Dominique Sabourdin-Perrin: Magyarországi Szent Erzsébet – Az irgalmasság hercegnője

A könyv szerzője, Dominique Sabourdin-Perrin az irodalomtudomány doktora, történész. Korabeli dokumentumok, források alapján írta meg a szent életű magyar királylány, türingiai fejedelemné kivételes életútját, születésétől kezdve korai, mindössze huszonnégy éves korában bekövetkezett haláláig.

A kisgyermek Erzsébetet szülei már négyéves korában Türingiába küldték, a wartburgi várba, ettől kezdve ott nevelkedett. Az irodalom- és zenekedvelő I. Hermann türingiai tartománygróf és felesége, a buzgón vallásos Zsófia felügyelete alatt jó nevelést kapott. Erzsébetet először a házaspár legidősebb fiával, Hermann-nal jegyezték el, de ő meghalt tizenkilenc éves korában. Erzsébet tizennégy évesen lett a felesége Türingia leendő fejedelmének, Hermann öccsének, a huszonegy éves Lajosnak, akivel szenvedélyes szerelemben éltek együtt. Három gyermekük született, Hermann, Zsófia és Gertrúd. Hat év boldog házasság után Erzsébet megözvegyült.

Szeretett férje halála után gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt; ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte.

1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról; kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. 1231. november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor IX. Gergely pápa iktatta Erzsébetet a szentek sorába.

A könyv írója emlékeztet rá, hogy Erzsébet hatéves volt, amikor értesült anyja, Gertrúd haláláról, akit a pilisi erdőben a lázadó magyar urak meggyilkoltak, és megfosztották minden javától, míg férje, II. András a ruténok ellen harcolt. A kislány Erzsébet elől valószínűleg eltitkolták, hogy anyja gyilkosság áldozata lett, csak azt kérték tőle, hogy imádkozzon a lelki üdvéért. Nem tudjuk, hogy e súlyos veszteség hagyott-e valamilyen nyomot szívében és lelkében. Egyesek szerint igen, és ha ez így van, ekkor kapta Erzsébet az első sebeket az élettől, de erről nem tudunk bizonyosat. Felnőttként Erzsébet megvallja egy ferences szerzetesnek, hogy anyja kétszer is megjelent neki álmában. Az elsőben Gertrúd térdepelt és siratta, hogy evilági életét felszínesen élte. A másodikban köszönetet mondott Istennek, hogy lánya imáinak hála, véget értek szenvedései.

Dominique Sabourdin-Perrin kiemeli:

Erzsébet számára Isten volt a „nagy vigasztaló”, belé helyezte minden bizalmát, „minden tettét Istennek ajánlotta, amelyek Őfelé irányultak, és akinek nevét gyengéden ejtette ki”.

Nagy szerelem fűzte Erzsébetet férjéhez, Lajos fejedelemhez. Egy krónika szerint „mindennél jobban, teljes szívből szerette férjét”. Frigyük „boldog házasság” volt. Erzsébet maga így vélekedett házasságukról: „Kívánom, hogy egyetlen férjem szeressen engem, és azt, hogy aki megszentelte házasságunkat, az tartsa meg egységünket az örök életben, amelyet mindketten remélünk.” „Gyengédség, barátság, szerelem ápolta házasság volt ez, amilyet egyetlen ábrándozó fiatal lány sem gondolhat el szebbnek…” A könyv szerzője megvilágítja: Erzsébetnek nem kellett választania a kolostor és a házasélet között, mert a gondviselés, a politika és a család döntöttek helyette. „Lajossal megtisztító erejű, egyesítő szerelmen osztozik”. Csak egyetlen szeretet létezik, írja Szent János első levelében: „Mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent” (4,7). Erzsébet valódi áldozatát házasélete évei alatt azok a korlátok jelentették, amelyeket a Lajos iránti szerelme elé állított, amely „a boldogsága és a keresztje volt”.

Lajos korai halála természetesen megrázta Erzsébetet, de végül elfogadta, és már csak Istennel akarta megosztani: „Immár átadom magunkat, őt és engem, a Te akaratodnak. Még ha vissza is tudnám hívni az életbe, a Te akaratod ellenében nem tenném, kerüljön bár csak a legkisebb hajszálamba.”

Férje halálát követően, elhagyva otthonát, Erzsébet teljesen a betegek, szegények szolgálatának szentelte napjait. Segítői kíséretében napjában többször is ellátogatott a kórházba, elkészítette és felszolgálta az ételeket, megfürdette és ápolta a betegeket, megágyazott nekik, és lefektette őket. Vigasztalta, nyugtatgatta őket. Segített a haldoklóknak, és a temetkezésekhez is támogatást nyújtott az ehhez szükséges ruhák biztosításával. Környezetének óvatosságra intő tanácsai ellenére semmilyen betegségtől nem rémült meg, mert a betegek sebeiben Krisztus sebeit látta. Mindennap megvalósította az irgalmasság cselekedeteit.

Egyszer, amikor egy hatalmas vászontakarót vágott fel kisebb darabokra, hogy azzal takarja be a fürdőből kivett betegeket, azt mondta: „Micsoda öröm számunkra, hogy így megfürdethettük és felöltöztethettük a mi Urunkat!” Egyik társa így reagált: „Öröm? Minekünk? Nem tudom, mások mit szólnának a helyünkben!” A kötet szerzője szerint ez a közjáték segít elképzelnünk, hogy milyen nyomor uralkodott itt, „a rüh, a férgek, a fekély közepette”. Erzsébet úgy érezte, vezekelnie kell, hogy megváltsa a régi hiábavalóságokat, amelyeket földi nagysága idején megélt, mivel a múltban nem tudta azokat eléggé elutasítani. Így együtt étkezett a legnyomorultabb betegekkel, lelkiatyja, Marburgi Konrád rosszallása ellenére, akinek azt válaszolja: ők az alázat kegyelmét hozzák el számára. Erzsébet nemcsak a kórházban fekvőket istápolja, fáradhatatlanul járja a falvakat, hogy segítsen a rászorulóknak.

Dominique Sabourdin-Perrin rávilágít: Szent Erzsébet családja több szentté és boldoggá avatott tagot számlál – de mind közül ő, a magyar hercegnő és türingiai fejedelem asszony az, aki „korának asszonyai között a legjobban valósította meg Szent Ferenc szegénységről vallott eszményét”. Önfeláldozó szolgálatával segített a felebarátnak újra megtalálni Isten szeretetét, az irgalmas szamaritánus példáját követve.

A könyvet Barta Tamás fordította.

Dominique Sabourdin-Perrin: Magyarországi Szent Erzsébet – Az irgalmasság hercegnője
Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2024

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír