Böjte Csaba megfogalmazása szerint az Élet Háza nem szociális otthon kíván lenni. E ház legfőbb célja az élet alázatos szolgálata, különös tekintettel a megfogant, de még meg nem született életre.
Az átmeneti otthon célja segíteni a kismamát, hogy felkészüljön a gyermek fogadására, és rendezze viszonyát a gyermek édesapjával, a nagyszülőkkel, az állami, egyházi hatóságokkal, hogy így a gyermeknek ne csak élete, hanem minden esélye meg legyen arra, hogy egészséges, boldog felnőtté váljon.
Az alapítvány egy évig segíti a fiatalokat, hogy önálló otthonra találjanak, és kibontakoztassák anyai, apai hivatásukat. Az úttörő kezdeményezéshez segítséget – imát, tanácsokat és anyagi támogatást – vár Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Szeptember 18-án délelőtt 10 órakor a Szent István-bazilikában (Budapest V. ker. Szent István tér 1.), illetve ugyanezen a napon este fél 7-kor az alsó-krisztinavárosi templomban (Budapest, I. ker. Mészáros utca 1.), ahol a 18.30-kor kezdődő szentmisét követően 19.30-tól nyitott fórumot tartanak az „Élet szolgálata" címmel. A fórumra szeretettel hívják az életvédelemmel foglalkozókat, védőnőket, életvédő közösségek és szervezetek munkatársait és minden kedves érdeklődőt.
Ugyancsak várnak minden érdeklődőt szeptember 22-én délelőtt 10 órára Csobánkán az Élet Házának átadására. (Csobánka, Margitliget 1.)
A ház szentelését jövő év június elsejére tervezik, amelyre meghívták Sólyom László köztársasági elnököt is.
A munkálatok megkezdéséről itt olvashatják májusi beszámolónkat.
Magyar Kurír