Cigánypasztoráció – egyházpolitikai megközelítésben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvényt megnyitó imádságban Beer Miklós azért fohászkodott, hogy amit felismertünk, azt odaadással és előítéletek nélkül tudjuk megvalósítani.

Szabóné Kármán Judit romológus, a Cigánypasztorációs Műhely házigazdája arról beszélt, mivel a politika szót értelmezhetjük egyszerűen közélet jelentésben is, voltaképpen mindenki politizál, aki részt vesz a közéletben. Ugyanakkor azok, akik elhatárolódnak a politikától, a tétlenségükkel tulajdonképpen szintén részt vesznek benne.

A romológus idézte Oscar Ameringer szavait: „A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampánypénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel, hogy megvédi mindkettőt a másiktól”; majd Charles de Gaulle-t, aki azt hangsúlyozta: a politika túl komoly téma ahhoz, hogy egyedül a politikusokra bízzuk.

Kármán Judit feltette a kulcskérdéseket: Mi az egyházpolitika szerepe, illetve együttműködjön-e az egyház az állammal? Mi az egyház szerepe a tevékeny politikában? Kell-e és tud-e az egyház irányelveket adni a kormány, a klérus, a nem cigány hívek, illetve a cigányok számára?

Beer Miklós elmondta, hónapok óta foglalkoztatja a gondolat: a migráció középpontba kerülése óta mintha feledésbe merült volna a cigánypasztoráció. Új történelmi korhoz érkeztünk; számos ok miatt szükségszerűvé vált valamiféle átrendeződés a világban. Az Úr mintha szelíd pedagógiával szeretne ráébreszteni bennünket arra, mit mulasztottunk el az elmúlt évtizedekben cigány testvéreink felé – fogalmazott a püspök. Beer Miklós felidézte, még a napokban is kérdezték tőle, hogy tartja-e még mindig a tavaly nagy nyilvánosságott kapott püspöki körlevelében írtakat – igen, tartja, sőt, még ki is bővítené… A migrációs helyzetben még inkább előtérbe került a kérdés: Látjuk-e a másik emberben Isten képmását? Nem lehet közömbös számunkra, hogyan él a másik ember; önvizsgálatunk lényeges része kell, hogy legyen az elmúlt huszonöt évről való számadás. És látnunk kell, hogy ebben a huszonöt évben a helyzet csak romlott. Felmerül a kérdés: Mit is csináltunk ez idő alatt? Ennyire csak a saját érdekeink foglalkoztattak minket? Beer Miklós arra figyelmeztetett, ne hagyjuk elaludni a lelkiismeretünket.

A megyéspüspök a Váci Egyházmegye egyik legfontosabb feladatának tartja a cigánypasztorációt; felidézte a pár évvel ezelőtti „Karolj fel egy családot!” kezdeményezést, aminek folytatása is időszerű lenne. Családok vállalhatnák szegény sorsú, akár cigány, akár nem cigány családok támogatását; anyagilag és személyes segítségnyújtással egyaránt. Beszélt a három oszlopról, ami elengedhetetlen a romapasztorációhoz: a foglalkoztatásra, az oktatásra és a szívre is szükség van. A szív szerepét példázza Somos László kaposfői plébános élete, aki nemrég bérmált több mint tíz cigány felnőttet és fiatalt; akinek munkatársai a volt hittanosai – mindezeket az eredményeket pedig ő maga annak tulajdonítja, hogy húsz éve szereti őket.

Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke hangsúlyozta, az egyház elsősorban evangelizálni akar, elsődleges célja az Örömhír továbbadása; aki megérti azt, hogy szereti őt az Isten, hogy ő is Isten remekműve, az mindenhez másképp fog hozzáállni. Somos atya idézi sokszor annak a kisfiúnak a szavait, aki egyszer megkérdezte tőle: „Mit vétettem, hogy engem Isten cigánynak teremtett?”

Székely János elmondta, hogy 2014-ben elkészült a Magyar Katolikus Egyház romapasztorációs terve. A stratégiai terv helyzetelemzéssel kezdődik: a létszám alakulását, a területi eloszlást vizsgálja többek között. Nagy létszámú cigányság él Borsod, Szabolcs, Nógrád, Somogy és Baranya megye területén – a munkanélküliséget, illetve a leszakadó kistérségeket ábrázoló térkép szinte tökéletesen egybeesik ezzel.

Az oktatással kapcsolatban elmondta: a fiatalok hetven százaléka végzi el a nyolc osztályt, tizenkét százalékuk szerez érettségit, a felsőoktatásban 2-3 százalékuk vesz részt – ezzel az egyik legjobb arányt mutatjuk Európában, csak Spanyolországban vannak hasonló eredmények. Ugyanakkor az elmaradás óriási, és nem is csökkent az elmúlt évtizedekben.

1989-ben a munkaképes cigányság 87,8 százaléka dolgozott – 1993-ban már csak a 28,7 százalékuk. A közmunka a cigányságnak valóban segítséget jelent – hangsúlyozta a püspök –, minimális jövedelemhez jutnak csak általa, de az első lépés lehet a munka világába való visszatéréshez.

A lakhatási viszonyok, a vezetékes víz és a fürdőszoba hiánya sok esetben már a gyerekközösségekben kiközösítéshez vezet – ennek orvoslására is szolgálnak az egyház által létrehozott közösségi házak, ahol tisztálkodni és mosni is lehet. Jelenleg a közösségi házak révén húszezer főt érnek el, azonban a finanszírozás terén akadnak problémák; pályázati pénzek helyett stabil finanszírozási formára lenne szükség a működőképességhez.

A szív szerepével kapcsolatban Székely János II. János Pál pápa Redemptoris missio kezdetű enciklikáját ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, valamint az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa 2005-ös dokumentumát.

Székely János mesélt cursillós tapasztalatairól, melyek szintén azt tükrözik, hogy a belső átalakulás mindent meg tud változtatni, például megszabadít a függőségektől, szenvedélybetegségektől. A szív a legfontosabb az egyház romapasztorációs stratégiájában; az Örömhír hirdetői az egyházmegyék papjai, romapasztorációs referensei, bizottságok. A Szentszék kérésére a papnövendékek és hitoktatók képzésének részévé váltak a cigánypasztorációval összefüggő tanulmányok; a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) pedig pedagógusok számára szervez cigány népismereti továbbképzést. Rendkívül fontos a papság érzékennyé tétele, valamint az, hogy legyenek roma papok, szerzetesek, hitoktatók, közösségvezetők, akolitusok.

Sok cigány hívet elveszítünk, mert olyan kisegyházakat választanak a katolikus egyház helyett, melyek jobban meg tudják őket szólítani. A beszélgetés folyamán később is hangsúlyozta Székely János, hogy hitünk történelmi, elméleti vonatkozásai kevésbé érintik meg cigány testvéreinket; jó énekekre, erőteljes dicsőítésre, életteli, befogadó közösségre van szükség.

2014 végén jött létre a Boldog Ceferino Intézet, amely romapasztorációval foglalkozik országos szinten; cursillós lelkigyakorlatokat szerveznek, ami gyümölcsöző lelkiségi mozgalomnak bizonyult a cigányság körében, valamint tanfolyamokat a cigánypasztorációs munkatársak képzésére. Először családi közösségeket, imaalkalmakat érdemes csak szervezni, csak később lehet a templomba „behozni” őket – hangzott el. Székely János beszélt a lovári nyelvű bibliáról, a nemrég megjelent temetési szertartáskönyvről és a hittankönyvről; kiemelte az ünnepek fontosságát. Boldog Ceferino ünnepe május 4-én, illetve a roma világnap április 8-án a többségi társadalom mentalitását is alakítani tudja.

Nacsa Lőrinc, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) munkatársa elmondta: a cigányság ügye több különböző intézmény hatáskörébe tartozik kormányzati szinten. Egyházpolitika, véleménye szerint, nicsen – az egyház és a kormányzat együttműködése van, amely mind a két félnek fontos. Harcot, konfliktusokat is jelent az együttműködés, de ez nem baj – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc. Beszélt személyes élményeiről az óbudai szaléziaknál, ahol „felnőtt”, ahol animátorként tevékenykedett; részt vett a reggeliztetés beindításában. A fiatalokat a reggeli vonzása, a reggeli mellé kapott segítségek (például a házi feladat terén), a kedvességek, a foci és a csocsó hozta be – de utána már mentek az oratóriumba is.

Az EMMI munkatársa szerint a közmunka ifjúságpolitikai eszköz is – hiszen a gyerekek így azt látják, hogy a szüleik reggel dolgozni mennek, ami alakítja szemléletüket. A fiatalok kulcsfontosságú szereplők ezen a területen is, ezért olyan nagy jelentőségűek a tanodák, a roma szakkollégiumok, a tehetségprogramok.

A hozzászólók között Gergely Dezső családgondozó, aki aktív éveiben a monori cigánytelepen dolgozott, a telepi tanodával kapcsolatos tapasztalatairól beszélt. Elmondta, eleinte csak játék közben lehetett tanítani a gyerekeket, mert az iskolában nagy volt a lemorzsolódás, de idővel elérték azt, hogy minden gyerek elvégezze a nyolc osztályt; majd idézte Somos Lászlót, aki egyszer így fogalmazott: Szent István király ma tanodákat építtetne.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír