Áldozatuk magja kicsírázik – A Fides hírügynökség megemlékezése a 2023-ban megölt misszionáriusokról

Bár a Fides által összeállított listák mindig frissíthetők és javíthatók, (az eddigi adatok alapján) az előző évhez képest kettővel több misszionáriust öltek meg. Földrészenkénti bontásban a legmagasabb számot ismét Afrikában regisztrálták, ahol kilenc misszionáriust gyilkoltak meg: öt papot, két szerzetest, egy szeminaristát és egy novíciust.

Amerikában hat misszionárius vesztette életét mások keze által: egy püspök, három pap és két laikus. Ázsiában négy laikus halt erőszakos halált, illetve Európában egy laikust öltek meg.

Ahogy az előző években is, a Fides hírügynökség a misszionárius terminust minden megkereszteltre alkalmazza annak alapján, hogy „a keresztség erejében Isten népének minden tagja misszionárius tanítvány lett. Minden megkeresztelt ember, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya” (Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása, 120).

Továbbá a Fides éves listája már régóta nemcsak a szoros értelemben vett misszionáriusokat veszi figyelembe, hanem minden olyan megkeresztelt, az Egyház életében elkötelezett személyt, aki erőszakos halállal halt meg, még akkor is, ha ez nem kifejezetten „a hit iránti gyűlöletből” történt. Ezért inkább nem használja a „mártírok” kifejezést – hacsak nem a „tanú” etimológiai jelentésében –, hogy ne menjen bele annak az ítéletnek a kérdésébe, amelyet az Egyház esetleg néhányuk felett meghozhat, amikor gondos vizsgálat után boldoggá vagy szentté avatásukat javasolja.

A 2023-ban meggyilkolt misszionáriusok többségének egyik közös jellemzője kétségtelenül a hétköznapi életvitel, azaz nem hajtottak végre olyan feltűnő vagy szokatlan tetteket, amelyekkel felhívhatták volna magukra a figyelmet, és valakinek a célkeresztjébe kerülhettek volna.

Az erőszakos haláluk körülményeiről szóló néhány feljegyzést végiglapozva olyan papokat találunk, akik éppen úton voltak, hogy szentmisét mutassanak be, vagy lelkipásztori tevékenységet végeztek egy távoli közösségben;

olyan fegyveres támadásokról olvasunk, amelyeket forgalmas utak mentén követtek el; olyan plébániák és kolostorok elleni támadásokat, ahol evangelizálással, szeretetszolgálattal foglalkoztak, az emberiség érdekében tevékenykedtek. Önhibájukon kívül emberrablások, terrorcselekmények, lövöldözések vagy különféle erőszakos cselekmények áldozatai lettek.

Ebben a „hétköznapi” életben – amelyet a gazdasági és kulturális szegénység, az erkölcsi és környezeti leépülés összefüggésében éltek meg, ahol nem létezik az élet és az emberi jogok tisztelete, viszont gyakran az elnyomás és az erőszak a norma – egy másik „normalitás” is összekötötte őket: a hit megélése azáltal, hogy egyszerű evangéliumi tanúságot tettek lelkipásztorként, katekétaként, egészségügyi dolgozóként, vagy liturgikus és karitatív tevékenységek résztvevőiként… Elmehettek volna máshová, elköltözhettek volna biztonságosabb helyre, vagy felhagyhattak volna keresztény elkötelezettségükkel, esetleg háttérbe szoríthatták volna, de nem tették, annak ellenére, hogy tisztában voltak a helyzettel és a veszélyekkel, amelyekkel nap mint nap szembesültek.

A világ szemében naivak voltak, ám az Egyház – és végső soron maga a világ is – nekik és azon sokaknak köszönhetően halad tovább, akik hozzájuk hasonlóan a testvériség és a remény mindennapos cselekedeteivel tanúsítják hálájukat Krisztus szeretetéért.

A Szent István első vértanú ünnepén mondott Úrangyala imádság alkalmával Ferenc pápa így emlékezett: „Ma is sokan vannak, akik szenvednek és meghalnak azért, hogy tanúságot tegyenek Jézusról, ahogyan olyanok is, akik – különböző szinteken – büntetést kapnak az evangéliumhoz hű magatartásukért, és olyanok is, akik nap mint nap azért küzdenek, hogy tisztes kötelességeikhez minden felhajtás nélkül hűségesek maradjanak, miközben a világ kineveti őket, és mást prédikál.

Ezek a testvérek is kudarcot vallott embereknek tűnhetnek, de ma látjuk, hogy ez nem így van.

Ma is, mint akkor, áldozatuk elhalni látszó magja kicsírázik, gyümölcsöt terem, mert Isten rajtuk keresztül továbbra is csodákat művel (vö. ApCsel 18,9–10), megváltoztatja a szíveket és megmenti az embereket.”

Fordította: Hollósi Judit; az Angelus alkalmával mondott pápai beszédet Tőzsér Endre SP fordította

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír