Chira Sándor (1897–1983) hitvalló püspök pappá szentelésének 100. évfordulójára

Ugyancsak december 19-én szentelte őt – 25 évvel később – püspökké Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök. Egyszóval Sándor atya „püspöki méltóságának” életkora 75 év. December 19-e tehát papságának „kettős jubileuma”.

Ma Chira Sándor hitvalló püspök nevét viseli Novoszibirszkben a Színeváltozás Egyházmegye Egyházmegyei Központja, ahol minden kuriális épület, egy konferenciaterem, a Jézus Társasága könyvtára, a Kána Katolikus Televíziós Stúdió irodái, a Szibériai Katolikus Újság irodája, a karitász irodája és kegytárgybolt található.

Az Egyházmegyei Központ 2011. november 8-i felszentelési ünnepségén Joseph Werth novoszibirszki püspök a névválasztáshoz ezt a magyarázatot fűzte: „Már az építkezés során felmerült a kérdés, hogy a központnak mi legyen a neve, kiről nevezzük el. Az Egyház hagyományának része az is, hogy épületeinek nevet ad. Önkéntelenül is felmerült Chira Sándor hitvalló püspök neve. 26 évig szolgálta [Krisztus] nyáját Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában, s ez a Katolikus Egyház és általában a hit üldözésének korszaka volt. Karagandában volt az egyházközsége, de egyházmegyénk területén is működött, különösen az omszki régióban. Jól képzett, sokoldalúan művelt ember volt, de mindenekelőtt önzetlen, buzgó lelkipásztor, »Isten embere«”.

José Luís Mumbiela Sierra alma-atai püspök Joseph Werthez szóló köszöntőjében ezt írta: „Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy személy szerint nagy öröm számomra, hogy az Egyházmegyei Központ Chira Sándor püspök nevét vette fel. Hálát adok Istennek, amiért arra indította Önt, hogy e kiemelkedő személyről nevezze el az Egyházmegyei Központot. Ötéves karagandai tartózkodásom idején Chira Sándor és Władysław Bukowiński atya személyisége és szolgálata mély nyomot és felejthetetlen emléket hagyott lelkemben és szívemben. A mostani generációk adósai a hit ezen bajnokainak...”

*

Chira Sándor 1897. január 17-én született Irhócon (Oszrák-Magyar Monarchia, ma: Ukrajna, Kárpátalja, Vilhivci, Técsői járás) Chira Kornél görögkatolikus esperes családjában. A máramarosszigeti piarista gimnázium elvégzése után belépett az ungvári Görögkatolikus Szemináriumba (1915), majd 1916–1920-ban a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben tanult. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye kormányzó püspöke, őeminenciája Papp Antal 1920. december 19-én szentelte pappá. 1924-től az ungvári Görögkatolikus Szemináriumban tanított, 1934–1939 között pedig ugyanott rektori tisztséget viselt. 1944. december 19-én Romzsa Tódor titokban püspökké szentelte; benne látta saját utódját. Tódor püspökre, a kárpátaljai görögkatolikusok vezetőjére hamarosan a vértanúság várt. Ma az Egyház őt a boldogok között tiszteli.

Chira Sándor titkos püspököt 1949. február 10-én tartóztatták le a szovjet államvédelmi szervek, majd 1949. augusztus 6-án az Ukrán SzSzK Büntető Törvénykönyvének 54/4. és 54/10. cikkelye alapján (szovjetellenes agitáció és propaganda) 25 év börtönre ítélték, valamint öt év polgári jogfosztásra és vagyonelkobzásra. 1949–1956 között Tajset és Kemerovo (Irkutszki terület) táboraiban töltötte büntetését, építkezésen és bányákban dolgozott. 1956 szeptemberében amnesztiával szabadult. Hazatért Kárpátaljára, ahol földalatti lelkipásztori munkát végzett a hívek között. 1956 novemberében titokban négy görögkatolikus papot szentelt. 1957. január 7-én ismét letartóztatták és visszatérési jog nélkül kiutasították az Ukrán SzSzK-ból.

1957 januárjától a Kazah SzSzK területén lévő Karaganda bányáiban dolgozott. Haláláig ott élt a 2016-ban boldoggá avatott Władysław Bukowiński atyával, néhány görögkatolikus pappal, élete utolsó időszakában pedig Albinas Dumblauskas (1925-1991) litván jezsuita pappal, akikkel együtt végzett lelkipásztori szolgálatot Kazahsztánban, valamint Nyugat-Szibéria több pontján a hithű katolikusok körében. Rövid kárpátaljai látogatásai során – rokonaival való találkozás ürügyén – titokban papokat szentelt földalatti munkára az illegalitásban működő Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hívei számára. Összesen mintegy ötven papszentelést és három püspökszentelést végzett. 1978. augusztus 24-én az Ungvár melletti Onokócon ő szentelte püspökké Szemedi Jánost, aki utóda lett a munkácsi püspöki székben.

Chira Sándor püspök 1983. május 26-án hunyt el Karagandában. Ott temették el a templom falánál. Hívek hatalmas sokasága kísérte utolsó útjára. 1989. április 28-án (posztumusz) rehabilitálták. Boldoggáavatási eljárása folyamatban van.

*

A Szibéria, Kazahsztán és Közép-Ázsia végeláthatatlan terein szolgálatot végző Joseph Werth püspök, valamint sok más pap és szerzetes gyermekkorukat és fiatalságukat Karagandában töltötték, ahol mindnyájan közvetlen szemtanúi voltak Sándor püspök hősies helytállásának. Ő lett az akkor ifjú Joseph Werth első gyóntató papja, és ő volt az első lelkivezetője a papi hivatás útján. Így emlékezik rá vissza Joseph püspök:

„Miután leszereltem a katonaságtól, meglátogattam a Karagandából Litvániába költözött rokonaimat, és ott láttam először nem földalatti, (hanem nyilvánosan működő) templomot. Az egyik pap azt mondta, hogy én is pap lehetnék. Váratlan meglepetésként ért a megjegyzése, mert ezt soha nem gondoltam volna komolyan. Karagandában nem volt szeminárium. Hazatértem Karagandába, s szerettem volna továbbtanulni egy világi főiskolán, de a papsággal kapcsolatos gondolatok egyre gyakrabban fölmerültek bennem. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek Sándor atyához – így hívtuk Chira püspök urat, mert püspöki mivoltát titkolta. Szándékosan választottam Sándor atyát. Tudtuk, hogy Bukowiński atya természeténél fogva harcos egyén, hite miatt már háromszor volt börtönben. Sándor atya azonban óvatosabb volt. (…) Amikor arra gondoltam, hogy egy pappal szeretnék beszélni hivatásomról, éppen ilyen óvatosat kerestem, aki azt mondta volna: »Verd ki a fejedből ezeket a gondolatokat, miféle szemináriumra gondolsz, amikor körülöttünk a szovjet rezsim az úr.« Ilyen reménnyel mentem Sándor atyához. És tévedtem. Félénken kezdtem neki mesélni a gondolataimról, érzéseimről, vívódásaimról. Erre ő azt mondta, hogy más papokhoz hasonlóan ő még a lágerben is misézett, gyóntatott, keresztelt… Azt is mondta, hogy mennyire örül a hívatásának, és hozzátette, hogy ha Isten száz életet adott volna neki, akkor százszor is ezt az életet és a papságot választotta volna.

Mikor megemlítettem neki, hogy nem tudnék prédikálni, mert dadogok, ő azt válaszolta, hogy ő szintén dadog, és mesélt Démoszthenészről, aki vihar idején kiment a tengerpartra, és megpróbálta túlkiabálni a hullámok hangját; a válla fölé éles kardot erősített, mert beszéd közben szokása szerint rángatta a vállát. A püspök már az első beszélgetés során leckét adott nekem arról, hogyan lehet megszabadulni megszokásaimtól, hogyan válhat az ember szónokká.

Sándor atya azt mondta, hogy a papsággal kapcsolatos gondolatokat nem szabad elhárítani. Ez pont annak az ellenkezője volt, amit hallani szerettem volna. Majd hozzáfűzte: pusztán attól, hogy szeretnénk, még nem lehetünk papok, csak ha ezt Jézus Krisztus is akarja. Tőle kell meghívást nyerni. Sándor atya azt javasolta, hogy egymás utáni tíz napon menjek el hozzá. Az első napon életgyónást végeztem. Akkoriban munkába jártam, de mégis megpróbáltam többet imádkozni, olvasni János evangéliumát, meditálni. Ez alatt a tíz nap alatt mindennap megáldoztatott, én pedig arra vártam, hogy mit mond nekem a Szentlélek. Később rájöttem, hogy ezek voltak az első lelkigyakorlataim. Ez a tíz nap csodálatos volt. Az érzéseimet ahhoz hasonlíthatnám, amit egy katona érez leszerelés után, vagy egy pap, ha a lágerből szabadul. Azon az első éjszakán lefeküdtem aludni, de aztán fölkeltem imádkozni, s ez könnyebben ment, mint valaha. Hirtelen rájöttem, hogy az ima a legcsodálatosabb dolog. És a Szentlélekre, az első pünkösdre gondolva aludtam el. Saját szavaimmal imádkoztam a Szentlélekhez, hogy ő világosítson meg és erősítsen meg úgy, ahogy az apostolokat pünkösd napján. A keresésem egy évig tartott, de a Sándor püspökkel történt találkozás után többé már nem voltak kétségeim hivatásom felől. Tulajdonképpen már a tíznapos lelkigyakorlat kezdetén, az első napon biztosan tudtam, mi lesz a válaszom. Csupán a tíz nap végére vártam, hogy a feltétel teljesüljön. – Nos – mondta Sándor atya –, amint meghozod a döntést, meg kell tenned a következő lépéseket.”

Írtam Kazimir atyának Litvániába, mire ő azt tanácsolta, hogy egyelőre tanuljak latinul Sándor atyánál, míg a litvániai papok eldöntik, hogyan segíthetnek nekem. Ez a karagandai latin nyelvtanulás ideje volt életem legcsodálatosabb időszaka. Később Sándor atya tanácsára Litvániába mentem ahhoz a paphoz, akit már előzőleg megismertem. Jezsuita volt. Amikor erről tudomást szereztem, hivatást éreztem, hogy csatlakozzam a jezsuita rendhez…” (Joseph Werth püspöknek a szentpétervári Szeplőtelen Szív Háza folyóiratnak adott interjújából.)

A szaratovi Szent Kelemen Egyházmegye ordináriusa, Clemens Pickel püspök is őrzi Chira Sándor hősies helytállásának emlékét. Tisztelettel őrzi azt a Szűzanya-szentképet, melyet Sándor püspök pappá szentelésének 50. évfordulóján, 1970. december 19-én ajándékozott egyházközsége egyik hívőjének, Anna Merkovszkajának (1918–2000), akit környezete ugyan laikusnak tartott, de titkos apácaként élt egész életében, s amikor lehetősége adódott, csatlakozott az Eucharisztikus Jézus Nővéreinek Kongregációjához. A szentkép hátuljára Sándor atya a következő meleg szavakat írta neki németül: „Ányecskának pappá szentelésem 50. évfordulóján. Sándor atya. 1920–1970. XII. 19.” Ma ez a kis szentkép is jubileumot ünnepel: ötvenedik jubileumot.

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás és fotó: Sib-catholic.ru

Magyar Kurír