Abraham Skorka rabbi: Mit tanultam Ferenc pápától a vallásközi párbeszédről?

Februárban barátommal, Ferenc pápával együtt részt veszek a „Világkonferencia az emberi testvériségért” vallásközi találkozón, amit az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabiban rendeznek meg. A konferencia a vallási vezetők közötti együttműködés keretrendszerének létrehozására törekszik a béke és az emberi szolidaritás megvalósulása érdekében.

Mindig kiemelten fontos volt számomra a vallásközi párbeszéd. Ennek jelentőségét mentoromtól, Marshall T. Meyer rabbitól, a híres Abraham Joshua Heschel rabbi tanítványától tanultam. Először húsz évvel ezelőtt találkoztam Jorge Mario Bergoglióval, amikor segédpüspök volt Buenos Airesben. Felismertük a másikban a társat a vallások közötti párbeszéd iránti elkötelezettségben. A következő években számos szívélyes beszélgetést folytattunk, melyeket mindketten nagyon fontosnak és átformáló erejűnek találtunk.

Miközben készültem az abu-dzabi találkozóra, feltettem magamnak a kérdést: a későbbi Ferenc pápával folytatott párbeszéd miért volt olyan erős hatással mindkettőnkre? Beszélgetéseink hogyan léptek túl a felszínes információcserén, és váltak mély lelki és személyes élményekké? Hogyan alakultak úgy, hogy megtestesítették azt, amit Ferenc pápa „a barátság útjának” nevezett [2014. május 26-án, Jeruzsálemben, a Hechal Shlomo Központban mondott beszédében – a szerk.], melyen a zsidók és a katolikusok a II. vatikáni zsinat óta járnak?

Először is tudatosan Istent helyeztük eszmecseréink középpontjába. Beszéltünk Istenről és arról, hogyan lehet közelebb kerülni hozzá. Kölcsönösen meg akartuk ismerni a másik istentapasztalatait. Ez mindkettőnknek azt a bizonyosságot adta, hogy Isten kísér minket utunkon.

Az, hogy az Istennel való kapcsolatunkat tartottuk a középpontban, még alázatosabbá és nyitottabbá tett minket egymás iránt. Ahogy Ferenc pápa megfogalmazta Az égről és a földről című könyvben, amit közösen írtunk: „A párbeszédhez szükség van arra, hogy csökkentsük az ellenállást, kitárjuk otthonaink ajtajait, és melegséget ajánljunk fel.” Megértettük, hogy Isten mindannyiunkat a saját képére és hasonlatosságára teremtett, lehetővé téve számunkra, hogy meglássuk az ő képmását egymás arcában, ahogy egyre jobban megnyitjuk szívünket egymás előtt.

Emellett soha nem próbáltuk meggyőzni – vagy megtéríteni – egymást. Ahogy Ferenc pápa rámutatott: „Mindennek az alapja a teljes bizalom volt, és (…) az identitásunk egyikünk számára sem volt alku tárgya. Ha nem így lett volna, nem tudtunk volna beszélgetni. Az alakoskodás lett volna... És egyikünk sem próbálta meg áttéríteni a másikat.” A bizalom légkörében „párbeszédünk szabadon szárnyalt” – idézte fel Ferenc pápa, amikor megmutattam neki e cikk tervezetét. A másik vallási integritásának tiszteletben tartása valójában segített nekünk együtt tanulni. „A vallásos életem gazdagabb lett a [Skorka rabbi – a szerk.] magyarázatai által, sokkal gazdagabb” – jegyezte meg a barátom.

Ferenc pápa és én is megértettük, hogy a jelen kor feladatai – a közös erőfeszítés a béke megteremtéséért, az éhínség enyhítése, az ökoszisztéma pusztulásának megállítása – sürgetőek. A zsidókat és a keresztényeket évszázadok óta elválasztó nézeteltéréseken és érezhető különbözőségeken túl sokkal fontosabb a közös etikai alap, melyen osztozunk a Biblia által, és ami lehetővé teszi, hogy együtt munkálkodjunk.

Fontos volt, hogy megpróbáltuk megérteni a másik vallási identitását az adott vallás keretei között, valamint megosztani egymással aggodalmainkat. Emlékszem Ferenc pápa fájdalmára az antiszemitizmus miatt. „A keresztény nem lehet antiszemita” – többször is kijelentette ezt a pápasága alatt. Azt is elmondta [2015. október 28-án, amikor fogadta a Zsidó Világkongresszus tagjait – a szerk.], hogy „A zsidók támadása antiszemitizmus, de Izrael állam megtámadása is az antiszemitizmus egyik formája”, mert „Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy biztonságban és jólétben létezzen”.

Bár Ferenc pápa ezeket a nézeteit az emberi jogok, valamint a zsidó nép és hagyomány mély tisztelete – és nem a barátságunk – nyomán fejtette ki, az a képessége, hogy együttérez mások fájdalmával, nagy ajándék, ami gyakran gazdagította párbeszédünket.

Végül pedig nagyra becsültük a különbözőségeket. Megértettük, hogy istenkáromlás lenne, ha megengednénk, hogy a különbségek, még ha meg is nevezhetők, elválasszanak minket, akik Isten gyermekei vagyunk, és testvérek. A párbeszéd szükségszerű a korunkban. Ferenc pápa egyszer azt írta nekem, hogy „a béke magja, miután elvetették, nem pusztul el. Imádkozva és követve a szeretet parancsát ki kell várnod az idő eljövetelét, amely kedvez a növekedésének”.

Ez az az üzenet, melyet szeretnék elvinni Abu-Dzabiba. A törekvés a hiteles barátságra és a békére párbeszédet folytatva nem egy ábránd kergetése. Valójában ez az emberi létezés rendeltetése.

Forrás és fotó: Americamagazine.org

Magyar Kurír
(sza)