Beszélgetés Héray Andrással, a jubileumát ünneplő kútvölgyi Boldogasszony-kápolna igazgatójával

– Ha jól tudom, a Kútvölgyi Boldogasszony Engesztelő Kápolna felépítése egy csodához kötődik…

– A történet egészen a XVIII. század második felére, 1753-ra nyúlik vissza. Itt élt a Svábhegyen a Nagyőszi család. Az említett esztendőben a gyermekük, egy fiú, lovas kocsival hajtott lefelé a hegyoldalban, amikor a szekérbe fogott lovak megbokrosodtak, a szekér felborult és a gyermek a kútba esett. Mindenki azt hitte, meghalt, keresték, és először döbbenten, majd óriási boldogsággal vették észre, hogy a halottnak hitt gyermek ott áll, nem messze a kúttól. Elmesélte, hogy a szekérről valóban beleesett a mély kútba, ám nem a vízbe zuhant, hanem egy fejedelmi köpenyre, amely nem engedte, hogy elsüllyedjen. A palást egy lenyűgöző szépségű hölgy válláról lógott. A svábhegyi földművesek hívő keresztények voltak, így gyorsan elterjedt közöttük, hogy a társuk gyermekét maga a Szűzanya mentette meg. A Nagyőszi család pedig azzal fejezte ki háláját és örömét, hogy Szűz Mária tiszteletére egy kis fogadalmi kápolnát építtettek. A gyermek megmenekülésének híre széles körben elterjedt, a kápolna pedig jelentős zarándokhellyé vált. A hívők nemcsak a környékről, de az ország messzi vidékéről, sőt külhonból is érkeztek.

– A kápolna életében különlegesen jelentős dátum az 1969-es esztendő, ennek szeptemberétől szolgált itt a kápolnában Regőczi István atya, akit annak az évnek októberében felkeresett Júlia Verhaeghe anya. Honnan ismerték egymást?

– A két világháború között, a húszas-harmincas években gyermek karitász vonatok mentek Belgiumba és Hollandiába, mivel nálunk nagy volt a szegénység. A gyerekeket jómódú családok fogadták be néhány hónapra. A kisgyerek Regőczi István rendszeresen ministrált, és a ministránsokat plébániai közösségekhez küldték. Így került ő is egy espereshez, aki meglátta benne a hivatását, pártfogásába vette, és amikor tizennégy éves lett, beíratta a brugge-i kisszemináriumba. Regőczi atya később a nagyszemináriumot is Belgiumban végezte, ott szentelték pappá, 1943-ban. Egy belga kisvárosban, Geluwe-ben, kispapként ismerte meg Júlia anyát, akivel egész életében tartotta a kapcsolatot. Nagyon érdekes, hogy Arnold Ghesquière-nek hívták Regőczi atya kispaptársát, a geluwei templom karnagya és orgonistája pedig az édesapja, Remi Ghesquière. Regőczi atyánál ott volt a magyar Himnusz kottája. Odaadta Arnold Ghesquière-nek, aki eljuttatta az édesapjának. A mise végén gyakran eljátszották a Himnuszunkat. Júlia anya énekelt a kórusban, és egyszer megkérdezte, honnan származik ez a szép dallam. Ekkor találkoztak először személyesen, Julia anya és Regőczi atya. 1969 októberében Júlia anya az ifjú Beatrix nővérrel (aki azóta is itt szolgál, a kápolnában – B.D.) azért jött Budapestre, hogy meglátogassa Regőczi István atyát, hiszen ő már kispapként is kérte alapító anya imáját Belgiumban, hogy jó pap legyen majd belőle. István atya nem sokkal azelőtt, szeptemberben kapta lelkipásztori feladatként a kútvölgyi kápolna ellátását. István atya egyébként a II. világháborút követően ugyanazt tette, amit Böjte Csaba testvér tesz napjainkban, árva gyerekeket mentett, gyűjtött maga köré. Vácott például van egy róla elnevezett kis kápolna, mellette volt az árvaház, kétszázötven-háromszáz gyerekkel.

– Regőczi István atya többször is megjárta a kommunisták börtönét...

– Igen, és itt megint csak meg kell említeni Júlia anya nevét. Sok mindent tudtak Regőczi atyáról, így azt is, hogy amikor börtönben volt, minden este kilenckor áldását küldte mindazoknak, akik hozzá tartoztak. Ezt a Krisztus Ügye Lelki Család közösség szó szerint vette. Elindítottak egy mozgalmat, 9 Órai Esti Áldás néven, amely mára az egész világon elterjedt.

 – Júlia Verhaeghe anya 1969-es budapesti látogatásakor arra kérte Regőczi István atyát, „Isten Vándorát”, hogy az „eucharisztikus Jézus az Oltáriszentségben méltó lakásra találhasson ebben a kápolnában és a hívő szívekben az engesztelés lelkületében”...

– Akkoriban ez egy egészen kicsi és romos kápolna volt, Júlia anya megrendült a látványától, azt mondta, úgy néz ki, mint a betlehemi istálló, annyira romos és szegényes volt. A kápolna falán egy kép függött, Munkácsy Mihály „Krisztus Pilátus előtt” című alkotásának kicsiny másolata. Nagy hatással volt ez a kép Júlia anyára, amikor meglátta. Ez a kép az akkori „csendes Egyház” helyzetét tükrözte. Nyugaton szinte semmit nem tudtak az Egyház itthoni helyzetéről. Krisztus csendesen, megkötözött kézzel áll Pilátus előtt, nem válaszol arra a kérdésére, hogy mi az igazság. Nagyon érdekes egyébként, hogy készülve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, elolvastam az eddigi kongresszusokról szóló, nagyalakú Emlékkönyvet, amelyben idézik Eugenio Pacelli bíborost, a későbbi XII. Piusz, aki még 1938-ban azt mondta Munkácsy képéről, hogy „zseniális ecsetjével” prófétai vonásokat festett meg. Vagyis a magyar egyházat hamarosan elhallgattatják. Júlia anya is ugyanezt érezte: szinte semmit nem tudott a Magyar Katolikus Egyház helyzetéről, és akkor meglátta Munkácsy képét, ami megrendítette. Regőczi atya egyébként később neki ajándékozta ezt a festményt. Júlia anyának egész életében szívügye volt, hogy életünk középpontjában az Úrnak kell lennie, aki jelen van az Eucharisztiában. Júlia anya látogatásakor azt kérte István atyától, hogy kerüljön az Oltáriszentség ebbe a kápolnába. Egyúttal az volt a kívánsága, hogy ez a kápolna a hitélet megújulásához is hozzájáruljon. Júlia anya azt a feladatot szánta Beatrix nővérnek, hogy támogassa István atyát ebben a munkájában és azon fáradozzon, hogy a kápolna a szentségimádás, az ima és az engesztelés helye legyen.

– A magyar egyház akkori helyzetét jellemzi, hogy nem sokkal azt követően, hogy idekerült a kápolnába, Regőczi István atyát a belügy letartóztatta, rövid ideig ismét börtönbe zárták. Végül azonban kiszabadult és 1970-ben megvette a Nagyőszi családtól a kápolnát, a hozzátartozó területtel. Ez hogyan volt lehetséges?

– Regőczi atya már szeminaristaként is írt, karácsonyi történeteket és más műveket is, melyek először flamandul jelentek meg. Belgiumban jelentős olvasótáborral rendelkezett, sok idősebb nővér még ma is emlegeti, hogy milyen kiváló könyveket alkotott. A műveit – így az Isten vándora című önéletírását – lefordították, tudott venni egy kis házat az édesanyjának, Máriaremetén. Az édesanyja halálát követően átadta Lékai László bíboros úrnak, így a XXIII. János Szeretetotthonnak lett egy háza, ma is megvan. Regőczi atyát anyagilag is sokan támogatták, így meg tudta venni az itteni területet. Az Isten vándorának 1988-as megjelenését követően lett egyre ismertebb a kápolna, amit szinte évente bővített néhány méterrel. 1990-ben egy teljesen új, téglából épült kápolna is felépült a régi mellé.

– Az imént utalt rá, hogy jövőre Budapest ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A Krisztus Ügye Lelki Család karizmájához alapvetően hozzátartozik az Oltáriszentség imádata.

– Regőczi István atya nagyon szépen előkészítette számunkra a kongresszust, mert hetven éven keresztül hangoztatta: legnagyobb dolog számomra, hogy az „Édes Jézust leesdekeljem az oltárra”. Napjában többször is misézett. XII. Pius pápasága alatt született egy rendelet, hogy a nehéz időkben sokat misézhet egy pap. Számára ez volt a legfontosabb, a legtöbb, a szentmise áldozat. Több templomban is bemutatott szentmisét. Minden hónap 6-án Esztergomban misézett, Mindszenty József boldoggá avatásáért, mivel május 6-án halt meg a bíboros, hercegprímás. Mi itt napközben folyamatosan tartunk szentségimádást, heti egy alkalommal, csütörtökön pedig este kilenctől hajnali ötig. Regőczi atya ezt még a kilencvenes években vezette be, és mi is átvettük tőle. Ez is készület a kongresszusra, és az is, hogy a Széll Kálmán térről hamar elérhető a kápolnánk, amely reggel héttől este hétig nyitva tart. Beatrix nővér mindig itt van, mindenkinek segít, ha szükséges.

– A kápolna udvarában van Regőczi István atya síremléke, rajta a felirat: „Szeretni és áldozatot hozni." Ez az Eucharisztiára utal?

– Igen. Szeretni és áldozatot hozni, ahogyan az Úrjézus szeretetből és áldozatból feláldozta magát a keresztfán, hogy életünk legyen. A szentáldozástól szentáldozásig élni, ez is felkészülés a kongresszusra. A szentmise valóban legyen a mi életünk és annak forrása, ahogyan erre a mottó is utal: „Minden forrás belőled fakad.” Tudjunk a szentmiséből mindig életerőt meríteni mások számára. Beatrix nővér és én is megpróbálunk segíteni azokon, akik lelkileg megszorultak, hogy higgyék el: az Úrjézus valóban olyan lelki forrás az életünkben, akihez bármikor fordulhatunk. Ha a mindennapi szeretet összefonódik az áldozattal, akkor az kisugárzik a kápolnából is. Hozzánk úgy jönnek az emberek, mintha hazaérkeztek volna. A közelünkben van egy „rejtés” a GPS-keresőjátékban („Galgóczy kápolna” geoláda rejtés): a megadott koordináták alapján kell egy kis dobozt megtalálni. Sok fiatal is a visszajelzés alapján a Boldogasszony-kápolnát „a béke szigete”-ként jellemzi. Sok kereső megtapasztalja nálunk, hogy a templom csendjében is megszólíthat minket Isten.

– A kápolnához tartozik egy Lourdes-i barlang is. Ez arra emlékeztet, hogy az engesztelő kápolna egy Szűz Máriához köthető csodából született meg?

– Ez is benne van ebben, Regőczi atya ezért akarta: ahogy a kútvölgyi kápolnának volt egy csodája, úgy Lourdes-ban is történtek csodák. István atya kapcsolatba került a lourdes-i kegyhellyel, olyannyira, hogy kinevezték ottani díszkáplánnak. El is zarándokolt egyszer Lourdes-ba, pedig már nem tudott menni, kerekesszékben ült. Nagyon szerette Szent Bernadettet, mint ahogyan a gyermekszenteket általában is. Rajtuk keresztül tudta megszólítani a fiatalokat, a fatimai gyerekekkel, Szent Filoménával.

– Ön is tagja a Krisztus Ügye Lelki Család közösségnek. 2013. június vége óta a Kútvölgyi Szűz Mária Engesztelő-kápolna igazgatója. Személyesen is ismerte Regőczi István atyát. Milyen érzés az utódjának lenni?

