Andreas Laun: Keresztény ember a modern világban

Andreas Laun idéz a Bibliából, a pápai enciklikákból, keresztény és zsidó, de ateista gondolkodók téziseiből is. Könyve két részből áll: az elsőben Isten és az ember közös történetét mutatja be, a másodikban azt, hogy mi az ember szerepe Isten tervében.

Értelem és hit kapcsolatát elemezve a szerző hangsúlyozza, hogy ezen fogalmak nem mondanak ellent egymásnak, mivel mindkettő Istentől származik és Hozzá vezet. A vallásnak szüksége van az értelemre, ami helyes mederben tartja a hit fejlődését. Az értelmet nélkülöző vallásosság ártalmas, sőt veszélyes is lehet. Istenkáromlás azt állítani, hogy Isten „olyan, mint egy diktátor, aki az embereket apróságok miatt a pokol örökké tartó rabságába zárja.” Nem visz közelebb a hithez, ha azt gondoljuk, hogy Isten „minden jónak elrontója”, aki sajnálja az emberektől a vidámságot és az örömöt.

Jézus Krisztus személyét bemutatva Laun Franz Kafkára hivatkozik: „Jézus a világosság végtelen mélységét jelenti. Az embernek be kell hunynia a szemét, hogy bele ne zuhanjon.” Az osztrák püspök rámutat: Jézusról csak az tud lelkesen beszélni, aki vallja, hogy „ő egy csodálatos és igaz történet csúcspontja, amely történet jóval Jézus születése előtt kezdődött.” Isten meghívta Ábrahámot, kiválasztotta, és szövetséget kötött a zsidó néppel, melyet később megújított, az emberek sorozatos hűtlensége ellenére. Ezek után pedig olyan dolog történt, amit senki sem tudott volna elképzelni. „Isten hihetetlenül nagy lépést tett az emberek felé: nem egy új prófétát küldött közéjük, hanem egyszülött Fiát. Isten maga jött el a világba, belépett az emberiség történetébe.” Jézus Krisztus „Istent adta a világnak, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét, az igaz Istent hozta el a Föld népeinek… és benne mindazt, amire szükségünk van… Isten nélkül az emberek nem találhatják meg a valódi békét.” Az üdvösség pedig, noha a zsidóktól jön, nem marad az övék, elér mindenkihez, vagy legalábbis – a missziók révén – úton van mindenkihez. Mindenki imádhatja Istent „lélekben és igazságban” (Jn 4, 22-24), erre nem csak Jeruzsálemben van lehetőség.

Andreas Laun ismerteti a különböző vallások főbb jellemzőit, s rámutat: a keresztény istenképnek van két különleges vonása, mely megkülönbözteti minden más vallástól és világnézettől. Az egyik, hogy Isten Jézus Krisztus megtestesülésében maga nyilatkoztatta ki magát. „Isten arra hívja fel az emberek figyelmét az egyház révén, hogy hagyják abba keresését. Ő velük van és várja, hogy Hozzá térjenek.” A másik különbség az, amit a Szentírás mond Isten lényegéről: „mindenható, szent, mindentudó, igazságos bíró és mégis, mindenekelőtt: Atya. Ő a szeretet.” A Szentháromság egy Isten három személyben, akiket a szeretet egyesít. A kifejezés – az Isten szeretet, az ember pedig Isten képmása – azt jelenti, hogy az emberben nem az a legfontosabb, hogy tud alkotni, számítógépet tervezni, zongorázni, autót vezetni, hanem az, hogy valóban képes szeretni Istent, az embertársait és a többi teremtményt. „Embernek lenni annyi, mint szeretni tudni. Ez a legfontosabb. Ez a képesség teszi az embert Isten képmásává, csak ez teheti emberré.”

A kötet szerzője részletesen elemzi az egyház tanítását az abortuszról, az eutanáziáról, a szexualitásról, a bioetikáról, a teremtett világ védelméről, a társadalmi igazságosságról is. Az egyház számára minden területen alapvető fontosságú az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, mert ha ez hiányzik, „elveszítjük érdeklődésünket mások és maga a Föld iránt is.” Így például a társadalmi igazságosságot illetően az utóbbi évszázadban három modellről is kiderült, hogy embertelen rendszer: a kommunizmusról, a nemzetiszocializmusról és a piac mindenhatóságát hirdető kapitalizmusról. Isten helyére a kollektívát, a nemzetet, a piac és a haszon kizárólagosságát állították. Ezzel szemben az evangéliumra épülő egyházi társadalmi tanítás olyan utat mutat, amely igazságos és emberséges társadalom kialakulásához vezet, amelyben minden az ember érdekében történik. Ehhez pedig nem elegendő a technikai globalizáció, a szeretet globalizációjára van szükség.

Andreas Laun szándéka az volt, hogy „szelíden kézen fogva”, bevezesse az olvasót Jézus Krisztus világosságába. Elismeri, hogy nem könnyű elhinni a jézusi üzenetet, az ő útján járni pedig kifejezetten nehéz. Jézus drámaian fogalmazta ezt meg: „a szűk kapun menjetek be!” (Mt 7,13), illetve „úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Mt 10,16). Ám az egyetlen valóban emberhez méltó küldetés Krisztus követése, ez teremti meg annak lehetőségét, hogy létrejöjjön egy valóban igazságosabb és testvériesebb világ. Laun a minden ember lelkében jelenlévő, de időnként szunnyadó jót szeretné felébreszteni. Annak a mesealaknak a nyomába kíván lépni, „aki a tyúkólban egy sasra bukkant, akit a tyúkokkal együtt tartottak. Fogta a sast, kivitte a hegyekbe, és hagyta, hogy szabadon elrepüljön a felkelő Nap felé”.

(Kairosz Kiadó, 2014)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír