Az ISIS inváziója után négy évvel a keresztények fele visszatért a Ninivei-fennsíkra

Kitekintő – 2018. augusztus 11., szombat | 14:57

Négy éve az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet a Ninivei-fennsíkról 125 ezer keresztényt kényszerített menekülésre. Mára az elüldözöttek fele visszatért egykori otthonába.

„Teljesen meg voltam döbbenve, amikor megláttam, mi maradt a házunkból és városunkból. Nagy munkába került, de most már végre készen van” – mondta könnyekkel a szemében Musza, a hatvanéves karakosi keresztény férfi a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet munkatársainak. Négy éve, 2014. augusztus 6-a éjjelén kényszerítette az ISIS arra, hogy családjával együtt elhagyja otthonát. Musza egyike annak a 26 500 kereszténynek, akik visszatértek Ninivébe.

Az utóbbi hónapokban a Szükséget Szenvedő Egyház katolikus segélyszervezet 8815 keresztény családnak tette lehetővé, hogy hazatelepedve új életet kezdhessenek. „Alig egy év telt el, mióta elkezdtük a nagyszabású Marshall-tervünket – nyilatkozta Alessandro Monteduro, a segélyszervezet igazgatója. – A jótevők nagylelkűsége egészen rendkívüli, és ennek erejéből tudtunk 4765 házat rendbe tenni a 13 555 lerombolt lakás közül. Ez a meglepő eredmény azonban még inkább arra ösztönöz, hogy folytassuk az újjáépítést. Sok iraki keresztény család szeretne visszatérni az otthonába, és mi nagyon szeretnénk segíteni őket, hogy a kereszténység megmaradhasson Irakban.”

„Számos család vár még arra, hogy újból hazatérhessen” – erősítette meg Amjeed Tariq Hano is. A 28 éves fiatal a hetven mérnökből álló csoport munkáját segíti. Íróasztalán halomban hevernek az újabb és újabb kérvények. A segítség elnyeréséhez azonban a tulajdonosoknak is hozzá kell járulniuk, mert csak így tudják jól elosztani a segélyeket és biztosítani a további építkezést.

2014 júniusa óta a segélyszervezet 39,7 millió euróval (mintegy 13 milliárd forint) járult hozzá az újjáépítéshez. „A helyzet nehéz, de egy cseppet sem gondolkodtunk azon, hogy visszatérjünk-e a hazánkba a kurdisztáni Erbilből, ahová elmenekültünk. Itt még fel kell forralni a klóros vizet ivás előtt, az áramellátás akadozik a generátorok miatt, az utak tele vannak kátyúkkal, de otthon vagyunk, a saját hazánkban, ahol nagyon fontos a keresztények jelenléte.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria