszen ő a megváltás feje.

Ritkán beszélünk Krisztus haláláról: a keresztünk üres, nincs rajta a test, hiszen Jézus feltámadt.”

A keleti liturgia az állandóan ragyogó fényt a templom közepére helyezi, hogy megvilágítsa az Eucharisztia asztalát és a Szent Bibliát. Krisztus fényének megosztásával követik a hívek Krisztus példáját. Minden keresztény hívőnek van misztikus tapasztalata, nem csak a szerzeteseknek. Engedik, hogy a Szentlélek imádkozzon bennük, hogy elvezesse őket Isten misztériumának megismeréséhez. Látszik rajtuk, hogy mások, mint a többi ember: Krisztus példája lebeg a szemük előtt. 

A keleti hagyomány szerint a spirituális életnek két feltétele van. Az egyik az, hogy elköteleződjünk Krisztus példájának követésére. Ez a radikális szeretetkapcsolat hasonlít a házasságra. Az Eucharisztia a testünkké válik, egyesülünk vele. Minden egyes nap részesülünk Krisztusból, és ez átlényegít.

Azzal a Krisztussal egyesülünk, aki nem hal meg, életre kelt, él, örökkévaló, így az örök életben részesít.

A másik feltétel a mély imádság, amely erőt és békét ad a napi küzdelmekben. Ez az imádság a szív mélyéről fakad. A keleti gondolkodásban a nyugati individualizmussal ellentétben fontos a család és a közösség, és ezeknek szívvel-lélekkel való megélése.

A bagdadi érsek beszélt arról, hogy Ferenc pápa 2021. március 5–8. közötti iraki látogatásának óriási ereje volt. Megerősítette az üldözött keresztény Egyház hitét, megújította a reményüket, támogatta őket, hogy újjáépítsék a bizalmat honfitársaik iránt. A keresztényeknek azóta nagyobb megbecsülésben van részük, és hittel vallják, hogy mindnyájan testvérek. Az iraki keresztények az előforduló támadások ellenére nagy bátorsággal vallják meg keresztény hitüket. A nyugati világban ehhez nincs sokszor bátorsága az embereknek. A pápa üzenete megérintette az irakiak szívét is, érzékelni lehet a változást a mindennapokban. Egy imám azt mondta: „Önök, keresztények egy részét képezik a mi közösségünknek. Közös dolgaink vannak, testvérek vagyunk.”

A keresztényeknek az irakiakkal közös álma lett, hogy békében, stabilitásban, méltóságban éljenek. Ehhez külön kell választani az államot és a vallást: attól, hogy valaki iraki állampolgár, még lehessen keresztény – fogalmazott a bíboros. – Az egyetlen megoldás az erős, demokratikus állam, mely befogad és védelmez minden vallást, kultúrát, csoportot és nyelvet, igazságosan intézi a közügyeket. Nem avatkozik bele a polgárok vallásának megválasztásába, és nem teremt ideológiát azért, hogy megszerezze a hatalmat.

A káld pátriárka tanúságtétele végén kiemelte: az eucharisztikus kongresszus feladata, hogy minden keresztény mélyítse el egységét Krisztussal, közösséget teremtsen, egységet hozzon létre a többi kereszténnyel, hiszen az eucharisztia ünneplése osztozás és együttlét.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír