Az aradi vértanúk minorita gyóntatói

1849. október 5-én az aradi osztrák várparancsnok, Howiger tábornok felszólította az aradi minoritákat, hogy keressék fel az elítélt tiszteket. Sujánszky Euszták, Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Brúnó minoriták lettek a vértanúk vigasztalói, délután 5 óráig velük maradtak.

„Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított főőrház falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és mennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat, kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi az őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhívók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életöket arra, kinek kezeiből minden jő.” (Részlet Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből)

Október 6-án hajnali két órakor az atyák visszatértek az aradi várba. Meggyóntatták és megáldoztatták a tíz katolikus tábornokot, valamint a börtönben katolikus hitre tért Damjanich Jánost, és halálukig velük maradtak.

„Mindegyik hőslélekkel halt meg. Egyik a másikát azzal biztatván, hogy nemsokára ismét együtt leendnek. Lelki éberségüket eléggé kitünteté az, hogy midőn mi papok síránk, ők, nevezetesen Nagysándor József a mellette levő Vinkler Brúnó barátunkhoz imigyen szóla: »Eddig ön vigasztalt engem, s jelenleg ön sír, jobb – úgymond –, ha imádkozunk.« És ekkor Leiningen gróf, noha ágostai vallású, hozzánk csatlakozva fennhangon mondá a pap által elmondott ima szavait.” (Részlet Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből)

Az aradiak már október 6-án este gyertyát gyújtottak a vesztőhelyen, a vár tövében, és közösen imádkoztak a kivégzettekért. Másnap ünnepélyes szentmisét tartottak az aradi templomban, melyen a városi tanács, a megye tisztikara és katonasága tömegesen vettek részt. Az aradi dalárda gyászdalokat énekelt, a templom gyászravatalát díszítő cserfa koszorúkat és füzéreket a szentmise után kivitték a temetőbe, és a vértanúk sírjára helyezték.  A város két napra teljes gyászba borult, bezártak a boltok is.

A minorita atyák számára azonban nem ért véget a megpróbáltatások sora. 1854. szeptember 20-án nagyszámú csendőrség érkezett Aradra, másnap behatoltak a rendházba, és foglyul ejtették Kosztka Libor házfőnököt, Lakatos Ottót, Zetykó Kelement, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurelt és Livery Dánielt. Szeptember 22-én erős katonai őrizettel Szegeden át Cseh- és Morvaország börtöneibe hurcolták őket. A magyar emigrációval való kapcsolattartással és egy, az országban elterjedt titkos összeesküvésben való részvétellel vádolták őket. Kosztka Libor, Zetykó Kelemen, Csüdör Tamás atyák a fogságban haltak meg, a többiek csak 1857-ben nyerték vissza szabadságukat. 

Sujánszky Eusztákot több évig várfogságban tartották az olmützi börtönben. Innen a Zemplén vármegyei Imregre került, ahol nyolc évig, egészen a kiegyezésig bujkálva élt a minorita kolostor egy pinceszerű odújában. 1875. december 7-én halt meg. Az imregi templom udvarán temették el.  Sírjánál a környékbeli magyarság minden évben megemlékezést tart.

Forrás
P. Bogdan Adamczyk: Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatója (Nyugatijelen.com)
Sujánszky Euszták minorita szerzetes visszaemlékezése (MEK.hu)

Magyar Kurír
(bh)