Hivatali titok
A Római Kúria általános szabályzata (Regolamento Generale della Curia Romana – RGCR, 1999. 04. 30.) meghatározása értelmében hivatali titoknak számít minden irat vagy értesülés, amelyről a hivatal tisztviselői munkájuk okán rendelkeznek ismerettel. A vonatkozó információkat tehát tilos jogosulatlan személyeknek kiadniuk (RGCR 36. cikk, 1. §).
A Római Kúriában felsőbb előírás, vagy a kérdés természete és fontossága alapján rendes hivatali titok minősítésű minden ügy, amely az egyetemes egyház szolgálatát érinti (ld. Secreta continere – Instructio de Secreto Pontificio, 1974. 02. 04.). Megtartása természetesen minden munkatárs számára szigorúan kötelező, amire – mint minden hivatalban – esküt kell tenniük (RGCR 18. cikk, 2. §), megsértéséért pedig a hivatalból való felfüggesztés jár (RGCR 72. cikk, 5. §), amiről a Római Kúria Fegyelmi Bizottsága (Commissione disciplinare della Curia Romana) dönt.
A hivatali titok minden más egyházi hivatalban ehhez hasonlóan létezik. Így például az Egyházi Törvénykönyv az egyházmegyei hivatal munkatársai számára előírja a titoktartási kötelezettséget, a jog, vagy a püspök által meghatározott formában és keretek között (CIC 471. kán., 2. §). A titokvédelmet – ugyancsak az egyetemes törvény előírásai szerint – minden egyházmegyében létesítendő ún. titkos levéltár – legalább egy zárható szekrény vagy rekesz – is szolgálja, amelyben a titkos iratokat (például az erkölccsel kapcsolatos büntetőügyek iratait) kell őrizni. A titkos levéltárhoz csak a püspöknek van kulcsa, és tilos belőle okmányokat elvinni (vö. CIC 489–490. kán.).
Szintén titkos mindaz, ami az egyházi bíróságok ítélethozatali eljárása során elhangzik. A bírók és a bíróság munkatársai titoktartásra kötelezettek a büntetőperek vonatkozásában. De egyéb jellegű perek esetében is lehetséges a titkosítás, amennyiben valamely perbeli cselekmény nyilvánosságra kerülése hátrányt okozhat a feleknek, vagy például a bizonyítékok, illetve egyéb felhasznált iratok nyilvánosságra kerülése "mások jó hírét veszélyezteti, ellenségeskedésre ad okot, botrányt vagy más efféle kellemetlenséget idéz elő" (CIC 1455. kán.).
A hivatali titok egyik változatának tekinthető az a titoktartási kötelezettség, ami a püspöki szinódus előkészítésével, munkálataival, az ott kifejtett véleményekkel és leadott szavazatokkal, valamint a közgyűlés döntéseivel kapcsolatos információkat illeti (Ordo Synodi Episcoporum, 20. cikk).
Amint azt a Katekizmus írja (KEK 2491.), a hivatali titkot „őrizni kell azon kivételes esetektől eltekintve, amikor a titok megtartása komoly károkat okozhat az azt közlő, meghallgató vagy egy harmadik személynek, s a kár csak az igazság nyilvánosságra hozatalával kerülhető el" (ez utóbbi jelentőségét érzékelteti például az egyházat érintő pedofilbotrányok esete is, amelyek megfelelő kezelését sok esetben nehezítette a hivatali titoktartási kötelezettség téves megítélése).
Pápai titok
Annak, amit a világi jogrendekben államtitoknak neveznek, az egyházban leginkább az ún. pápai titok felel meg. A hivatali titok különleges válfajáról van szó, ami az egyház életét érintő nagyobb jelentőségű ügyek és döntések, valamint a megőrzéséért felelős személyek védelmét szolgálja. A Pápai Államtitkárság 1974-es utasítása (Secreta continere – Instructio de Secreto Pontificio, 1974. 02. 04.) tartalmazza az ún. „titokköri jegyzéket”, továbbá meghatározza a minősítésre jogosultak, illetve a titoktartásra kötelezettek körét.
A jogszabály által pápai titokká minősített ügyek körébe tartozik a bíborosok, püspökök, pápai követek, továbbá a Római Kúria vezető tisztviselőinek kinevezése, de a püspökök kinevezését megelőző ún. információs eljárás is. Ide tartoznak azok a jelzések, feljelentések, amelyeket a Hittani Kongregáció kap bizonyos tanokkal és kiadványokkal kapcsolatban (amelyek pl. a katolikus hittel összeegyeztethetetlen tételeket tartalmaznak), továbbá ezeknek a kongregáció rendelkezésére történő kivizsgálása. A jogszabály ebbe a körbe sorolja még a hit és erkölcs ellen elkövetett, továbbá a gyónás elleni bűncselekményekre vonatkozó feljelentéseket, illetve az ezeket követő eljárásokat és határozatokat.
A rejtjelezéssel kapcsolatos információk és a rejtjelezett iratok is automatikusan pápai titoknak minősülnek. Viszont a pápai dokumentumok készítése és fogalmazása csak abban az esetben, ha azt kifejezetten úgy rendelik. További, megfelelő súlyúnak ítélt ügyek pápai titokká minősítésére jogosult természetesen a pápa, valamint az egyes dikasztériumokat vezető bíborosok és a pápai követek.
Értelemszerűen titoktartásra kötelezettek a pápai titoknak minősülő ügyek hivatalos ügyintézői (főnöktől beosztottig), továbbá a tanácsadásra felkért szakértők, s mindazok, akiknek a vonatkozó információk hivatalból jutnak tudomására (pl. fordítók, fogalmazók, titkárok stb.). De azokat is kötelezi a titoktartás, akik nekik felróható módon tudomást szereznek pápai titok alá eső ügyekről, iratokról. Azokat viszont, akik véletlenül jutnak birtokába, csak akkor kötelezi, ha biztosan tudják, hogy az adott információ még pápai titoknak minősül.
A pápai titok megtartása súlyos lelkiismereti kötelesség, és a már lezárt ügyekre is vonatkozik. Megsértése súlyos bűnnek minősül, és amennyiben külső fórumon történik, kivizsgálására az illetékes dikasztérium vagy hivatal vezetője által kijelölt különbizottság illetékes, amelynek a bűncselekmény súlyosságával és az okozott kárral arányos büntetést kell kiszabnia. A Római Kúriában szolgálók esetében elbocsátás jár érte (RGCR 76. cikk, 1. §).
A vonatkozó titoktartási eskü értelmében a pápai titok megsértése semmilyen okból nem megengedett, még nagyobb jó érdekében, vagy sürgős és súlyos okból sem. Amennyiben kétség merülne fel, hogy egy ügyben még érvényes-e a pápai titok, minden esetben úgy kell értelmezni, mintha továbbra is fennállna a titkos minősítés.
Diplomáciai kapcsolataiban előfordul, hogy a Szentszék (Államtitkárság, vagy pápai követ) pápai titoknak minősülő információkat ad át más államoknak. Például, amikor egy állam kormányát udvariasságból, néhány nappal a nyilvánosságra hozatal előtt értesíti a területét érintő püspöki kinevezésről. Ilyenkor rendszerint kéri az információ „szigorúan bizalmas” kezelését annak hivatalos nyilvánosságra hozataláig. Jogos elvárás az adott kormány tisztviselőivel szemben, hogy azt a titokgazda (ezesetben a Szentszék) által adott minősítésnek megfelelően kezeljék és ugyanúgy tiszteletben tartsák, mintha saját államuk hasonló minősítésű államtitkáról volna szó.
Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír
1