Anselm Grün: Az ember képe – Lukács evangéliuma

Anselm Grün leszögezi: Lukács tájékozott volt mind az Ószövetség teológiájában, mind a görög filozófiában és mitológiában, ezért megőrizte Jézusnak és az ő gondolkodási horizontjának a zsidó gyökerekhez való kapcsolódását, de egyben megnyitotta azt a görögök világa felé.

A bencés teológus kilenc nagyobb egységre osztja fel a kötetet. A Gyermekségtörténet című részben kifejti: amit Gábriel arkangyal Máriának mond, az nekünk is szól. Istennek bennünk is kedve telik, csakhogy mi másképp reagálunk, mint Mária, aki ráhagyatkozik Isten kegyelmére: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (1,38).

A Betegség és gyógyulás Lukácsnál című fejezetben Alselm Grün A meggörnyedt asszony meggyógyítása példabeszédet (13,10–17) vizsgálva megállapítja: az evangélista számára ez az asszony „az elnyomott, megtört, méltóságában korlátozott ember képe”. Történetével megmutatja, Jézus miként tudja meggyógyítani nem csupán ezt az asszonyt, hanem minket is. Észreveszi a nőt, ránéz, és ezzel méltóságot ad neki. Krisztus nem marad közömbös az emberi szenvedés láttán; szól az asszonyhoz, egyenesen hozzá beszél. Képes úgy megszólítani az embert, hogy az megérinti és megmozgatja az illetőt.

A következő fejezetben (Jézus példabeszédei) Anselm Grün a tékozló fiú történetét (15,11–32) taglalva kifejti: ez a példabeszéd nem oktat ki moralizálva, megtérésre és vezeklésre ösztönözve. Lukács sokkal inkább úgy meséli el Jézus példabeszédét, hogy megkerülhetetlenné teszi a kérdést: „én hol járok tévutakon, én is elvesztem-e. A példabeszéd a szívemet szólítja meg: induljak el én is az Atya felé, oda, ahol az igazi otthonom van.” Jézus ezzel a történettel az élet reményét szeretné felébreszteni azokban, akik már mindenről lemondtak, pedig számukra is lehetséges a megtérés. Soha nem szabad feladnunk.

A Jézus tanításai az imádkozásról című szakaszban A farizeusok és a vámos (Lk 18,9) példabeszédet taglalva a bencés író rámutat: a vámos feltárta Istennek saját valóságát, bűnbánóan nyújtva oda neki azt, a farizeus azonban csak magamutogatásra használta fel Istent. „Csakis az az ima visz el minket Istenhez, tesz minket megigazulttá, amelyben kíméletlenül feltárjuk önmagunkat Isten előtt.”

A Jézus mint az isteni vándor bekezdésben Lukács úgy mutatja be Jézust, mint aki Jeruzsálem felé, a beteljesedés városába tart, amelyről Isten ígérete szól. Ám ez az út Jézus számára a szenvedéshez, a halálhoz és a feltámadáshoz vezető út is. Anselm Grün felhívja a figyelmünket: Jézusnak ez az útja „megfelel a mi életutunknak: Jézus az élet vezére, előttünk jár az úton. A mi feladatunk követni őt, mert ily módon a mi utunk is az igaz életre fog elvezetni bennünket”.

A Passiótörténet című részletben Lukács a passió során a maga emberségében mutatja meg Jézust: ő valóban igaz ember, aki megmutatja nekünk, miként kell helyesen járnunk saját utunkat, és hogyan tudunk ragaszkodni szenvedések között is az emberbarátság görög eszményéhez. Másrészt a lukácsi passió a megváltás vezérmotívuma köré szerveződik. Lukács célja, hogy megmutassa: „miként váltott, mentett és gyógyított meg minket a názáreti Jézus – saját halála és feltámadása által”. Jézus útja „tehát a mi utunk is ama egyedi kép felé, amelyet Isten alkotott meg minden egyes emberről. Jézus a valóban igaz ember. Ha őrá emeljük tekintetünket, akkor mi is igazak leszünk, Istenre irányuló, méltóságunkra büszke, Isten által megigazulttá lett emberek”.

A feltámadás körüli események című fejezetben Anselm Grün az emmauszi tanítványokról (24,13–35) szóló történetet vizsgálva leszögezi: ha a Feltámadott Jézus Krisztus megnyitotta szívünket, lelkünket és szemünket, akkor felizzott bennünk iránta a szeretet. „Szívünk mélyén megérintenek bennünket Jézus szavai és tettei. Szívünk lángolása visszavisz minket utunkra, a többi emberhez. Így az emmauszi tanítványok is még abban az órában útra kelnek, visszatérnek Jeruzsálembe, hogy elmeséljék a többi tanítványnak, mit tapasztaltak. A feltámadás megtapasztalása nyomán útra kelünk, hogy másoknak is elmesélhessük, mit láttunk és hallottunk.”

A Mit kell tennünk? című fejezetben a bencés szerző kifejti: Lukács nem pusztán fellelkesíteni akarja olvasóit Jézus iránt. Szerinte aki megérti Jézust, annak meg kell változtatnia az életét. Jézus története folytatódik tanítványaiéban, akik új magatartásuk révén meg akarják változtatni a világot. „Jézus Lelke történetileg nem pusztán szavak révén nyilvánul meg, hanem új tettekben is.” Lukács nem folytat elméleti vitákat az istenszeretet és az emberszeretet egymáshoz való viszonyáról, hanem illusztrációképpen elmesél két történetet – az irgalmas szamaritánus (10,30–38), valamint Mária és Márta történetét (10,38–42) – arról, miként szerethetjük ma konkrétan a felebarátunkat úgy, hogy magunk sem megyünk tönkre abban.

A Lukács mint az egyházi év evangélistája című szakaszban Anselm Grün megvilágítja: az egyházi év legtöbb ünnepe Lukácsra vezethető vissza: a június 24. mint János-nap, valamint a december 24. mint Jézus születésének napja (1,26). A karácsonytól Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig tartó időszak is Jézus születésének lukácsi elbeszélését veszi alapul. Lukács evangéliumi szövegein nyugszik a szenvedéstörténet, a húsvét, Krisztus mennybemenetele és a pünkösd egyházi megünneplése is. Mindezek mellett görög teológusok Lukács evangéliuma alapján kidolgoztak egy saját egyháziév-teológiát. Ebből két gondolat fontos: Lukács történelemteológiája és drámafelfogása.

Anselm Grün állítja: Lukács evangéliuma ma is ugyanolyan aktuális, mint születése korában, „mert azt a Jézust tudja újfent közel hozni hozzánk, aki manapság sokak számára távoli lett. Lukács Jézus-képe meghív és magával ragad”. Ugyanakkor a lukácsi Jézus nem egyszerűen harmonikus és kedves, időnként nagyon is kemény. „Ütközni kell vele. Nem lehet figyelmen kívül hagyni. Lukácsnál Jézus egyfelől provokatív, másfelől pedig magával ragadóan beszél és cselekszik.” A bencés író szerint Lukács amiatt is modernnek mondható, mert a szociális igazságosságnak a teológusa. Ha a Dél és az Észak között ilyen hatalmas marad a szociális szakadék, akkor ebből háborús összeütközések lesznek. Ha tartós békét szeretnénk, napjainkban Lukács hangját újra meg kell hallanunk. A béke ugyanis nem pusztán a karácsonyi idilli üzenete, eléréséhez konkrét lépéseket kell tenni, mindenekelőtt igazságosan elosztani a javakat. Lukácsot nem véletlenül nevezik a szegények evangélistájának.

A könyv az Új Ember Kiadványok sorozatban jelent meg. Fordította: Németh Attila.

Anselm Grün: Az  ember képe – Lukács evangéliuma
Magyar Kurír, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír