Hamarosan várja a gyerekeket a keszthelyi Kiskastély Római Katolikus Óvoda

Hazai – 2024. augusztus 30., péntek | 19:27

A hamarosan megnyíló keszthelyi Kiskastély Római Katolikus Óvodát augusztus 29-én, csütörtökön sajtónyilvános eseményen mutatták be.

A bejáráson részt vett Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere.

Udvardy György veszprémi érsek úgy fogalmazott: „Nagy öröm és hála van a szívemben. Már csak akkor lesz nagyobb, ha a gyerekek is itt lesznek, erre pedig hamarosan sor kerül. Hála van a szívemben, hogy a vállalt feladatunkat teljesíteni tudtuk. Hála van azért is a szívemben, hogy az Egyház nevelési küldetését itt, ebben a városban, a hagyományát tiszteletben tartva, ugyanakkor a jövő reményét építve tudjuk szolgálni. Az evangélium hirdetésének szerves, elválaszthatatlan része az, hogy az embert, mégpedig a teljes embert tudjuk nevelni, ráébreszteni saját méltóságára, Istennel való kapcsolatára. Ez az Egyház küldetése, illetve a küldetése az is, hogy szolgálja a társadalmat az adott korban és kultúrában.”

A főpásztor rámutatott: a szülők a gyermekeik elsődleges nevelői. Ezért ezt az Istentől kapott felelősséget csak megtisztelni lehet, illetve segíteni lehet a szülőket vállalt felelősségük teljesítésében. Az Egyház, amikor fölkínál óvodai nevelést, iskolai oktatást, akkor a szülőknek szeretne segíteni, megköszönve az ő bizalmukat. „Fölkínáljuk azokat a szakmai, tapasztalati, hitéleti és a hagyományban rejlő kincseinket, amelyek a gyermek nevelését szolgálják.”

Udvardy György hozzátette: a városban nemcsak egy óvodát szerettek volna létrehozni, hanem egy olyan óvodát, ami a város szellemiségét is segít kibontakoztatni.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az egyházi óvodai fejlesztésekről szólva elmondta, a Katolikus Egyház az országban 126 óvodát újított fel, illetve hozott létre az elmúlt hat-hét évben, amelyből 55 új építésű. A beruházások 13 ezer óvodai férőhelyet érintettek, ezen belül 4 ezer új jött létre. Kiemelte, hogy a Veszprémi Főegyházmegye négy új óvodát épített.

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár úgy fogalmazott: Keszthely egy újabb értékkel gazdagodott, hiszen egy forgalmas pontján álló, évtizedeken át méltatlan állapotban lévő műemléképülete újult meg. Hangsúlyozta, hogy mindez a keresztény értékrenden alapuló nevelés érdekében történt, amelyre egyre inkább szükség van.

Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere elmondta: A városnak köszönhetően a Kiskastély épülete előtti, önkormányzati tulajdonban lévő zöld terület is megújul, így széppé és rendezetté vált az épületegyüttes környezete is.

*

Az új óvoda a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában lévő Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tagintézménye. A műemléki védettség alatt álló, évtizedek óta üresen, kihasználatlan és rossz állapotban lévő, Vásártéren található Kiskastély felújításával és bővítésével valósult meg az új Kiskastély Római Katolikus Óvoda. Mind a keszthelyi, mind a környéken élő családok számára magas színvonalú, gyermek- és értékközpontú modern, katolikus óvodaintézmény jött létre.

A Kiskastély épületében nevelőtestületi és titkársági irodák, foglalkoztatók,  tornaszoba és sószoba lett elhelyezve, kialakítva. A négy csoport csoportszobái az újonnan felépült északi és déli szárnyban kaptak helyet. Az óvoda központi épülete és az új épületrészben lévő csoportszobák közvetlen kertkapcsolattal rendelkeznek, kedvező tájolással és racionalizált kialakítással.

A katolikus szellemiség erősítésére kápolnát is kialakítottak. Az óvodás gyermekek étkezését melegítőkonyha szolgálja ki. A meglévő növényzet értékkataszteri felmérése után a megtartható fák rendezése, kertkoncepcióba való beillesztése is megtörtént. A gyerekek aktív szórakozásáról óvodai játszókert gondoskodik.

Keszthely városának köszönhetően, a Kiskastély épülete előtti, önkormányzati tulajdonban lévő zöld terület is megújult, így széppé és rendezetté vált az épületegyüttes környezete is.

Az óvodaberuházás teljes költsége, így a tervezési, engedélyezési, a régészeti és építéstörténeti kutatási feladatok, a műemlék épület és a hozzá tartozó ingatlanok megvásárlása, statikai megerősítése, teljes felújítása, a Kiskastély épület restaurálási munkái, a korábbi használhatatlanná vált épületek bontása, az új épületkomplexum felépítése, az óvoda teljes berendezése, a több mint 5 ezer négyzetméter terület rendezése (parkoló, udvar, játszótér építése, kertészeti munkák, kútfúrás, öntözőrendszer) mintegy 3,2 milliárd forintba került.

Az óvodafejlesztéshez szükséges támogatást a Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató, a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében biztosította a Veszprémi Főegyházmegye részére.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye; Keszthely Tv

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria