Anselm Grün: Megbékélés Istennel

A szerző rámutat: megmérgezi az istenképet, ha a szent területen profán dolgok történnek, ha Isten nevében sebeznek és törnek meg embereket. A bencés szerzetes, teológus elemzi az istenmérgezés különböző fajtáit: a negatív istenképek, a csalódás, a fanatizmus és a fundamentalizmus, a spirituális visszaélések, a szexuális visszaélés által okozott istenmérgezés.

A negatív istenképek által okozott istenmérgezésben Isten „elsősorban ellenőr gyanánt jelenik meg: Ő a Nagy testvér, aki mindent lát, és aki elől lehetetlen elrejtőzni.” Büntető, szigorú Isten, semmi köze Jézus Krisztus megbocsátó szeretet-Istenéhez. A csalódás által okozott istenmérgezés gyakran a hitüket gyakorló keresztényekre jellemző: csalódtak az Egyházban mint intézményben, s ez egyesekben az Istenben való csalódással párosul: éveken át imádkoztak, hűségesen jártak templomba, de Isten nem jutalmazta meg őket érte, mégis megbetegedtek, vagy mélyen hívő feleségük meghalt rákban. „Hogyan engedhette meg ezt Isten? Hiszen annyira vallásosan élt! Oly sokat tett másokért! És most nyomorultul meghalt.” A fanatizmus és a fundamentalizmus által okozott istenmérgezésben a fanatikusok és a fundamentalisták vagy bizonyos praktikákban, vagy magában az emberben vélik felfedezni az ördögöt, és egy idő után a legradikálisabb eszközt is megengedhetőnek vélik a gonosz elleni harcban, de nem veszik észre, hogy „végső soron a saját lelkük mélyén lakó ördögtől félnek. Fundamentalista bizonyosságukat saját lelkük bizonytalansága árán veszik meg.” A spirituális visszaélések által okozott istenmérgezést illetően Anselm Grün annak nevez mindent, ahol az emberi akaratot Isten akarataként tüntetik fel. Egyértelmű visszaélés ez a hatalommal, a spirituális vezetők „Isten akarata mögé bújva Istent saját hatalmuk igazolására és határtalan hatalomvágyuk kielégítésére használják. Aki azt állítja, hogy ő az, aki felismeri a másik számára Isten akaratát, az mintegy tévedhetetlenné teszi magát.” A szexuális visszaélések által okozott istenmérgezés következményei közül az érzelmi zűrzavar a legrosszabb. „Az áldozatok ide-oda hányódnak a fájdalom, az undor, a düh és a bűntudat között.” Noha minden felelősség a tetteseket terheli, az áldozatokat mégis bűntudat gyötri, fölteszik a kérdést, vajon ők csábították-e el a papot, nem viselkedtek-e túl kihívóan. „Ez az érzelmi zavar valósággal megmérgezi őket, mert már nem tudják, melyik érzésüknek hihetnek.” A szexuális erőszak mindig mély sebet ejt, de ha a szentség fogalmát megtestesítő pap követi el, akkor egyúttal minden szent dolgot is sárba tipor. A papok által elkövetett szexuális erőszak áldozatai gyakran összekapcsolják a szentséget az erőszakkal, ezért nem is tudnak templomba járni, s ami még rosszabb, Istenből is kiábrándulnak.

Anselm Grün fontosnak tartja, hogy szembenézzünk azzal a fájdalommal, amelyet a szexuális vagy spirituális visszaélések, a megbetegítő istenképek és önképek, valamint az Egyházzal és Istennel kapcsolatos csalódások által okozott istenmérgezés váltott ki, de nem szabad leragadnunk a fájdalomnál. A leglényegesebb, hogy kiengesztelődjünk az istenképekkel és végső soron Istennel. „Az Istennel való kiengesztelődés azonban csak akkor sikerül, ha búcsút mondunk a megbetegítő isten- és önképeknek, és megfelelő képeket találunk Istenre és önmagunkra.” Nagyon fontos, hogy szabaduljunk meg félelmeinktől. A szerző felidézi, hogy Jézus beszél az evangéliumban a pokolról, de nem azért, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem, hogy „nyissuk ki a szemünket, ébredjünk fel, és éljünk tudatosan.” Ha szavai mégis félelmet keltenek bennünk, akkor saját lelkünk hajlamait tárják fel, azokat, amelyek arra irányulnak, hogy elítéljük és pokolra taszítsuk magunkat. A bennünk felbukkanó félelem azonban önismeretre akar vezetni minket: „Miért vagyok olyan szigorú magamhoz? Mi az bennem, amitől félek”? Ha ilyen kérdéseket teszünk fel, akkor Jézus szavai elvezetnek saját igazságunkhoz, ám ezzel az igazsággal csak akkor tudunk szembenézni, ha hiszünk abban, hogy mindazt, ami bennünk van, Isten irgalma öleli körül.

Anselm Grün figyelmeztet: Jézus az ellentmondásainkkal együtt ölel át minket a kereszten. Hiszen mi tökéletesen jók, vallásosak, szeretetteljes emberek szeretnénk lenni, de mindig megvan bennünk az ellenkező magatartás is: rosszak, istentelenek, fegyelmezetlenek és agresszívek vagyunk. Sokan azért szenvednek maguktól, mert ragaszkodnak az önmagukról kialakított eszményképhez, és mivel annak nem tudnak megfelelni, inkább elítélik magukat, ahelyett, hogy hinnének abban: „Krisztus mindenestül elfogad engem, én is képes vagyok elfogadni magamat.” Ha ugyanis Jézus még a gyilkosainak is megbocsátott, „akkor bízhatunk abban, hogy nincs bennünk semmi, amit Isten ne bocsátana meg… Ha fölnézünk a keresztre feszített Jézusra, aki megtestesítette az igaz ember eszményképét…, akkor mi magunk is igazzá válunk, egyre inkább hasonlóvá a bennünk lévő valódi és igaz ember képéhez” (Bencés Kiadó, 2014).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír