Az isteni irgalmasságról tanított Béri László Renátó Komáromban

Megszentelt élet – 2016. április 24., vasárnap | 13:05

Béri László Renátó kármelita az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva az isteni irgalmasság misztériumáról tartott előadást a komáromi Szent István-templomban április 16-án.

Renátó atya az irgalmas Isten végtelen jóságára, feltétel nélküli szeretetére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Hangsúlyozta: az irgalmasság ugyanis nem más, mint ingyenes szeretet.

Az Urat nem félelmetes bírónak kell elképzelnünk, aki jó cselekedeteink fejében megkegyelmez nekünk. Az irgalmas Isten arca a bibliai tékozló fiú történetében jelenik meg érzékletesen, amely a híres holland festőt, Rembrandtot is megihlette. A festmény alapján az irgalmas Atya az édesanyák gyengéd ölelésével és az édesapák védelmező szeretetével veszi körbe a bűneiből újjászületett embert – mutatott rá az előadó, majd arra biztatta a komáromi kistemplomban összegyűlt híveket, merjék elhinni, hogy Isten végtelenül és feltétel nélkül szeret minden embert.

Az Úr nem azt várja tőlünk, hogy félelemmel forduljunk felé, hanem bensőséges kapcsolatra vágyik velünk. Ezért imáinkban ne csak könyörületért fohászkodjunk (Uram, irgalmazz!), hanem higgyük is el, hogy (az én) Uram irgalmaz – fogalmazott Béri Renátó.

Az előadást követően a kármelita szerzetes szentmisét mutatott be. A hivatások vasárnapjához kapcsolódva az Úrtól kapott meghívás jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy ezen a vasárnapon nemcsak a papokért és a szerzetesekért kell imádkoznunk, hanem az összes hivatásért, melyre Isten hív.

Hálával és alázattal kell elfogadnunk a ránk szabott kisebb-nagyobb feladatokat, hiszen a világ úgy válhat jobbá, ha mindenki a tőle telhető legnagyobb szeretettel és alázattal végzi munkáját, gyakorolja hivatását – mondta Renátó atya, majd Boldog Kalkuttai Teréz anya egy történetével zárta szentbeszédét. A történet csattanója ez volt: „Menj haza, és szeresd a családodat!”

Béri Renátó előadásából a hallgatók egy új istenarcot ismerhettek meg. Olyan arcot, melyre a modern kor káoszában a leginkább szükségünk van. Olyan Istent, aki gyengéden átölel, de erős kézzel tart, aki édesanyánk és édesapánk egyben, aki feltétel nélkül, ingyen adja szeretetét legkedvesebb teremtményének: az embernek.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria