Egy Kairóban élő pap az egyiptomi keresztényüldözésről és szervkereskedelemről

A riporter a helyi katolikusok életébe enged bepillantást, s amit Claude Ondogan atya elmond neki, elég hátborzongató. A keresztények általában is célpontjai a jelenleg is aktív terrorcsoportoknak, de ezek a keresztények menekültek, gyakran valóságos rabszolgák, még törzsi harcok is dúlnak köztük, de az egyiptomi hatóságok nem tesznek semmit. A szervkereskedők annál inkább. Mindezek ellenére is: van remény.

Kairó Ábászéja kerületében nincsenek felhőkarcolók. A sikátorok betonozatlanok, szerves hulladék bűze eszi bele magát az ember orrába, ahogyan átvág rajtuk a tűző napsütésben. Beteg, szikkadt növények és betonfalak árnyékában heges arcú fekete férfiak ülnek. A szemük villan, ahogyan elhaladok mellettük. Mezítlábas fekete gyerekek szaladnak a játékaikkal, csilingelő nevetésük visszaverődik a falakról. Fél éve jártam már itt ugyan, de akkor koromsötét éjszaka volt. Útbaigazításra szorulok.

„Merre van a Szent Szív-templom?” – kérdezem az egyik férficsoporttól. Szudániak egytől egyig. Látszik rajtuk – egy idő után az európai is képes különbséget tenni afrikaiak között. A szudániaknak például mandulavágású a szemük. Tökéletes fehér fogsorok szikráznak az árnyékban – a férficsoport felderül a kérdésemre. Egyikük feláll, és végigvezet a sikátoron, egészen egy kétméteres betonfalig kísér, amelynek tetején gondos kézzel odaragasztott üvegszilánkok csillognak. Az embernek az az érzése, mintha katonai erődítménynél járna.

Bakhita Szent Jozefina Margit (1869–1947) portréja a templomban. Szudáni születésű rabszolga volt, aki később Olaszországban dolgozott apácaként. 2000-ben a Római Katolikus Egyház szentté avatta

„Ha befordulsz, ott van a templom főbejárata” – mondja a férfi. Kezet fog velem, visszaindul a többiekhez. A sikátor bejáratánál fehér ruhás egyiptomi rendőrök ülnek egy őrbódé mellett. Ragasztószalaggal egymáshoz rögzített dupla tárak állnak ki kalasnyikovjaikból. Ellentétben a város gazdag negyedével, ahol gyakran látni töltetlen fegyvert az őröknél, itt minden puskában éles lőszer van.

A Szent Szív római katolikus templom és iskola bejárata egy vastag acélkapu. Kétszer átterelnek az elé állított fémdetektoron, mire beengednek. Az őrök figyelme nem kifejezetten nekem szól. Az országban jelenleg is aktív takfíri terrorcsoportok kiemelt célpontjai a keresztények, én pedig az országban élő legszegényebb, külföldi keresztényekhez igyekszem.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint jelenleg 221 ezer menekült él Egyiptomban. Ezeknek a menekülteknek több mint kétharmadát szudániak és szíriaiak teszik ki. Ám míg a szíriai menekültkrízis jól reprezentált az európai médiában, a Szudán felől Izrael és Egyiptom felé hömpölygő embertömegek gyakorlatilag a radar alatt maradnak.

Pedig Szudán folyamatos polgárháborúi, etnikai tisztogatásai újratermelik a menekülőket minden évben, akik annak dacára is nekivágnak az útnak Kairó és Tel-Aviv felé, hogy a Sínai-félsziget izraeli határszakaszán tűzparancs van érvényben a menekültek ellen. Ha az egyiptomi hadsereget sikeresen el is kerülik, beduin bűnbandák vadásznak rájuk, akik vagy váltságdíjért engedik el őket, vagy egyszerűen eladják a szerveiket a virágzó egyiptomi szerviparnak. Izrael sem kér már a szudáni bevándorlókból. Azok, akik valahogyan mégis eljutnak Kairóba, szembesülnek az ország rasszizmusával, mind társadalmi, mind intézményesített szinten. Rabszolgaként dolgoztatják őket, és az ellátórendszerek teljes hiánya miatt gyakorlatilag hamar illegális bevándorló státuszba kerülnek.

Az egyiptomi pappal készített interjú ITT olvasható.

Forrás és fotó: Jászeberényi Sándor/Válasz Online

Magyar Kurír