Az egynapos program mottója így hangzott:
Mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni”.
Az immár második alkalommal megszervezett esemény fontos személyes találkozási lehetőség azoknak a civil önkénteseknek, akik már elvégezték az öt alkalmas online Laudato si’ animátorképzést, és képviselik a teremtésvédelem ügyét saját településük hitéletében. Szombathelytől Szegedig, Egertől Pécsig számos településről, valamint többen a fővárosból és környékéről érkeztek a találkozóra.
A változatos program is segített a kapcsolatépítésben, a regionális programok közös elindításában, a tapasztalatcserében. Az esemény célja, hogy minden animátort motiváljon személyes munkájában, helyi közösségi tevékenységében.
A Caritas in Veritate Bizottság víziója az, hogy Magyarországot behálózzák a teremtésvédelem ügyét fontosnak tartó, azért tenni akaró keresztény testvérek. E cél elérésében a Laudato si’ animátorképzés és az éves találkozó alapvető fontosságú, hisz minden a kicsi egységeken múlik.
A teremtésvédelem már az anyaméhben elkezdődik, a családban növekszik, az iskolában erősödik, majd a társadalomban gyümölcsöt hoz.
A teremtésvédelem gyakorlatba ültetése érdekében a bizottság szorgalmazza azt is, hogy a főpásztorok jelöljenek ki egyházmegyéikben teremtésvédelmi referenseket, s ez már számos egyházmegyében meg is történt. Az ő munkájuk segít a fenntarthatóság ügyét a plébániákra eljuttatni.
Az intenzív programban előadások és kiscsoportos beszélgetések váltották egymást, a felszabadult hangulatért a programot levezető Rumszauer Tamás coach volt felelős.
Székely János püspök előadásában az ószövetségi időkig visszanyúló elemzést adott teremtett világunk jelenkori válságjelenségeiről. A főpásztor részletes adatokkal támasztotta alá azt, hogy
jelenlegi gazdaságunk és életmódunk fenntarthatatlan, a teremtésvédelem pedig nem szabadon választható hobbi, hanem a keresztény hitünkből fakadó szeretet megnyilvánulása a teremtett világ felé, egyben lelkiismereti kötelesség.
Előadásában kiemelte: a 21. századi Egyház életében fontos felismerni, hogy a fiatalok fogékonyak a teremtésvédelemre. Ez a gondolatrendszer tehát kitörési pont lehet a jövő Egyháza szempontjából.
A püspök előadásában kiemelte: éppen ezért a bizottság együttműködik a Katolikus Pedagógiai Intézettel a teremtésvédő óvoda, iskola, kollégium cím megalkotásán, melynek célja a szemléletformálás: a világba beleültetett gyönyörű isteni harmónia tiszteletben tartása lelkületének kialakítása, és az életvitelszerű teremtéstudatosság előmozdítása a gyermekek és ifjúság körében. Előadásában biztatta az intézmények igazgatóit és a pedagógusokat, hogy bátran induljanak el ezen az úton, és jelentkezzenek az ezzel kapcsolatos a felhívásra.
Jaczenkó Edit középiskolai biológiatanár, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagja látványos, „Ti a változás magvetői vagytok” felütéssel kezdődő prezentációjával egyszerre hatott az érzelmekre és az értelemre. Elgondolkodtató, motiváló és felrázó idézetek – a pápák megnyilatkozásaiból és a Laudato si’ kezdetű enciklikából – követték egymást, gyakorlati tanácsokkal fűszerezve a mondanivalót.
Néhány példa:
„Az emberi kreativitás csak addig hoz valódi és tartós gyümölcsöket, amíg az ember tiszteletben tartja az élővilág törvényeit és a természet regenerációs képességét.” (Szent VI. Pál pápa)
„A fejlődés igazsága annak teljességében áll: nem lehet valóságos a fejlődés, ha nem az egész ember és minden ember fejlődése.” (XVI. Benedek pápa)
„A vásárlás nem pusztán gazdasági tett, hanem mindig erkölcsi cselekvés is.” (XVI. Benedek pápa)
Pestovics Ágnes a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület aktív tagjaként a nemzetközi Laudato Si’ Mozgalom alapértékeit vázolta fel a hallgatóságnak. Előadásában kifejtette: a Laudato Si’ Mozgalom a hit és remény talaján áll, elkötelezett az ökológiai megtérés iránt, és alapelve az egymással való törődés, a „gondoskodás kultúrája”, ami a szinodalitásban is testet ölt. A Laudato si’ kezdetű enciklikán alapszik az átfogó és prófétai hozzáállás is, amit a negyedik alapelvként említett. A globális, összehangolt cselekvés alapja pedig az, hogy ápolja az egységet a sokféleségben, teret nyit az együttműködésre egyéni és szervezeti szinten határokon és régiókon át.
A nap során minden előadást régiós bontású kiscsoportos beszélgetések követtek, majd a résztvevők együtt sétáltak át a ciszterci nővérek monostorába közös szentmisére.
Délután kerekasztal-beszélgetés kezdődött a partnerszervezetek bemutatkozásával. A beszélgetésbe végül bevonták a hallgatóságot is, és szabadon lehetett kérdezni, élményeket, véleményt megosztani. A kiscsoportos beszélgetések és a délutáni kerekasztal jó lehetőséget adott az együtt gondolkodásra, tervezésre, jövőbeni célok közös felállítására.
Az országos animátortalálkozót azért szorgalmazza az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, hogy a Laudato si’ animátorok közössége organikusan fejlődhessen e találkozások által, így alkotva egységet és együttműködést az egyházmegyei referensek, a teremtésvédelem ügyéért elkötelezett papok és világi személyek, az animátorok és a katolikus oktatási intézmények pedagógusai között.
A folyamatnak még az elején jár ez a közösség, de minden egyes személyes találkozó nagy lehetőség arra, hogy közelebb kerüljenek a célhoz. Az idén másodszorra megrendezett találkozó immár reményeik szerint hagyomány, melyet a jövőben a magyar Laudato si’ animátorprogram együttműködő partnerei minden évben megszerveznek majd.
Szöveg: Kékesi-Kovács Miklós (Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület) és Bánlaki Zsanett (MKPK Caritas in Veritate Bizottság)
Fotók: Bánlaki Zsanett, Kékesi-Kovács Miklós, Rumszauer Tamás, Ujlaky Eszter
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria