Csókay András: Agysebészet rózsafüzérrel

Kreativitásunk egyik alappillére is az imádság, a másik a tanulás és a tapasztalás. A spiritualitás – benne az imádság – fejleszti kreativitásunkat. Ha valaki képes alkotni, tele van ötletekkel, az hatalmas boldogság, még akkor is, ha természetesen sok szenvedéssel jár együtt. Csókay András könyvében az erről szóló tapasztalatait teszi közzé, vallomásként.

A szerző szerint az egyszerű – Jézus lelkületét követő – ember tudja, hogy az imádság segíti a tiszta gondolatok megszületését, fejleszti a kreativitást. Erre figyelmeztetett már Pál apostol is: „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17). A nemzetek apostola tudta, hogyan jönnek a megoldások, „mint igazi, rajtunk keresztül megvalósuló csodák – imádság közben életünk kisebb-nagyobb problémáira.” A mindennapi alkotó munkához elengedhetetlen a kreatív gondolkodás, ám Csókay András rámutat: alkotó munkának nem csupán a tudományos vagy a művészi hivatás tekinthető. „Alkotásnak minősül bármely szakma, gyermekeink nevelése, házasságunk élő fényének megtartása, vagy bármely hétköznapi cselekedet, mint például a főzés.”

Az agysebész szerző vallja, hogy mindenkiben, aki gyógyítani akar másokat, lelke mélyén egy Kalkuttai Boldog Teréz anya, egy Batthyány-Strattmann Boldog László, egy Albert Schweitzer él, még akkor is, ha nem tud róla. Ők azért tudták életművüket végigvinni, mert életük középpontjában az a Krisztus állt, „aki valóban mindent ingyen adott és a legnagyobb testi bajokon kívül az ember igazi tragédiáját, a halálos bűnt is meggyógyította megbocsátó szeretetével, és így ’újrateremtett’ bennünket.”

Csókay András nem hallgatja el, hogy életéből sokáig hiányzott Jézus Krisztus valódi szeretete, elhagyta gyermekkori hitét, a maga módján volt vallásos, sötétben bolyongott: „Az imádság és az igazi értékeket teremtő kultúra elhagyása lett az életfilozófiám…Ez az utam sehova sem vezetett. Teljes beborulás a magánéletben, szakmai nihilizmus…” Az erkölcsi erőforrásait fokozatosan felélő Csókay András otthagyta feleségét (diákkori szerelmét) és három közös gyermeküket. Végül azonban, rengeteg kínlódás, elbukás után megérintette szívét és elérte elméjét a tékozló fiú története, „és Isten és a feleségem hívő környezete segítségével visszafordultam. Ahogyan a tékozló fiú, én is megkaptam a megbocsátást. És ez az, ami térdre kényszeríti a gonoszt, ami ilyenkor az emberben lakik.” A megtérés kegyelmében részesült, felesége visszafogadta, azóta újabb két gyermekük született, ő pedig nemcsak imádkozó orvos, hanem imádkozó férj is lett. „És ez visszahozta az elveszettnek hitt diákszerelmet. Krisztussal sikerült. Nagyon egyszerű az oka. Ha mindig meg tudtok bocsátani egymásnak, akkor a másikat meg-megújuló tökéletességében, Isten igazi ’képmásában’ látod. Sosem leszel kiégett, nem kellenek a hamis bálványok, rendezetlen ragaszkodások, amit ilyenkor tévesen szerelemnek neveznek.”

Csókay Andrásnak többször volt istenélménye, egyik alkalommal a városmajori templomban „a kitett Oltáriszentség mozdult meg, mintegy könnyedén táncolva, azt sugallva, hogy a megerőltető túlvállalásoktól rajtam eluralkodó félelem, stressz, görcsösség, rohanás és panaszkodás helyett szálljak szembe a nehézségekkel, bízván Krisztusban, aki segít… Ez is megerősített abban, hogy az Oltáriszentséghez és a Szűzanyához nyugodtan odaláncolhatjuk magunkat (Bosco Szent János látomása), az Anyaszentegyház tanításait elfogadva.”

