A vézelay-i oszlopfő ábrázolása: Jézus, a Jó Pásztor a vállán viszi Júdást, az árulót

Franciaországban, Burgundiában, a vézelay-i Szent Mária Magdolna-bazilikában található az az 1200-as évekből származó oszlopfő, amelynek szimbolikájáról nem először beszélt a Szentatya október 2-i repülőútján: „Szeretem elmesélni…, hogy a vézelay-i Szent Mária Magdolna-bazilikában van egy csodaszép oszlopfő, az 1200-as évekből. A középkorban a katedrálisok szobrai tartottak katekézist az embereknek... Ezek az emberek megértették, mi az irgalmasság!”

Amikor Ferenc pápa idén június 16-án megnyitotta a római egyházmegyei találkozót a lateráni Szent János-bazilikában, szintén a középkori oszlopfő ábrázolását említette annak kapcsán, hogy az evangelizációt evangéliumi realizmussal kell végezni, vagyis az evangéliumi ideált úgy kell megélni, hogy benne élünk a történelemben.

Az egyházmegyei találkozón a Szentatya elmondta azt is, rengetegen zarándokolnak a vézelay-i a templomba, hogy irgalmasságra találjanak Mária Magdolna történetére tekintve, aki iránt Jézus mély együttérzést tanúsított és aki az első tanúja volt feltámadásának.

Ha pedig valaki közelről megnézi a Mária Magdolna-bazilikában látható oszlopfőt és hagyja, hogy hasson rá, azt megérinti, gondolkodásra készteti. Az egyik oldalon ott van Júdás, lógó nyelvvel, ördögökkel körülvéve – tulajdonképpen a megszokott ábrázolásmódját látjuk a Jézust eláruló apostol drámai történetének. Az oszlopfő másik oldalán azonban meglepő jelenetet látunk: egy ember a vállán viszi Júdás testét; furcsa fintor van az arcán, az egyik oldalon szomorú, a másikon pedig mintha mosolyogna. Ez az ember egy pásztor, rövid tunikát visel: a Jó Pásztor, aki az elveszett bárányt viszi a vállán, a századikat, aki miatt otthagyta a kilencvenkilencet.

A művész és az ábrázolást kérő szerzetes valami különöset, valami végleteset akart ábrázolni: azt a feltevést, hogy Júdás is üdvözült – mondta Ferenc pápa, és felidézte egy pap prédikációját, aki a II. vatikáni zsinat előfutára volt, megértette az evangélium gondolkodásmódját, elment minden emberhez, bepiszkolta a kezét Jézussal együtt.

Pietro Mazzolari homíliáját idézte, aki 1958 nagycsütörtökén Júdás alakja köré fűzte gondolatait. „Szegény Júdás! Nem tudom, mi zajlott a lelkében. Az egyik legtitokzatosabb figura Jézus szenvedéstörténetében. Nem is akarom megmagyarázni, csak szeretnék egy kis irgalmasságot kérni tőletek szegény Júdás testvérünk iránt. Ne szégyelljétek felvállalni ezt a testvéri viszonyt. Én nem szégyenkezem miatta, mert tudom, hogy sokszor elárultam az Urat…” – mondta és hozzátette, hogy Jézus a barátjának nevezte Júdást, amikor az áruló csókot kapta: „Barátom! Ez a szó elmondja nekünk, milyen végtelenül gyengéd Isten szeretete, és megérteti velünk azt is, miért nevezem én is testvérnek Júdást.”

„Nem hiszem, hogy számára nem létezik Isten irgalma, a szeretet ölelése, hogy Júdás szegény szívéig nem jutott el az a baráti szó, amelyet az Úr mondott neki, miközben az áruló csókot adta neki. Talán az utolsó pillanatban, amikor emlékezett erre a szóra és a csókra, Júdás is megérezhette, hogy az Úr még mindig szereti, és odaát várja az övéi közé. Talán ő volt az első apostol, aki belépett oda a két latorral együtt. Egy olyan sereg, amelyről nem az látszik, hogy hódol Isten fia előtt, ahogyan ezt némelyek meg is jegyzik, de amely Isten irgalmasságának nagyságát mutatja” – hangzott el Pietro Mazzolari nagycsütörtöki homíliájában.

Paolo Curtaz olasz teológus a Jó Pásztor franciaországi arckifejezéséről azt mondja, hogy egyrészt szomorúság van rajta Júdás halála miatt, másrészt mosolyog, mert Júdás már üdvözült. „De azt is mondhatjuk – teszi hozzá –, az eltorzult arc annak a jele, hogy Isten mekkora erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy találkozzon velünk.” Végül felidézi a teológus, mit mondott Jézus Sienai Szent Katalinnak: „Ha az emberek tudnák, mivé lett Júdás, visszaélnének együttérzésemmel.”

Forrás: Vaticaninsider.it; PaoloCurtaz.it

Fotó: PaoloCurtaz.it

Magyar Kurír
(tzs)