Akit megaláznak, azt fölmagasztalják – papi sorsok ’56 után

Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös tanácskozásának megnyitó beszédét Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke mondta. Akik Isten halálát hirdetik, mindig készen állnak az emberi élet kioltására is. A kommunista ideológia egyik elsőrendű feladatának tartotta az Egyház és a vallás megsemmisítését. A diktatúra célja ugyanis az identitás nélküli ember létrehozása volt. Kövér László emlékeztetett arra, hogy akikre ma emlékezünk, nem féltek hitük megvallásáért elszenvedni az üldöztetést és segítették a lelki túlélést egy istentelen politikai rendszerben.

A megjelenteket Veres András, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is köszöntötte. A főpásztor XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikáját idézve kitért arra, hogy a kommunizmus az osztályharc nevében minden módon, a legerőszakosabb eszközökkel is el akarta törölni a magántulajdont. Semmitől nem riadt vissza és semmit nem tartott tiszteletben. Ahol hatalomra jutott, ott „bámulatosan vadnak és hihetetlen módon embertelennek mutatkozott”. A kommunizmus rémtetteinek felidézése még ma is sokak számára kényelmetlen, pedig a több tízmillió áldozatra emlékeznünk kell. A kommunista hatalom a Katolikus Egyházat – minden időben – elpusztítandó ellenségnek tartotta, mivel szemben állt mindazzal, amit képviselt. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatal és a titkosrendőrség nemcsak a papokat, de a híveket is meg akarta félemlíteni. Az ’56-os forradalom idején XII. Piusz pápa két hét alatt négyszer szólalt fel a magyar ügy mellett. A Szentatya nyíltan kiállt a magyar nép szabadsága érdekében. „A kommunizmus idején sok egyházi embernek kellett elszenvednie súlyos megpróbáltatásokat és megaláztatásokat. Bízom abban, hogy ez a konferencia része lehet az elégtételnek” – fejezte be beszédét Veres András püspök.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében arra mutatott rá, hogy „csak az tud kiállni az emberek ügyéért, aki Isten ügyéért kiállni nem habozik”. Nem feledhetjük, hogy a vértanúk előbb tanúk voltak. Az ő sorsuk rámutat a kommunista ideológia igazi természetére.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnök-püspöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy azok, akiket a kommunisták meghurcoltak, jó pásztorok voltak, a jó pásztor pedig életét adja juhaiért. A mártírok vére az egyház magvetése – mondták az egyházatyák. Az is fontos, hogy a mártíroknak is van ökumenéja, mert az áldozatban a különböző felekezetű emberek tulajdonképpen egyek.

A bevezető előadást Székely János szombathelyi megyéspüspök tartotta Brenner János boldoggáavatási eljárásáról. Mint elmondta, a boldoggá avatás nem emberi rehabilitáció. Sokkal inkább azt jelenti, hogy valakiben az Isten kegyelme különleges módon ragyogott fel. Valamikor közfelkiáltással, a hívek hitérzékének köszönhetően vált valaki szentté. Ma a teológusok és a történészek vizsgálata alapján, valamint az Egyház döntésével emelnek valakit a boldogok és a szentek sorába. Olyan emberek ők, akik hősies fokon élték meg hitüket, akik nem tértek el a krisztusi tanítástól. A vértanúk esetében azt is megvizsgálják, hogy a hitükért gyilkolták-e meg őket.

Brenner János boldoggáavatási eljárása 1999-ben indult. Ügyének posztulátora Gyürki László lett. A tanúkat 2001-től hallgatták ki. Az egyházmegyei szakasz után 2008-ban indult el a római eljárás. Ennek posztulátora Ruppert József piarista lett. A történész konzultorok 2015-ben, a teológusok 2016-ban adták meg a pozitív véleményt. 2017. november 8-án Ferenc pápa engedélyezte és elrendelte Brenner János boldoggá avatását, melyre 2018. május 1-én kerül sor Szombathelyen. A boldoggá avatás azt hirdeti, hogy a történelem ura Isten – aki a diktatúrák legnagyobb ellensége –, de arra is rámutat, hogy „akit megaláznak, azt fölmagasztalják”.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke a kádári megtorlásról beszélt. A forradalom időszakában a lelkészek, a papok békéltető szerepet vállaltak, sokan közülük a nemzeti bizottságokban vettek részt. Ők voltak a „rendpárti forradalmárok”. A kora kádári időszakot a brutális erőszak jellemezte, ugyanakkor a rezsim csak 1957 elején tudott érdemben foglalkozni az „egyházi reakcióval”. Igyekeztek a különböző felekezeteket egymás ellen kijátszani és azt is el akarták érni, hogy a felekezeteken belül hozzanak létre törésvonalakat. Ennek érdekében tudatosan használtak törvénytelen eszközöket. Fejérdy András történész a kádári egyházpolitikáról elmondta, hogy a kommunista párt hatalmának megszilárdulásával párhuzamosan erősödött az egyházakkal szembeni fellépés. Az adminisztratív intézkedések célja az volt, hogy az egyházak tevékenységét teljes egészében ellenőrizni tudják. Ugyanakkor a hatalom létre akart hozni egy Rómától független nemzeti egyházat is.

Soós Viktor Attila, a NEB tagja Brenner János Anasztáz ciszterci szerzetes, mártír életútját ismertette. Brenner János egy olyan vallásos családból származott, mely több papot is adott az Egyháznak. 1950-ben jelentkezett ciszter novíciusnak, első szerzetesi fogadalmát 1951-ben tette le. A rend feloszlatása után visszatért Szombathelyre, itt szentelték pappá. Egyszerű lelkipásztorként tevékenykedett, egyéniségével vonzotta magához a fiatalokat. Politikai szerepet nem vállalt, ennek ellenére meg akarták félemlíteni. 1957. december 15-én Zsidára csalták azzal az indokkal, hogy egy haldoklóhoz kell elvinnie az Oltáriszentséget. Útközben megállították, és brutálisan kegyetlenséggel megölték. A hatóságok mindvégig azt a látszatot akarták kelteni, hogy rablógyilkosság áldozata lett. A tettesek 1969-ben bíróság elé álltak, de végül nem ítélték el őket.

Erdős Kristóf történész Gulyás Lajos életéről és haláláról beszélt. A református lelkész a mosonmagyaróvári sortűz után megmentette egy határőrtiszt életét, ennek ellenére bíróság elé állították és kivégezték. Kahler Frigyes jogtörténész a győri-mosonmagyaróvári per tanulságait ismertette. Kitért arra, hogy ebben a perben – mely a Nagy Imre elleni eljárás főpróbája volt – tulajdonképpen az áldozatokból csináltak bűnbakot. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója A katolikus papok mártíriuma a forradalom után című előadásában azt emelte ki, hogy a kommunista időszakban majd’ háromezer egyházit marasztaltak el a koncepciós perekben. Szabó Csaba szerint is figyelemre méltó, hogy az ’56-os forradalom után milyen brutális volt a megtorlás. Így akarták ugyanis megfélemlíteni az Egyházat és az egész magyar társadalmat.

Csűrös András egyháztörténész Pap Béla karcagi, rendszerkritikus református lelkész rejtélyes eltűnéséről és haláláról szólt. Wirthné Diera Bernadett az egyházi perekről és a „Fekete Hollók” ügyről beszélt. Utóbbi eljárásnak azt kellett bizonyítania, hogy az egyháziak a legalsóbb szinteken is a rendszer ellen tevékenykednek. A „Fekete Hollók” ügyében 1961-ben körülbelül kétszáz helyszínen tartottak házkutatást, ez pedig példátlan ebben a korszakban. A perekben végül nyolcvanhat embert ítéltek el – papokat, szerzeteseket és világiakat egyaránt.

A konferencia zárszavában Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kommunista diktatúra el akarta velünk hitetni: az üldöztetés, az erőszak és a megtorlás meg sem történt, vagy ha mégis, akkor nem is volt olyan szörnyű. Nekünk az a feladatunk, hogy bemutatva a történelmet átadjuk a fiataloknak a múlt ismeretét. A vértanúk áldozata nem volt hiábavaló. Az ő példájuk arra mutat rá, hogy a hit és a nemzet ügye mennyire fontos. Ám azok az elvek, melyek a nemzetiszocialista és az internacionalista diktatúrát működtették, a liberális ideológiában napjainkban is fellelhetők.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Baranyai Béla/Magyar Kurír