– Nagyon nagy öröm, megtiszteltetés és felelősség. Regőczi atya Isten vándora című könyvét a nyolcvanas évek végén, még gyermekként olvastam, az unokatestvéreimmel együtt. Óriási élmény volt számunkra. A kilencvenes évek közepén ismertem meg személyesen, egészen a haláláig intenzív kapcsolatban voltam vele, sokat vittem kocsival ide-oda. Kezdő papkoromban a Wekerle telepen káplánkodtam, de hetente többször ide jöttem, koncelebráltam István atya miséin. Az Isten vándora utolsó lapján azt írta, reméli, hogy a fiatal pap, András majd egyszer átveszi tőle a kápolnát. A közösségünk nagyon hálás Erdő Péter bíboros atyának, mert egyházjogilag is rendbe tette ezt a kápolnát, titulust adott neki, ő nevezett ki engem kápolnaigazgatónak 2013-ban, Regőczi atya halála után. Küldetésnek tekintem ezt a szolgálatot. Regőczi atya azt kérte, hogy sokat imádkozzunk itt. Ez a kápolna egyrészt meghívás a hívek számára, hogy jöjjenek, másrészt viszont azok, akik rendszeresen jönnek, beimádkozzák a kápolnát. Sokak számára lelki felüdülés, megnyugvás ez a hely. Regőczi atya a magyarság engesztelő kápolnájának nevezte. Még Mindszenty bíboros idejében, 1946-ban adott ki egy körlevelet a püspöki kar az engesztelésről, hogy a hívek imádkozzanak hazánk lelki megújulásáért, és ezt Regőczi atya átvette.

– Az engesztelés szót sokan sokféleképpen értelmezik…

– Az engesztelés jelentése röviden: törekedni az életszentségre. Észrevenni azt a kegyelmet, ami dolgozik bennünk a keresztség óta. Rendszeres szentgyónás, szentáldozás, szentségimádás a templomban. Hogyan szerethetnénk még jobban Jézust és az Ő Egyházát. Sokan hozzák ide a szívükben hordozott szándékaikat, imát a betegekért, szenvedőkért, békét kérve a családban, a világban, az egységért. Mindez a mindennapokban érinti az embert. A mi kápolnánkban sokat imádkoznak a hívek. Ha valaki eljön közénk, megtapasztalhatja, hogy a Jóisten a szentmisén, a szentségimádásban, a csendben olyan lelkierőt, forrást ad nekünk, amiből a mindennapokban is meríthetünk.

– Élő vizek forrása…

– Regőczi atya mondta, hogy az élő vizek forrása Jézus szíve, ami egyúttal itt dobog az Eucharisztiában. Ő mindig összekapcsolta az Eucharisztiát az életünkkel. Nem két külön valóság a szentmise, az Eucharisztia és az életünk, hanem egy. Csak komolyan kell vennünk a Jézussal való találkozást, újra és újra az Ő jelenlétében kell kerülnünk. Ez sokak számára adhat vigaszt, lelkierőt.

– A lényeg, hogy engedjük működni a szívünkben élő Jézust?

– Ő csak erre vár, mert gyakran mi vagyunk az akadálya annak, hogy nem veszünk tudomást róla. Júlia anya fogalmazta meg: a szívünknek mindig Istennél kell lennie, a két kezünknek meg a két lábunknak pedig a mindennapokban. Ezt a lelkületet tanulta meg Regőczi atya Júlia anyától. Mivel helyzeténél fogva Regőczi atya gyakran érezte magát egyedül, Júlia anya a lelki támasza volt neki. Ezt fejezte ki az ötven évvel ezelőtti látogatása is, hogy a földrajzi távolság ellenére sincsenek messze egymástól. Mi, akik rendszeresen imádkozunk a kápolnánkban, ugyancsak azt érezzük, hogy nem vagyunk távol az Úr Jézustól. Közel van hozzánk, ahogy Júlia Anya sírfelirata jelzi, az Eucharisztiában „keres minket, őrködik felettünk és vár ránk”.

Fotó : Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír