Alfred Xuereb prelátus: Ferenc pápa a világ plébánosa

Xuereb atya, akit nemrég kinevezett a vatikáni gazdasági titkárság vezetőjévé, exkluzív interjút adott a Vatikáni Rádiónak, amelyben rendkívül őszintén és örömmel idézi fel az elmúlt év eseményeit, egészen a felejthetetlen tavalyi március 13-i naptól kezdve.

„Sok-sok élmény és mély emlék kötődik az elmúlt évhez. Különleges pillanatokat éltünk át, amelyek bizonyára megmaradnak a történelem lapjain. Egy pápa, aki otthagyja a pápaságot… Február 28-tól, Benedek pápa péteri szolgálatának utolsó napjától kezdve, amikor örökre elhagytuk az Apostoli Palotát, március 15-ig, vagyis az új pápa megválasztását követő második napig az emeritus pápával maradtam Castel Gandolfóban, hogy segítsek neki a titkársági teendőkben. Nagyon gyötrő pillanat volt számomra, amikor el kellett válnom Benedek pápától, hiszen abban a szerencsében volt részem, hogy öt és fél évet mellette tölthettem, ezért nagyon nehéz volt elszakadnom tőle. Az események felgyorsultak, és én nem tudtam, hogy éppen aznap kell összecsomagolnom Castel Gandolfóban és búcsút vennem Benedek pápától.
De a Vatikánból azt kérték, hogy siessek, pakoljak össze, és menjek a Szent Márta-házba, mert Ferenc pápának nincs titkára, aki segítene neki, ezért a postát is egyedül bontja föl. Aznap délelőtt többször bementem a kápolnába, hogy megvilágosodjam, mert kissé összezavarodtam. Ugyanakkor megvolt az a határozott érzésem, hogy a magasból irányítanak engem, és tisztában voltam azzal, hogy valami rendkívüli dolog történik az én életemben is. Aztán sírva bementem Benedek pápa dolgozószobájába, és gombóc volt a torkomban, amikor megpróbáltam elmondani neki, mennyire szomorú vagyok, és milyen nehéz elszakadnom tőle. Megköszöntem atyai jóságát. Biztosítottam róla, hogy az Apostoli Palotában mellette átélt tapasztalatok sokat segítettek abban, hogy jobban rálássak a 'fönti dolgokra'. Aztán letérdeltem, hogy megcsókoljam a gyűrűjét – ami már nem a halászgyűrű volt. És ő – atyaian és gyöngéden tekintve rám, ahogyan csak ő tud – fölállt és megáldott.”

A Ferenc pápával való első találkozásáról Alfred Xuereb a következőket mondta: „Behívott dolgozószobájába, az immár ismertté vált szívélyességével fogadott és megtréfált, – ha mondhatom ezt – amolyan pápa módra megtréfált! Egy levelet tartott a kezében, és komoly hangon így szólt: 'Nos, van itt egy kis probléma, valaki nem jókat mondott rólad!' Mire én megnémultam, majd rájöttem, hogy arra a levélre utalt, amelyet Benedek pápa küldött neki, amiben tájékoztatja, hogy elbocsátott és átenged az ő szolgálatába. Ebben a levélben Benedek pápa volt olyan jó, és fölsorolta néhány erényemet. Ferenc pápa leültetett a díványra, ő pedig mellém ült egy székre. Nagyon testvériesen megkért, hogy segítsek neki nehéz feladatában. Tudni akarta, milyen a kapcsolatom a feletteseimmel és más felelős személyekkel. Én azt válaszoltam, hogy jóban vagyok mindenkivel, legalábbis ami engem illet.”

Ferenc pápa személyiségét illetően titkára a Szentatya elszántságát emelte ki, továbbá hitbeli meggyőződését, „ami, biztos vagyok, hogy felülről jön, mert ő mélyen spirituális ember, aki az imádságban keresi Isten sugallatát. Például a lampedusai látogatást azután döntötte el, hogy a kápolnában folyton ez az ötlet járt a fejében: elmenni személyesen ezekhez az emberekhez, a hajótöröttekhez, és megsiratni a halottakat. És amikor rájött, hogy ez visszatérő gondolat, akkor biztos volt benne, hogy Isten akarata. Elment, még ha nem volt is sok idő előkészíteni az utat. Ugyanezt a módszert alkalmazza közeli munkatársainak a kiválasztásában is.

Ferenc pápa lelkipásztori szolgálatáról, közéleti megjelenéséről, péteri szolgálatáról elmélkedve Xuereb így fogalmazott: „nekem rögtön a misszionárius alakja jut eszembe. A klasszikus hithirdető, aki útra kel, és elmegy az őslakosokhoz, hogy megismertesse velük az evangéliumot, Jézus Krisztust. Igen, én Ferencben a misszionáriust látom, aki maga köré gyűjti a tömeget, azt a tömeget, amelyik talán elveszettnek érzi magát, azzal a szándékkal, hogy visszavezesse az evangélium szívéhez. A világ plébánosa lett, és arra bátorít mindenkit, aki eltávolodott az egyháztól, hogy térjen vissza, hiszen biztosan meglelik helyüket az egyházon belül. A pápa a klerikalizmusban és a szőrszálhasogatásban komoly akadályokat lát, amelyek megnehezítik, hogy mindenki szeretve érezze magát az egyházban. Ezzel szemben a plébánosok és a papok szinte nap mint nap beszámolnak arról, hányan találnak vissza a szentgyónáshoz és a hit gyakorlásához Ferenc pápa bátorítására, főleg amikor arra emlékeztet, hogy Isten sosem fárad bele a megbocsátásba. A pápa - amint láttuk - különös figyelmet fordít a betegekre, és ez azért van, mert bennük a szenvedő Krisztus testét látja. És közben teljesen elfeledkezik a bajairól. Pápasága első hónapjaiban például erős fájdalmai voltak az isiásza miatt. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy ne hajolgasson, de ő, amikor tolókocsis betegekkel vagy babakocsiban ülő beteg gyermekekkel találkozott, ugyanúgy lehajolt hozzájuk, hogy éreztesse közelségét. Ugyanígy történt a nagycsütörtöki szentmisén is a lábmosás szertartásánál, amikor egy római börtönben letérdelt mind a tizenkét fiatal fogvatartott elé, hogy megcsókolja a lábukat, pedig bizonyára érezte közben a fájdalmat.”
A pápa egy percet sem veszteget az idejéből, fáradhatatlanul dolgozik. Amikor úgy érzi, hogy egy kis szünetre van szüksége, nem hunyja le a szemét, és nem marad tétlen: leül és a rózsafüzért imádkozza – mondta el a vatikáni gazdasági titkárság vezetője. „Legalább három rózsafüzért elimádkozik egy nap. 'Segít ellazulni' – mondta nekem. Aztán folytatja a munkát. Egyik embert fogadja a másik után: a Szent Márta-ház portaszemélyzete a tanú rá. Figyelmesen meghallgat mindenkit, és rendkívüli emlékezőtehetséggel raktároz el mindent, amit lát és hall.” Kora reggel az elmélkedésnek szenteli magát, előkészíti a homíliát a reggeli szentmisére is, amit a Szent Márta-ház kápolnájában mutat be; aztán leveleket ír, telefonál, üdvözli a személyzethez tartozó embereket, akikkel találkozik és érdeklődik családjuk felől – derül ki Alfred Xuereb prelátus nyilatkozatából.

A Ferenc pápa és Benedek pápa közötti testvéri viszony kapcsán a következőkról számolt be: „Az egyik legutóbbi interjúban Ferenc pápa elárulta, hogy rendszeresen elődéhez fordul, megkérdezi a véleményét a dolgokról. Nagy veszteség lenne nem meríteni a bölcsességnek és a tapasztalatnak ebből a gazdag forrásából. És valóban, rögtön fölhívta Benedek pápát: ez kicsit olyan, mintha otthon lenne a nagypapa, vagy mondjuk egy bölcs. Ferenc pápa tehát kezdettől fogva úgy tekintett erre a jelenlétre, mint felbecsülhetetlen ajándékra, hasonlóképpen az újonnan megválasztott bölcs püspökhöz, aki okos támaszra lel a nyugalmazott püspökben. Sokatmondó volt például az a tény, hogy a Castel Gandolfó-i palota kápolnájában nem a pápai térdeplőn akart imádkozni, hanem Benedek pápa mellett. Aztán pedig ragaszkodott a jelenlétéhez a Szent Mihály arkangyal-szobor felavatásán a vatikáni kertekben. Meggyőzte, hogy vegyen részt a konzisztóriumon az új bíborosok kreálásán. Benedek pápa jelenléte tehát gazdagítja Ferenc pápa péteri szolgálatát” – hangsúlyozta Ferenc pápa személyi titkára.
„Tisztában vagyok vele, hogy az Úr titokzatos utakon vezérel engem. Sosem hittem volna, hogy ilyenfajta szolgálatot végezhetek. De Isten ilyen. Másként mi határoznánk meg saját életszentségünk útját. Nagy segítséget merítek abból a fényes tanúságtételből, amellyel II. János Pál pápa és Benedek pápa az Úrra bízta magát, nagy kegyelem volt számomra ezt személyesen megélni. Benedek pápa – immár mosolyogva emlékszünk rá – ahányszor nehéz helyzetben találta magát, szeretett azzal bátorítani bennünket, hogy: 'Az Úr megsegít minket'. Nagy vigasz számomra ezen felül Ferenc pápa emberi és spirituális támasza az imádságban, amit tudom, hogy értem is elmond” – mondta a Vatikáni Rádiónak adott interjúban Alfred Xuereb pápai prelátus.

Magyar Kurír