A szentmise kezdetén Lovas András, a plébániaközösség képviselő-testületének világi elnöke és Vörös Balázs, a szentendrei Ferences Gimnázium öregdiákjainak nevében köszöntötte Kolos atyát. Az aranymisés pap szerzetes betegsége miatt végig ült az oltárnál a szertartás alatt. Fizikailag gyenge volt, de tekintetéből derű, jóság és szeretet sugárzott, igazolva a Szent Pál-i mondás igazságát: erőtlenségemben vagyok erős.
S hogy a szeretetnek időn átívelő hatása van, bizonyította, hogy Vörös Balázs elcsukló hangon mondott köszönetet Kolos atyának papi és pedagógiai szolgálatáért. Ha egy hatvan év körüli, meglett emberből ilyen mély érzéseket vált ki a múlt felidézése, az igazolja: az ünnepelt olyan alapértékeket adott át tanítványainak, amelyek egy életen keresztül elkísérték őket, és erőt, reményt adtak nekik életük válságos időszakaiban.
A szentbeszédet Berhidai Piusz, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke mondta. Felidézte: ötven évvel ezelőtt Kolos atya először a következő újmisés jelmondatot választotta: „Jézus életét adta értünk, nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért”. Ám az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megvétózta ezt a jelmondatot: a szocializmusban nem kell odaadni senkinek az életét, elég, ha csak éljük azt, esetleg a szocializmusért. Ezért Kolos atya választott egy másik jelmondatot: „Nem ti választottatok engem, hanem én titeket”.
Ez hitvallás arról, akinek a kezében van minden, aki odaajándékozza magát másoknak. Hitvallás ez az egyetlen útról, igazságról, az abszolút jóról, Jézus Krisztusról, aki életét adta értünk.
Ez állandó provokáció a világ szemében, mert felszólít: csak annak adjam oda az életem, akiért meghalni is érdemes.
Berhidai Piusz kifejtette: a mai napon három ünnep kapcsolódik össze. Mint minden szentmisében, Jézus Krisztus megváltó kereszthalála és feltámadása az ünneplés középpontja. Megünnepeljük, hogy Isten országában új életünk van, fentről születtünk újjá. A mai napon ünnepeljük Szűz Mária mennybevételét, az isteni Megváltó, Jézus Krisztus édesanyját, aki egész földi életében szent egységben maradt Fiával, és ezért az új életben is egy vele. És hálával ünnepeljük a papság misztériumát, Kolos atya pappá szentelésének jubileumát, azt, hogy időről időre mindig vannak olyan emberek, akik az üdvösség szolgálatára szentelik magukat. Az üdvösséget szolgálják az igehirdetésben, a hitoktatásban, a szentségi élet szolgálatában, megismerhetővé és vonzóvá teszik az örök életet, amely Jézus Krisztusban feltárul. Mindhárom ünnepben ott van az új, az igaz, fentről jövő életnek a valósága.
A tartományfőnök szerint mindnyájunkban bennünk van a megújulás vágya, új ötleteink támadnak arról, hogyan kell megújulni. Ám ha a három misztériumot egymás mellé tesszük, akkor odajutunk:
nem annyira új dolgokat kell tennünk, hanem új, fentről jövő látással, hittel rátekintenünk önmagunkra és az egész világra.
Szűz Mária hálaénekében afölött ujjong, hogy Isten az, aki cselekszik, és ez a cselekvés egyenlő azzal, hogy kifordítja a világot a helyéből, az emberi látásmódot átfordítja az ellenkezőjére: aki kicsi, azt fölemeli, aki hatalmas, arról kiderül, hogy valójában nem az. Az evangéliumi látásmód az, ami képes életet fakasztani – mondta Piusz atya. Az életem akkor lesz teljes, ha nem féltem odaadni, ha nem tartom meg magamnak. Felhívás ez: ha Jézus Krisztust megismertük, ne akarjuk másképp látni a világot. Az evangélium igazsága érvényesül: akkor teljes az életem, ha odaadom Jézusnak.
A Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életet csodáljuk a Szűzanyában, aki engedelmességben, szegénységben, tisztaságban élt. Isten volt az, aki cselekedett benne. A Magnificatban azt énekli a Szűzanya: „Boldognak mond engem minden nemzedék…”.
Ez a boldogság nem az emberi sikerből származó vagy ügyeskedéssel elért boldogság, hanem a nincstelenség boldogága, amikor a hitemen kívül nincs más, és ezen örvendezem, Isten erejéből táplálkozva.
Ez az új és fentről jövő, evangéliumi látásmód mindnyájunkat arra biztat, hogy ne féltsük az életünket odaadni.
Homíliája végén Piusz atya Szent-Gály Kata Krisztus követése című, négysoros versét idézte:
Egészet adni – sohase felet.
Vállalni mindent – bármit is jelent.
Egészet adni – mindent, ami van.
ami csak vagyok – maradéktalan.
Hegedűs Kolos Budapesten született 1945. december 11-én. Édesapja az ötvenes években koncepciós per áldozataként börtönbe került. Onnan szabadulva a család Markazra, az apa szülőfalujába költözött. A szülők mindketten vallásosak voltak, és három gyermeküket is ebben a szellemben nevelték. Kolos atya Markazon találkozott Szabó Dávid ferences atyával, aki magát „szalasztott barátnak” nevezte. Dávid atya a pártfogásába vette. Mivel a család igen szegény volt, a szerzetes a ferences palliumából készíttetett ruhát a gyermek Kolosnak. Ez volt az „első beöltözése”.
Az általános iskolában édesapja múltja miatt a tudomására hozták: nem reménykedhet abban, hogy gimnáziumban tanuljon. Dávid atya segítségével került Esztergomba, a ferencesek gimnáziumába. 1964-ben, az érettségi után felvételt nyert a ferences rendbe. 1971. augusztus 8-án szentelte pappá Szabó Imre püspök.
Az egyetemre másodszorra nyert felvételt történelem-német szakra. 1974-ben államvizsgázott, majd a szentendrei Ferences Gimnáziumba került. Mindkét tárgyat tanította; 1978 és 1988 között az intézmény igazgatója volt.
1988-ban magyarországi tartományfőnökké választották, 1994-ig töltötte be ezt a tisztséget. Tartományfőnöksége alatt megnyitották a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumot Budapesten, Kárpátalján ferences misszió indult, több kolostor került vissza rendi kezelésbe (Szeged, Szécsény, Mátraverebély-Szentkút, Gyöngyös, Pest).
1994-től házfőnök és plébános lett Budapesten, a Margit körúti rendházban. Kolos atya 2006-ban a pesti rendházban folytatta szolgálatát templomigazgatóként. 2010-től a rózsadombi, 2014 óta pedig ismét a Margit körúti rendház lakója.
Hegedűs Kolos atyát a magyar állam az egyházi iskolákért és a határon túli magyarságért végzett szolgálatáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta. (Forrás: Ferences Média)
A szentmise végén Horváth Achilles OFM három dologért mondott köszönetet Kolos atyának. Az első a hívás meghallása, ami nemcsak a Jóisten meghívásának elfogadása, hanem odafigyelés arra is, aki segít meghallani az Úr hívását. A második dolog a teljes odaadás Krisztusnak, egy életen át. A harmadik a kereszt hordozása, a megpróbáltatások idején is. Végül Achilles atya így fogalmazott: „Köszönjük hűségedet, odaadásodat, szeretetedet.”
A pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünneplő Kolos atya átvehette a Ferenc pápa áldásáról szóló oklevelet.
Kolos atya hálát adott Istennek és köszönetet mondott szerzetesközösségének és a híveknek. Egyúttal emlékeztetett rá: sok mindenért adunk hálát Istennek, amikor érezzük életünkön az áldását. Ám amikor valaki beteg és szenved, előfordul, hogy elbizonytalanodik.
Kolos atya felolvasta Puszta Sándor Ki hegyre megy fel című költeményét, annak bizonyságául, hogy Isten a szenvedést is megáldja:
Ki hegyre megy, annak
Kardok közt kell járni
S odafent a csúcson
Keresztnek kell állni.
Az jut csak oda fel,
Kit Isten keresztel
De nem babérággal,
Tövissel, kereszttel.
Százezer kard éle
Fog szívébe vágni.
Mégse engedj, Uram
Félúton megállni!
A szentmisén köszöntötték az ugyancsak ötven éve pappá szentelt Barsi Balázs ferences szerzetest is. Kolos atya végül aranymisés áldásban részesítette a megjelenteket.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria