Anselm Grün: Jézus, az életre nyíló kapu

A szerző leszögezi: már első pillanatra egyértelmű, hogy János evangéliuma eltér a másik háromtól. Itt Jézus más nyelven beszél, és alig van közös metszete a jánosi Jézus-beszédeknek és a szinoptikusok által ránk hagyott szavaknak. A tudós szerző rámutat: Krisztus vezet be minket a misztikus megtapasztalásba, elvisz bennünket a felszínes valóságon túlra, és feltárja a tulajdonképpeni, igazán fontos végső valóságot. János „fel akarja ragyogtatni a láthatóban a láthatatlant”.

Anselm Grün kifejti: János evangéliumának kulcskifejezései közé tartozik a dicsőség (doxa) és a kinyilatkoztatni. Már Jézus első csodája kapcsán ezt olvashatjuk: „János ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.” (2,11). E mondatba bele van sűrítve az egész jánosi misztika – írja a szerző. – Jézus kinyilatkoztatja Isten dicsőségét, láthatóvá teszi ragyogását és gazdagságát, méghozzá földi dolgok által, például a borrá változtatott vízzel, egy konkrét helyen és egy adott történelmi helyzetben. Ám a doxa nem csupán dicsőséget, mennyei fényességet, fenséget, gazdagságot, méltóságot jelent, hanem Isten lényegére is utal.

Jézus Krisztus történeti személyében Isten szépsége, szeretete válik láthatóvá, de csak azok részesednek az isteni fényességben, akik hisznek.

A világszerte ismert bencés író kiemeli: Jézus a szeretetre mint a létezés hátterére, ősalapjára mutat rá. Fel akarja nyitni szemünket, hogy a dolgok külső máza mögé látva felfedezzük a létezés végső alapját, aki nem más, mint „a szeretetként, szépségként, igazságként, az élet teljességeként megmutatkozó Isten”. Anselm Grün szerint ezért érthetik meg a buddhisták is a jánosi Jézus által mondottakat: Jézus kinyilatkoztatja nekünk Istent, láthatóvá teszi fényességét. A létezésünk felszíne mögött rejlő tulajdonképpeni igazsághoz vezet el. Túllépvén földi szükségleteinken, legmélyebb vágyunkra utal, arra, hogy éhezzük és szomjazzuk Isten szeretetét és életét. A buddhista mesterekhez hasonlóan Jézus is többértelmű metaforákban beszél. „E képes beszéd megnyitja a valóságot a maga isteni alapjai irányába. A képek ablakok, amelyeken át a tulajdonképpenire látunk.”

A könyv szerzője megvilágítja: a gnózisnak és mindenféle misztikának négy kulcsszava van: út, fény, élet, igazság. János mindegyiket Jézusra vonatkoztatja. Jézus az út, aki megmutatja nekünk az igaz életre vezető ösvényt. Jézus fény, megvilágosítja emberi létünket. Benne értjük meg, kik is vagyunk valójában. „Csak az él igazán, aki érti önmagát.” Krisztus a minket belülről megvilágosító belső fény, amelyet semmi és senki sem tud kioltani. A gnózisban a fény még üdvösséget és boldogságot is jelentett. „Jézus az igazi fény, amely beragyog bennünket, amely lehetővé teszi az igazi életet.” A bensőleg elsorvadt, lelki centrumát vesztett embernek meg akarja mutatni az igazi életre és elevenségre vezető utat. A kapcsolatokra és szeretetre képtelen embert be akarja vezetni a szeretet titkába. „A céltalanná vált embernek megmutatja a fényre és az igazságra vezető utat, hogy ezáltal fény ragyogja be emberi egzisztenciáját, és felismerje élete értelmét.”

Idézi a szerző C. G. Jungot: az az ember, aki öntudatlanul él, szinte már halott:

Halálos a lélek számára, ha öntudatlanná válik. Az ilyen ember meghal azelőtt, hogy beállna a test halála, mert a halál a lelkében lakozik… E holt lelkek állandóan sürögnek-forognak, hogy így elmeneküljenek a problémák elöl. Űzöttnek tűnnek. Egész lényük a félelem maszkja.”

Jézus az életre akarja elvezetni az embert oly módon, hogy lelkét megtölti élettel, belső elevenséggel. Az örök életről beszél: „ha ez bensőleg elevenné tesz bennünket, akkor a nem mulandóban részesedünk. Az emberi élet túlmutat önmagán az isteni élet felé”.

Anselm Grün elemzésében megállapítja: János számára fontos, hogy Jézus egyedi élettörténettel rendelkező emberré lett. Pontos helyismerettel rendelkezik Jeruzsálemet és Galileát illetően, sok részletben történetileg pontosabb Máténál és Lukácsnál. Ám sosem pusztán a történelem kedvéért számol be a történelemről, mert a történeti tényeknek mélyebb, szimbolikus jelentése is van. A kötet írója leszögezi: a jánosi szimbolika alapja Isten emberré válása Jézus Krisztusban. Jézusban mélyen összekapcsolódott az örök az emberivel, az isteni eggyé vált a földivel. Jézus egészen ember: „Sír Lázár halálakor. Fáradtan roskad le vándorlása közben Jákob kútjának peremére.” Ugyanakkor egészen Isten is: „Istennek ez az egysége az ember Jézussal minket arra hív meg, hogy túlnőjünk önmagunkon, és felfedezzük igazi emberi méltóságunkat.” Jézus metaforikus nyelvezetével rámutat arra, kik is vagyunk valójában, szimbolikusan beszél, „összeveti az istenit és az emberit, mert ő Isten és ember egyszerre.”

Anselm Grün idézi János evangéliumának utolsó mondatát: „Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ nem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.” A bencés író Nüsszai Szent Gergelyre hivatkozik, aki szerint ez a mondat arra utal, hogy

az isteni Lélek meghalad minden emberi megértést.

P. Grün hozzáfűzi: ezért nem lehet egyetlen könyvben sem megragadni, az egész világ sem tudja befogadni Krisztus tanításának teljességét. Minden megírt könyvnek – így ennek is – csak az lehet az értelme, hogy megértse annak az életnek és szeretetnek a titkát, amelyet Jézus nyilatkozott ki nekünk, és amelyről a szeretett tanítvány tanúságot tett.

Anselm Grün könyvével arra hívja az olvasót, hogy „újra meg újra imádkozva olvassa János evangéliumát egészen addig, míg szavai meg nem érkeznek szíve mélyére, és ott fel nem ragyog annak fénye, hogy Jézusban a Krisztus jelent meg e világon. Jézus fényként jött e világra, hogy bevilágítsa életünket, hogy az valódi, igazi életté váljon, örök életté, bőségben”.

Fordította: Németh Attila.

Anselm Grün: Jézus, az életre nyíló kapu
Magyar Kurír, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír