Amikor ég és föld összeér – Szakrális kiállítás nyílt a Szent István-bazilika lovagtermében

Ahhoz, hogy a Szent István-bazilika lovagtermébe megérkezzen az ember, már eleve fel kell kicsit emelkedni az ég felé, akár lifttel, akár a kanyargó lépcsősoron keresztül érkezve; így talán a léleknek is könnyebb megemelkednie. A társszékesegyház fedetlen falai egyszerre határolnak egy szakrális teret és idézik meg a most divatos indusztriális kiállítóhelyek világát.

Itt várja az érdeklődőket szeptember 24-ig nyolc művész – Greguskáné Pál Patrícia, Kabay Tilda, Magyar Krisztina, Mecséri Ildikó, Mincsik Melinda, Németh Anna ferences nővér, Sütő György és Tremmel Hudik Katalin – több tucat alkotása, köztük rögtön a terem bejáratánál egy különleges, sóból alkotott Krisztus-fej, amelyet az alkotóművészek közösen hoztak létre a kiállításra.

A t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom művészcsoportjaként a keresztény módon gondolkodó alkotóművészeket hívja egy közösségbe – mondta el a megnyitón a műhely egyik alapító tagja, Tremmel Hudik Katalin. „Mi mindannyian abban hiszünk, hogy a művészet híd, híd Isten és az ember között, híd az ég és a föld között.”

Ennek a kiállításnak azt a címet adták: Amikor Ég és Föld összeér. Mintha azt állítanánk ezzel, hogy bár végtelen ez a távolság, aminek az áthidalására mi magunktól képtelenek vagyunk, valaki mégis úgy rendelkezett, hogy ég és föld valahol összeérjen – fogalmazott elmélkedésszerű nyitóbeszédében Martos Levente Balázs.

A püspöknek a címről egy részlet jutott eszébe a szentmise egyik misekánonjának  eucharisztikus imájából: „mielőtt azonban az ég és föld között karját kitárta, meg akarta tanítványaival ünnepelni a húsvétot”. Tudjuk, hogy arról a valakiről van szó, akit megfeszítettek, aki ég és föld között lebegett. Akit általában úgy ábrázolunk, hogy a kereszt vízszintes szárára feszítve mintegy átöleli a világot, aki az egész létével mégiscsak összefogta az eget és földet. Ő nem egy hely, hanem valaki, akiben az ég és a föld összeért – tette hozzá.

Martos Levente Balázs arról is szólt, hogy a húsvét épp azt jelenti: átmenet. Jézus átment az új életre, leküzdve ezt a távolságot. Nemcsak fölülről szállt alá, hanem alulról is fölemelkedett, magába vitte az égbe a mi emberségünket.

Amikor a művészetre gondolok – foglamazott a püspök –, gyakran egy olyanfajta belső rendet, gyakorlatot, erőfeszítést képzelek el, amelyben az ember a lehető legteljesebben önmagát adja, hogy mássá változzon. Tehetsége legjavát kínálja, hogy abban az ég érinthesse a földet, saját magát, mindenét beleadja. Egy pillanatra megsemmisül – vont párhuzamot a húsvét és a művészet között Martos Levente Balázs, aki arról is beszélt, hogy bár az alkotást aztán alá lehet írni, büszkének lehet lenni rá, tovább lehet adni, lehet fényképezkedni vele és mellette, lehet érte pénzt kérni, de a művészet mégis elmegy a határra, arra a határra, ahol ég és föld összeér.

Martos Levente Balázs arra is rámutatott, hogy egy kiállítás a végsőkig feszíti a lehetőségeinket a megértés terén, azt várja el tőlünk, hogy minden egyes képet külön befogadjunk, vagy legalábbis hogy minél többet befogadjunk belőle. Pedig igazából minden egyes kép előtt kialakul egy karéj, az ember fölméri, hogy milyen távolról tudja befogadni, mennyire hívja meg, engedi magához közel az a bizonyos kép.

A püspök arra biztatta – az alkotók kérésének is megfelelően – a jelenlevőket, álljanak fel, és járjanak körbe, keressenek egy-két képet, és állítsák be azokhoz a saját távolságukat. Próbálják ki, mi történik, ha a távolságot csökkentik vagy növelik.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeken a képeken nagyon gyakran a sötétség is megmutatkozik, és bár azt szoktuk mondani, hogy a sötétség lent van, a fény és a ragyogás odafent, valójában sokszor a bensőben van a sötétség, és kintről érkezik egy egész más világ fényessége. Tulajdonképpen minden élet – a keresztény hit szerint – az átlépő Krisztusból, az ő szeretetéből, a kenyérnek testté válásából ered – fűzte hozzá.

Közben megszólalt a bazilika harangja, ami hangban is az ég és föld összekapcsolására hívta fel a figyelmet. Martos Levente Balázs is arra hívott, hogy a harangzúgást felhasználva kerüljenek közelebb a jelenlevők a képekhez.

Az alkotók sokat tudnának mesélni a képek keletkezéséről, engem az a néhány is megrendít, amelyet ismerek – mondta a püspök, felidézve, hogy van a képeken olyan kisgyermek, akiért sokat kellett imádkozni, hogy egészséges lehessen, vagy van olyan alkotó, akinek az egyik-másik képéről sugárzó derű igazából az elhagyatottság és fájdalom sötétjéből is született. Mindez annak a titka, hogy ég és föld nemcsak ott találkozik, ahol számítunk rá, hanem gyakran meglepő helyken, helyzetekben is. Tudjuk, hogy az ég és föld nem egyezik, és mégis hiszünk abban, hogy nekünk van helyünk a kettő találkozásának a pontján – fogalmazott Martos Levente Balázs.

A megnyitón közreműködött Lakatos Diána operaénekes, Papp Tímea fuvolaművész és Benáth Ferenc gitárművész.

A kiállítás megtekinthető szeptember 24-ig a bazilika látogatási rendje alatt; maga a tárlat ingyenes, de a kilátóba csak érvényes jeggyel lehet felmenni.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír