Egy magyar rendház Buenos Airesben – Ahol Luttor Ferenc és Ferenc pápa is gyóntatott

Felmerül a kérdés: miért olyan érdekes ez a kis hely, hogy Ferenc pápa fontosnak tartotta, hogy 2021-ben, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére Budapestre érkezett, a püspökökkel való találkozó alkalmával, majd két évvel később, 2023-as magyarországi látogatása során még két beszédében is utalást tegyen rá?

A második világháború végén, a kommunista hatalomátvétellel együtt elkezdődött az egyházüldözés. Mindszenty József bíboros, hercegprímást (1945–1974) 1948-ban, karácsony másnapján tartóztatták le. Az iskolákat már ezt megelőzően államosították, a szerzetesrendeket pedig éppen 75 éve, 1950-ben oszlatták fel. Sokaknak kellett menekülnie. Köztük voltak Ward Mária (Mary Ward) követői, az angolkisasszonyok is, akik a jezsuita lelkiségtől vezetve gyermekek nevelésével foglalkoztak. Amikor a Magyarországot elhagyni kényszerült nővérek megérkeztek Buenos Airesbe, először Luttor Ferencet keresték, aki néhány évvel korábban, 1947-ben kényszerült elhagyni az örök várost, Rómát. Luttor Ferenc a római Pápai Magyar Intézet (PMI) alapító rektora volt, aki az ottani magyar papi közösséget 1928-tól vezette. Nehéz időkben állt az intézmény élén, akik ismerték, a megmaradt levélváltások tanúsága szerint később is nagy tisztelettel beszéltek róla. A második világháború után itthon azzal vádolták meg, hogy a nyilasokkal kollaborált, ezért sem térhetett vissza hazájába. Mivel azonban „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék” (Mt 10, 26), az utóbbi években kalandos úton éppen Argentínából előkerült, eredetileg a PMI levéltári anyagának részét képező dokumentumok egészen más megvilágításba helyezik az ő szerepét, amelyek alapján egy olyan, éppen az ártatlanságát megalapozó és az egyházhűségét alátámasztó történet rajzolódik ki az utókor számára, amely szükségessé teszi akkori szerepének újraértékelését.

Luttor Ferenc – mint a szentszéki követség kánonjogi tanácsosa – diplomata státuszban volt. Amikor 1944-ben az összes római magyar diplomata elhagyta állomáshelyét, Luttor maradt az egyetlen, aki helyén maradt. Ennek egyik, korábban is ismert oka – ahogyan Csorba László is megfogalmazta a PMI 1945 utáni történetét feldolgozó, 1998-ban megjelent tanulmányában –, hogy „a lehetséges végső pillanatig ott akart maradni szellemi gyermeke” közelében, amelynek alapító rektora volt. A néhány évvel ezelőtt megkerült, eddig elveszettnek hitt dokumentumok fényében még egy másik, egyház- és nemzetpolitikai szempontból sokkal jelentősebb indíttatás is kirajzolódik az utókor szeme előtt. Luttor ebben az időszakban, illetve a kényszerű emigrációig a háború után is rendszeres kapcsolatban állt az ügyeket operatív módon vivő Giovanni Battista Montini érsekkel, helyettes államtitkárral (sostituto), a későbbi VI. Pál pápával (1963-1978). Ezen túl, ebben a kérdéses néhány hónapban kétszer fogadta őt XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli, 1939–1958) is, akivel korábbról személyesen is jó kapcsolatot ápolt. Ahogyan a kihallgatások már publikált (Hungaria Rómából. Tanulmányok az új- és jelenkori magyar egyháztörténelemből. Szent István Társulat, Budapest 2021) leiratából kitűnik, az audienciáknak azonban nem a Szálasi-kormány védelme, hanem a Magyarország miatti aggódás volt a témája.

A világi történetírás gyakran elfelejti, hogy Luttor Ferenc elsősorban pap volt és egy egyházi intézmény vezetője, ez pedig döntően meg kellett, hogy határozza azt is, hogy egy krízishelyzetben hová orientálódjon. Luttor nemhogy vállalhatatlan nem lett, hanem továbbra is fontos kapocsként tekintettek rá a Vatikánban, ahová ekkor – más háború sújtotta országok diplomáciai képviseleteinek tagjaihoz hasonlóan – maga is beköltözött. Diplomáciai rangja az új körülményeknek megfelelően meghatalmazott miniszter lett, azonban éppen a Szentszék kérésére nem nevezte magát ideiglenes ügyvivőnek. Ahogyan Luttor Ferenc maga fogalmazott egy 1945 februárjában kelt levelében: „nem áll a magyar katolikus egyház érdekében sem a diplomáciai összeköttetés de facto való megszakítása”, illetve ugyanitt hangsúlyozta azt is, hogy a szélsőjobboldali kormánnyal soha nem vette fel kapcsolatot. Akkor tehát miről lehetett szó? Közismert, hogy a Szentszék mindig a párbeszéd pártján állt és áll minden konfliktusban. Erre a feladatra egy ott ismert és elismert pap, és ekként az „ő emberük” teljesen alkalmas lehetett. Továbbá az adott helyzetben, a vészkorszak idején felmerülhetett egy másik igen nyomós ok is: ha nem marad a Szentszék mellett akkreditált magyar diplomata, akkor a paritás elve alapján Angelo Rotta érsek, magyarországi apostoli nuncius (1930–1945) jelenléte is megkérdőjeleződhetett volna a budapesti kormány szemében. Közismert azonban, hogy Rotta nuncius vezetésével a pápai képviselet éppen ezekben a hónapokban igen komoly embermentő tevékenységet végzet, amelynek sikerét nem volt szabad kockáztatni. A sors furcsa fintora, hogy Rotta nunciust éppen a „felszabadító” szovjetek utasították ki, ráadásul a „felszabadulás ünnepén”, 1945. április 4-én.

Luttor Ferenc tehát 1947-ben kényszerült elhagyni Rómát, és ugyanabban az évben Buenos Airesben talált új otthonra. Nem sokkal megérkezése után már neki kellett fogadnia az újabb menekülteket. A Magyarországról érkező angolkisasszonyoknak is – a helyi emlékezet szerint – őt kellett érkezésük után keresniük. A nővérek, vagy ahogyan Buenos Airesben mondják, a máterek először ideiglenes helyen laktak, és keresték helyüket az új körülmények között. A helyi magyarok visszaemlékezése szerint a vonaton ülve hallottak arról, hogy Plátanoson eladó egy birtok, a tulajdonos pedig, Alejandro Bustillo hívő ember, így biztosan meg lehet vele egyezni egy igen kedvezményes árban. Így jutottak hozzá a területhez, ahol ráadásul készen álltak a birtokhoz tartozó épületek és egy kápolna is felépült már. (A Plátanos név a magyar fül számára megtévesztő lehet, de a név nem a platánra (sicomoro), hanem a banánra (plátano) utal.)

Összesen tizenhét nővér kezdett új életet itt 1951-ben. A szerzetesrend tagjai otthon iskolákat tartottak fent, így itt is kötelességüknek érezték, hogy karizmájuknak megfelelően folytassák az oktatás-nevelés áldozatos munkáját. Igyekeztek összegyűjteni az ide került magyar menekülteket, és elkezdték a gyermekek nevelését, a magyar nyelv és kultúra ápolását. Egyikőjük, Juhász Mária nővér 1952-ben megalapította a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK) hétvégi magyar iskolát, majd hamarosan megalakult a Pannonia Sacra (Mindszenty bíboros jelmondata), amelynek fő alapítója Luttor Ferenc apostoli protonotárius volt.

Luttorra gyakran mint a Buenos Aires-i magyar angolkisasszonyok gyóntatójára emlékeznek, a plátanosi emlékeket szemlélve azonban szerepe ennél jóval több volt: a Buenos Airesbe került katolikus magyarok lelki vezetője és törekvéseik fő egyházi támogatója volt. Ő azonban csak a kezdeteknél lehetett jelen, mert 1953 tavaszán elhunyt.

Plátanoson, a kápolna tövében temették el, sírkövére latinul a következő felírat került:

„Itt nyugszanak
Főtisztelendő Dr. Luttor Ferenc
apostoli protonotárius hamvai,
a Magyar Királyság Szentszék melletti meghatalmazott minisztere,
a magyar menekültek tüzes apostola az Argentin Köztársaságban,
és a plátanosi kollégium alapítványának legbuzgóbb híve.
Élt 1886. március 26-tól 1953. április 28-ig.
Nyugodjék békében.”

Halála előtt egy héttel Luttor Ferenc keresztelte meg Paál Magdit, aki a fővárosban élő magyarok egyik vezetője, és aki maga is sokat járt és jár Plátanosra. Az emlékezet szerint ő volt az utolsó magyar, akit Luttor a keresztség szentségében részesített. Magdi is ott volt azon a szentmisén, amelyet 2025. július 12-én a Pápai Magyar Intézet egykori rektora és ekként Luttor Ferenc kései utóda, Tóth Tamás egyháztörténész mutatott be Plátanoson, hálát adva az alapítókért, egyben kérve Isten áldását az élőkre.

Az elvetett mag ugyanis kizöldült és szárba szökkent. A következő évtizedekben Plátanos a Buenos Airesben és környékén élő magyarok egyik fő találkozóhelye lett, nemzeti és vallási ünnepek helyszíne. A tágas udvar mikulás és karácsonyi ünnepek színtere is lett – decemberben Argentínában nyár van –, ilyenkor nem egyszer az egyik udvaron álló örökzöld fát is feldíszítették az itteni magyarok. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) keretein belül Plátanoson két cserkészcsapat is működött (egy a fiúknak, egy a lányoknak), sőt az amerikai magyar cserkészek az első időben a vezetőképző táborokat is itt tartották.

A máterek az ötvenes évektől tanították a magyar gyermekeket, az általános iskola 1954-ben, a középiskola 1960-ban indult el. A Ward Mária Kollégium (Colegio Maria Ward) nevet kapott intézmény székhelye az Argentínában élő magyarok jótevője, Sorg Antal építészmérnök segítségével épülhetett meg. Az iskolába Argentínán kívülről is érkeztek időnként emigráns magyar családok gyermekei, de az kezdettől fogva nyitott volt mindenki számára. Első vezetői Kis-Farkas Ilona és Tóth Erzsébet nővér voltak. Segítségükre két időközben érkezett pap, az ’56-os menekült Domonkos László verbita, valamint egy másik szerzetes, a később hivatását elhagyó Kuthy László voltak.

Az utolsó magyar máter, Tímár Mária 2019-ben hunyt el. Ő is, ahogyan itt maradt társai, a kápolna mellett lévő temetőkertben nyugszik. Az érettségi tablók, az emléktáblák, ahogyan a nagyterem adományokból készült, magyar szenteket ábrázoló üvegablakai, továbbá az egykori magyar közösségi terekben lévő emléktárgyak és fotók sokasága, valamint az élők emlékezete továbbra is emlékeztet a magyar múltra. Az iskola változatlanul működik, és továbbra is az angolkisasszonyok (Congregatio Jesu) fenntartásában van. Mivel az egykori birtokközpont környéke mára teljesen benépesült, az iskolába ma több mint 700 argentin diák jár, a helyiségek szombatonként pedig katekézisnek adnak otthont. Az érettségi tablók kifejezetten magyar hagyománya is megmaradt. Plátanos település Domonkos László verbitának köszönheti azóta plébánia rangra emelt templomát, amelynek védőszentje a felebaráti szeretet példája, Árpádházi (vagy ahogyan itt mondják: Magyarországi) Szent Erzsébet. A Zrínyi Ifjúsági Kör hétvégi magyar iskola ma is működik: jelenlegi székhelye az itteni magyarok egy másik központjában, Nagy Buenos Aires északnyugati részén, Olivoson van.

A Plátanoson lévő egykori magyar központba, az ottani máterekhez járt gyóntatni egy időben a jezsuita páter Jorge Mario Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa is. E tisztében a szerzetesnővérekhez költözött azok éves lelkigyakorlatai idejére is, így számos alkalma nyílt beszélgetni velük, megismerni őket. Így emlékezett rájuk a nemrég elhunyt szentatya 2023. április 28-án, napra pontosan Luttor Ferenc halálának 70. évfordulóján, amikor a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott a budapesti Szent István-bazilikában: „Nem tudom elfelejteni az Angolkisasszonyok közösségébe tartozó magyar nővérek bátor és türelmes tanúságát, akikkel Argentínában találkoztam, miután a vallásüldözés idején elhagyták Magyarországot. Tanúságtevő, csodálatos nők voltak! Tanúságtételükkel annyi jót tettek velem.” Majd a hallgatóságot buzdítva így folytatta Ferenc pápa: „Imádkozom értetek, hogy a hit nagyszerű tanúinak példáját követve sohase győzzön le benneteket a középszerűségbe süllyesztő belső fáradtság, és örömmel haladjatok előre.”

Fotó: Balogh Zsombor és Fóthy Zsuzsanna/Mindszentynum; Tóth Tamás; archív iskolai csoportkép: Trefán Erzsébet/Mindszentynum

Magyar Kurír