Egy „különleges” esküvő – Tanúságtétel a házasság hete margójára

Mitől lehet különleges egy esküvő? Jelen történetünkben attól, hogy a január 28-án, a felvidéki bényi templomban szentségi házasságot kötő pár, Árpás Lajos és Borbála, egyszer már civil formában polgári házasságot kötött, napra pontosan negyven évvel korábban, 1984. január 28-án.

„Sok szeretettel köszöntök mindenkit. Szeretném a negyven évet négy percben elmondani, hogy miért is vagyunk itt. Legyen ez az én tanúságtételem” – kezdte beszédét Árpás Borbála a bényi kultúrházban, a templomi esküvőjüket követő ünnepi összejövetelen. „Húsz évesen azt gondoltam, természetes, hogy elvégeztem az iskolát, van munkahelyem, egészségem, vannak szüleim, majd az is, hogy férjhez mentem – nem zavart, hogy a párkányi városházáról nem a templomba, hanem a Lenin-szoborhoz mentünk, ezt kívánta az akkori rendszer –, és az is, hogy született egy egészséges kislányunk. Mivel én is egyedüli lánygyermek vagyok, azt gondoltam, így van jól. Csakhogy a házasságban ott van a másik fél, a férj is, akinek van testvére, ő szeretett volna még egy gyermeket, persze egy fiút. Harminc évesen akkoriban már nem számítottam fiatalnak a gyermekáldáshoz, de megszületett a fiunk, egészségesen. Jöttek a keresztelők, elsőáldozások, bérmálkozások és én azt gondoltam, nem baj, hogy nem esküdtünk templomban, mert a választott keresztszülők viszont igen. Így ők álltak a gyermekeink mögött, s nem mi. Sőt, a fiunk bérmálkozásán – egy céges kirándulás miatt – ott sem voltunk. 

„Negyven éves voltam, amikor elment édesanyám. Ekkor is azt gondoltam, hogy másnak is meghalt már az édesanyja, majdcsak túlélem. Végig imádkoztam mellette a betegsége alatt, de nem a templomban – folytatódott a visszatekintés. – Ötven évesen a nők tudják mi az a változókor, de ha egy férfin jelentkezik a klimax... Házasságunk e válságos időszakát is túléltük. Még ekkor sem gondoltam, hogy Isten áldását kérjük házaséletünkre. Aztán a Jóisten azt mondta, nem vár a hatvanasomig. Ötvennyolc évesen elküldött az onkológiára. Megtudtam, hogy az én MRI vizsgálatom ideje tizennégy Miatyánk és tizennégy Üdvözlégy. Nem tudom, kinek volt nehezebb, nekem vagy a családomnak. Hálával köszönöm férjemnek, lányomnak, Angelikának, fiamnak Bálintnak, hogy mellettem voltak” – folytatta a köszönetnyilvánítás sorát a könnyekig meghatott teremben a feleség és édesanya, Borika.

A „menyasszony” ezután megköszönte Farkas Zsolt atyának, a jelenleg Bényben is plébánosi szolgálatot teljesítő, így Lajost és Borbálát is eskető lelkiatyának, hogy elvezette őket az oltárig, mondván Istennél nincs idő, nincsenek véletlenek, s negyven év polgári házasság után rávezette őket arra, hogy az elkövetkező éveket Istennel akarják megélni.

Nagy András atya, egykori bényi plébános, a család barátja adta a nászáldást Borbála és Lajos házasságára az ünnepi szertartás keretében. Molnár Tamás atya, a falu szülöttje tartotta az esküvői homíliát, ő a napokban ünnepelte kerek születésnapját. Annyi éves, ahány éve ők polgárilag házasok. A kánai menyegzőről szóló evangéliumi szakaszhoz kapcsolódóan szentbeszédében megköszönte az Árpás házaspárnak, hogy életük fontos „vizét”, azaz a már negyven éve polgári házassággal összekötött életüket most Jézus elé hozták, hogy ő változtassa azt nemes itallá, „borrá” a szentségi házasságkötés által. Az igazi szeretet-megpecsételés által, hogy amit eddig is jó emberekként igyekeztek élni, azt most Isten bőséges áldásával még inkább a maguk és családjuk, környezetük megszentelésére élhessék meg keresztény házaspárként, továbbra is jó édesanyaként és édesapaként, nagyszülőkként. Isten előtt is összekötött élettel álljanak helyt állapotbeli kötelességeikben, hivatásukban, tanúságtételeikben” – mondta Molnár Tamás.

Lajos bácsi és Borika néni egy olyan közös szőlővesszőnek számít, amely már két szép fürt szőlőt termett: Angelikát és Bálintot. S hogy valóban élő szőlővesszők maradhassanak, úgy határoztak, a szőlőtőből akarnak forrásozni, Jézusból akarnak meríteni további életükhöz. Ezért polgári házasságkötésük kerek negyvenedik évfordulóján, január 28-án szentségi házasságot kötöttek, Jézus Krisztus áldását kérték szeretetkapcsolatukra. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15, 5) – ezt értette meg az immár szentségi házassági kapcsolatban élő családapa és családanya. 

„Megtisztelő és örömteli volt számomra, hogy egy hétvégén ünnepelhettük a két negyvenest, hálát adva a múltért, áldást kérve a jelenre és a folytatásra is. – mondta Molnár Tamás, így kívánva Lajos bácsinak és Borika néninek, szűkebb és tágabb családjuknak, barátaiknak további boldog éveket, mindannyiuk számára a Jóisten áldását, a „Szőlőtőn-maradás” biztonságát és ennek jó lelki gyümölcseit!

Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Fotó: Árpás család archívuma

Magyar Kurír