Csókay András számos új műtéti eljárást, módszert dolgozott ki, közülük leghíresebb az éralagútműtéti módszer, amelynek lényege: a koponyacsont elvételét követően a duzzadó agy felszíni ereit a csontszél általi leszorítástól védik meg az úgynevezett „Betlehem” párnákkal. (Az elnevezés összefüggésben van Jézus Krisztus születésével: ő az egész emberiség megváltására született, míg az éralagút-módszerrel meggyógyított, gyakran menthetetlennek látszó betegek mintegy újjászületnek.) Így az agykéreg nem hal el. Ezt a két dolgot korábban nem lehetett elérni.

Könyvében az idegsebész leírja, hogy minden nemzetközi sikert aratott szakmai ötlete rózsafüzér-imádság közben jutott az eszébe. A rózsafüzér másképp is hat, fizikai és lelki erőt ad. Mindennapi tapasztalata az is, hogy bár hivatása gyakorlása közben időnként ki van téve rosszindulatú, irigy támadásoknak, Krisztusban hívő kollégái segítségére mindenkor számíthat.

Csókay András szoros összefüggést lát a hit és az akarat között. „Akarat-hit, akarat-imádság, akarat-emlékezés, akarat-lemondás, akarat-szeretet, akarat-megbocsátás… Vágyj a hitre és megkapod. Zörgess és ajtót nyitnak. Így árad majd rád a kegyelem.”  Életünk középpontjában pedig Krisztus kell, hogy álljon. „Mit tett ő érted, és most mit tettél te ma éppen érte. Hagyatkozzunk rá! A legnagyobb ráhagyatkozó maga a Szűzanya volt. Legyen ő a példánk.”

A könyv írója arra is figyelmeztet, hogy szabad akaratunk nem az agyunkban van, de ezt az agyunk segítségével közöljük. „Következésképpen az emberi személy lényege nemcsak az agyában van. Lelkiismerete sem az agyában van. A szeretet, a megbocsátás szintén nem az agyban vannak, ahogy istenkapcsolatunk sem.” Csókay András számára egyértelmű: a kérdésre, mitől függ az, hogy nem valamik vagyunk, hanem valakik, egyedül a megfeszített, majd feltámadt Jézus Krisztus tudott tökéletes választ adni. Azt, hogy ezt elfogadjuk, vagy sem, szabad akaratunktól függ. „Ha nem, akkor elkezdünk csúszkálni a saját magunk által gyártott jégen. Ezt teszi Európa. Kitalálta magának az emberiség történetének legveszélyesebb vallását, aminek a lényege az, hogy az ember az Isten, és a tágabb értelemben vett tudományon (amibe a politika tudománya is beletartozik) keresztül képes uralni a problémákat.” A könyv írója jó dolognak tartja a bennünk meglévő, természetes istenfélelmet, ellenben a rettegést, az értelmetlen félelmet ostobaságnak. A bűnbánat viszont javunkra válik, hiszen azt jelenti, hogy „egészséges az ember lelkiismerete. A fogyasztásban tobzódó EU és az USA azért retteg, mert eldobja az egészséges bűnbánatát, istenfélelmét. Át akarja ugrani a nagypénteket, csak a feltámadás, csak a feltámadás…”

A nemzetközi hírű idegsebész egyetért Teréz anyával, nem az a csoda, hogy végezzük a munkánkat, hanem hogy örömmel tesszük. Figyelmeztet: erre van szükség a hazai egészségügyben –, és az élet minden területén is, tehetjük hozzá. Csókay András sokáig azt hitte, hogy orvosként csak a betegellátás, illetve a tudományos munka a feladata, de mostanra felismerte: „a hitre való buzdítás-nevelés laikusként is legalább olyan fontos feladatom, mint a saját szakmám: a gyógyítás. Az előző sokszor többet jelent a szegény, elesett betegeknek, mint maga a gyógyítás vagy a testi gyógyulás.” Nagyon fontos az is, hogy a hirdetett hitünk mindenkor hiteles legyen, megérintse a másik lelkét. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy alkalmasint nézzünk szembe önmagunk gyengeségeivel, vétkeivel, s mutassuk meg azt is, hogy Krisztus kegyelmére életünk legzavarosabb, legkilátástalanabb időszakaiban is bizton számíthatunk. Ahogy a hitvalló Csókay András egész eddigi élete is fényes bizonyíték erre.

(Szent István Társulat, 2013)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír