Angelo Amato bíboros Teofilius Matulionis litván vértanú boldoggá avatásáról

KÉPGALÉRIA ― klikk a képre!

A szovjet kommunista rezsim állami ateizmusának vértanúja, Teofilius Matulionis 1873. június 22-én született, 1892-ben lépett be a szentpétervári szemináriumba, 1900. március 7-én szentelték pappá. 1943-ban nevezik ki Kaišiadorys püspökévé, majd 1962 februárjában a város érsekévé. Néhány hónappal kinevezése után, 1962. augusztus 20-án, 89 éves korában Šeduvában hunyt el.

Halálát a boldoggáavatási akták a „Martirium propter aerumnis carceris” kifejezéssel illetik. Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmagyarázta: ez azt jelenti, hogy halálát a börtönben elviselt szenvedések okozták. A hosszú és fájdalmas betegségek az érsek egész életét végigkísérték fogságai során, a koncentrációs táborokban, a házi őrizetben, s apránként aláásták testi erejét. A nélkülözések és a kínzások azonban nem törték meg a jóra való elszántságát. A történelemnek abban a sötét korszakában a nácik és a kommunisták papsággal és hívekkel szembeni ellenségeskedésének nem volt semmiféle racionális magyarázata, pusztán a Jézus evangéliuma és Egyháza iránti gyűlöletből fakadt ― fejtette ki Angelo Amato bíboros.

Mit jelent a keresztény vértanúság? ― tette fel a kérdést a bíborosnak a rádió munkatársa, utalva rá, hogy napjainkban sokszor esik szó a mártírokról, a vértanúságról, de talán nem mindig megfelelően használják ezt a kifejezetten keresztény eredetű szót.

Angelo Amato bíboros válaszában rámutatott: a keresztény hagyományban a vértanúság Jézus elszánt követését jelenti, aki ártatlanul halt meg a kereszten. Krisztus egészen rendkívüli módon van jelen a vértanúban, erőt és bátorságot önt lelkébe. A vértanúk tudatában vannak azoknak a szavaknak, amelyeket Jézus intézett tanítványaihoz: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! (…) Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt” (Mt 10,28–32).

A boldog főpásztor életében a vértanúság hosszú éveken át tartott kegyetlen diktatúrák, a nácizmus és a kommunizmus idején, amelyek célja az Egyház megsemmisítése volt. Megszüntették a szemináriumokat, kísérletet tettek egy nacionalista (nemzeti) egyház megalapítására, feloszlatták a férfi- és női szerzetesrendeket, megtiltottak minden kapcsolatot Rómával, felszámolták a katolikus sajtót. Az Egyházat hallgatásra ítélték. Ezért nevezték a kommunista országok helyi egyházait „a csönd egyházának”.

Arra a kérdésre, honnan merített erőt Teofilius Matulionis a megaláztatások, a hosszú, igazságtalan, embertelen fogságok megpróbáltatásainak elviseléséhez, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa elmondta: Krisztus kegyelme nyújtott erőt és bátorságot a litván vértanúnak, hogy szilárdan kitartson a hitben. Sokan tanúsítják az evangéliumhoz való hűségét, akik meglátták benne „Isten valódi emberét”, egy „szentet”. A koncentrációs táborban mély hitű papként viselkedett, aki teljesen átadta magát az isteni Gondviselésnek. Üldözői is észrevették hősiességét. Amikor például az orosz parancsnok értesült haláláról, így kiáltott fel: „Igaz ember volt!” A szovjet elnyomó rendszer egyik vezetője pedig aggódva mondta: „Nincs kizárva, hogy a jövőben a Vatikán szentté nyilvánítja, és ebben az esetben sírja zarándokhellyé válik.” Ez az előrejelzés most tökéletesen beigazolódik.

Hogyan lehetséges az, hogy egy ember, aki élete legnagyobb részét börtönben és koncentrációs táborban töltötte, és egészen idős koráig rabruhát hordott, soha nem táplált gyűlöletet ellenségei iránt? Erre a kérdésre Angelo Amato bíboros elmondta, a válasz keresztény mivoltában rejlik, amely nemessé tette lelkét. Jézushoz hasonlóan Teofilius Matulionis vértanú is meglátta Isten jóságát és gondviselését azokban az emberekben is, akikben a többiek csak a gonoszt és a rosszat látták. Arra törekedett, hogy az isteni pecsétet tisztelje minden emberben, még a leggonoszabban is. Együttérzett az emberi lénnyel, aki törékeny, de értékes, mert Isten hasonlatosságára és képmására lett teremtve.

Teofilius Matulionis a mai Egyháznak és korunk híveinek is üzen. Az Egyházban ma is vannak vértanúk, akik a feltámadás tanítómesterei számunkra. Angelo Amato bíboros felidézte, hogy áprilisban, az ártatlan egyiptomi áldozatok lemészárlására az Egyház a feltámadt Krisztusra tekintve válaszolt: emelt hangon kinyilvánította megbocsátását, és imádkozott a gyilkosok megtéréséért. Egy keresztény számára gyűlölni azt jelentené, hogy elárulja a vértanúk vérét. Teofilius Matulionis vértanú azt tanítja mindnyájunknak, hogyan kell élnünk, imádkoznunk, szenvednünk és dolgoznunk Isten nagyobb dicsőségére és a lelkek üdvösségére. Lelkében nem voltak válaszfalak. Szívét korlátlan szeretet, magával ragadó kiegyensúlyozottság, irgalmas jóság lakta. Az új vértanú boldog arra szólít minket, hogy kövessük őt ― hangsúlyozta Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír