A Csanádi Egyházmegye rövid története

Az egyházmegye történetét – alapításától kezdve – meghatározta földrajzi fekvése. Amikor Szent István király államalapító tevékenységének részeként az egyes területek urait sikerült legyőzni és ott a királyi-állami közigazgatást megteremteni, akkor kerülhetett sor az egyházi közigazgatás kialakítására is. Valamikor 1027–1028 körül győzte le Csanád vezér, a király hadvezére e terület nagyhatalmú urát, Ajtony vezért. A Marosvár székhellyel működő hatalmas területen létrehozták Csanád vármegyét, székhelye Marosvár lett, amely nem sokkal később Csanád vezér nevét vette föl.

1030 körül került sor a Csanádi püspökség létrehozására. Az új püspökség székhelye szintén Marosvár lett, ezért még a 12. században is marosvári püspökségként emlegették ezt a területet és csak a XIII. századtól válik általánossá a Csanádi Püspökség elnevezés.

Az Árpád-ház kihalása után a magyar trón megszerzéséért folytatott küzdelemben szintén szerepet kapott a csanádi püspök és a székváros. 1322-ben itt tartózkodott Károly Róbert király. 1366-ban Nagy Lajos fordult meg Csanádon. Az ezt követő uralkodó, Zsigmond király kétszer is járt itt 1394-ben és 1436-ban. Mindez a mindenkori csanádi püspök szerepét, jelentőségét és a magyar közéletben, politikában betöltött fontosságát is jelzi.

A török elleni harc lelkes buzdítója, Kapisztrán Szent János 1455-ben fordul meg a püspöki székhelyen. 1456-ban V. László király látogatott el Csanádra. A török elleni harc a püspöknek, mint a terület földesurának és így a püspöki csapatok hadvezérének egyébként is kötelessége. 1459-60 körül a többszöri török támadás miatt Hangácsi Albert püspök várfallal veteti körül a várost. 1462-ben Mátyás látogat Csanádra, 1495-ben pedig II. Ulászló király.

A török hódoltság létrejötte egyúttal Csanádnak mint püspöki székhelynek a megszűnését is jelentette. A város még néhány évtizedig a török alatt működik, de a magyar egyházi befolyás a városban és a területen megszűnt. A törökök módszeresen elűztek, megöltek minden katolikus papot, ezért vált szükségessé, hogy a lakosság lelki gondozását a török által egyedül megtűrt ferences barátok lássák el.

Így került sor a Szeged–Alsóvárosi ferences kolostor szerzeteseinek a megbízására, akik az egész török hódoltsági területen ellátták a lelkipásztori tevékenységet. Ez azért is fontos dolog, mert Szeged egyébként a középkor folyamán a kalocsai érsekség fennhatósága alá tartozott. A XVI-XVII. század folyamán az itteni ferences barátok révén a Csanádi püspökség területét is ellátták egyházi téren.

A török Csanádról való kivonulása után és Buda fölszabadulása után a török ellenes hadjáratok Magyarország déli részén folytatódtak. Az egész terület hadszíntér volt, így szó sem lehetett arról, hogy a csanádi püspökök visszatérjenek egykori püspökségük területére és megkezdhessék békés, helyreállító tevékenységüket.

A püspökök egyházi és világi tevékenységük kifejtése során mindvégig tekintettel voltak a soknemzetiségű, soknyelvű népességre. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a magyar mellett német, szlovák, román, szerb, bolgár stb. falvak voltak, hanem azt is, hogy a katolikusok mellett görög katolikusok, szerb és román ortodoxok, reformátusok, evangélikusok és zsidók egyaránt benépesítették a területet. A monarchiára jellemző türelemmel, békésen működtek együtt ezek felekezetek. Ezt a békés fejlődést törte ketté az 1914-ben kitört első világháború.

1918 végén a háború befejeződése Magyarország és kiváltképpen a Csanádi Püspökség számára tragikus következményekkel járt. Ez konkrétan a Csanádi Püspökség számára azt jelentette, hogy területének több mint háromnegyed része Magyarországon kívülre került. Az így kialakult helyzetet az 1920. június 4-én Trianonban megkötött békeszerződés hivatalos, nemzetközi szintre emelte. Ennek értelmében a püspökség nagyobb része Romániához került, a kisebbik része Jugoszláviához, egy egészen kis hányad Magyarország számára maradt.

Az ideiglenes helyzetet a Vatikán is tudomásul vette, és 1923. február 10-én a belgrádi Apostoli Nunciatúra az oda került 62 csanádi egyházmegyei plébániát apostoli kormányzósággá nyilvánította, Nagybecskerek (Zrenjanin, Jugoszlávia) székhellyel. 1923. február 17-én pedig a Bukaresti Apostoli Nunciatúra a 153 plébániát a korábbi Csanád Egyházmegyéből Temesvár székhellyel szintén apostoli kormányzósággá nyilvánította.

Így vált 1923-ban – mintegy 200 év után – Szeged ismét püspöki székhellyé. 1952. április 19-én a Szentszék a csanádi püspököt a Nagyváradi Püspökség Magyarországon maradt részének kormányzójává is kinevezte, ami újabb plébániáknak az egyházmegyei irányítását jelentette. A Szentszék 1982. augusztus 5-én ezt a területet végképp és hivatalosan is a Csanádi püspökséghez csatolta és ekkor változott a püspökség neve Szeged–Csanádi Püspökségre.

MK

képek: www.osb.hu, www.catholic-zr.org.yu

(Zombori István A Szeged–Csanádi Egyházmegye története című írásából összeállította az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Sajtóirodája.)