Dominique Lebrun francia érsek, volt futballbíró: Felnézek a horvátokra

Mielőtt a roueni érseki székbe került, Dominique Lebrun plébános, szemináriumi elöljáró, püspök, valamint játékvezető volt. Tizenhárom éven át fújta a sípot a francia futballszövetség játékvezetőjeként. A vb-döntő után a főpásztor tehát mint szakértő mondott véleményt a döntő mérkőzésről és elmagyarázta, mi köze is van az Egyháznak a focihoz.

– Érsek úr, hol kísérte figyelemmel vasárnap a világbajnokság döntőjét?

– Az egykori egyházmegyém néhány híve, a Párizs melletti Saint-Denis-en-France kisvárosból hívott meg erre az estére. 1985-től 1994-ig voltam káplán ezen a plébánián. Most a döntő napján négy boldog családdal volt lehetőségem találkozni. Néhányukkal már az 1998-as döntőt is együtt néztük. A meccs után grilleztünk is. Szép este volt.

– Több mint tíz évig volt játékvezető a francia futballszövetségnél. Milyennek látta a döntőt?

– A játékosok nagyon lelkesen léptek a pályára, és túlzásba sem estek. A játékvezető és a csapat is egyaránt szépen végezte a munkáját. No persze láthattunk néhány esetet, amikor faltolt játékosok túl lelkesen színészkedtek. A FIFA ezt felismerte, és a csalókat büntetésekkel sújtják. Mindig is egy sárga és piros lapok nélküli játékról álmodtam; bíróként az ilyen meccseket szerettem a legjobban. Vasárnap a döntőben három sárga lap volt. Hárommal több, mint kellett volna.

– Hogyan ünnepelte az Ön egyházmegyéje a győzelmet?

– A roueni székesegyházban és több egyházközségben is megszólaltak a harangok. Része volt ez a franciák örömének, akik az utcákon gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek. Ezen kívül sok pap a reggeli misékben a fociról prédikált. A székesegyházban a misén a játék zökkenőmentes lefolyásáért és mindkét ország szurkolóiért is imádkoztunk.

– Mit jelent a foci Franciaországnak?

– A foci a legkedveltebb sport Franciaországban. Mióta az első világbajnoki címet megszereztük 1998-ban, a társadalom minden egyes rétege nagy focirajongó lett. A sport a városok és a vidék fejlődéséhez is szépen hozzájárult. A gyerekek és a fiatalok nagyon sokat tanulhatnak a sporton keresztül. Néhányak számára, akik egyébként nehéz körülmények között élnek, a sport az egyetlen mód arra, hogy a szabályok követését és az együttélést megtanulhassák. Franciaország számára nagy büszkeséget jelent a foci, és segít a migráns háttérrel rendelkezők integrációjában is.

– Mit tanulhat a francia egyház a fociválogatottól?

– Az egyház szereti a társadalmi életet, és érdekelt is abban. A csapatjáték majdhogynem példakép az Egyházban való élet számára. Mindenkinek a saját helyén kell állnia. És van egy személy, aki tényleg szükséges a játékban: a játékvezető. Az ő feladata nagyon különös: minél kevesebbet tűnik fel, annál jobb a játék.

– Mi a helyzet a vesztes csapattal?

– Igen, én is sokat gondolok a horvát csapatra. Tudjuk, hogy a vereség is része keresztény életünknek. Egy vereség a legszebb győzelem is lehet. Ebben az értelemben felnézek a horvátokra.

Forrás: SIR; Katholisch.de

Fordította: Koszoru Péter

Fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír