Küzdelem a lelkekért (2. rész) – Egyházbomlasztás

A Kádár-rezsim egyházakkal kapcsolatos törekvéseit a legerőteljesebben a bomlasztás fogalma írja le. Az Egyház közössége(i) elleni támadás a pártdirektívákban, az egyházügyi intézkedésekben, a propagandakampányokban vagy éppen a titkosszolgálati akciókban is megragadható.

Az 1956-os forradalom után újjáépült pártállami rendszer működésének egyik legjellegzetesebb területe az egyházpolitika lett. Kádár János ezen a téren is évtizedes tapasztalatokkal rendelkezett, így rutinosan alkalmazta az erőszak, a fenyegetés, a manipuláció, valamint az egyezkedés és a megnyerés sajátos technikáit. A kádárizmust mint hatalomgyakorlási módot egyszerre jellemezte az ideologikus világlátás és a praktikus, számító gyakorlat. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egyházpolitikájának alapjai 1958-ra kristályosodtak ki. Az új direktívák a rendszer ideologikus célját, a kommunizmus felépítésének tervét a távoli jövőbe tolták, így az egyházak és a vallásosság felszámolását többgenerációs folyamat eredményeként – és feladataként – határozták meg. Ebből következően a korábban jellemző erőszakos és nyílt megfélemlítő eljárásokat egyre inkább a rejtett, manipulatív hatalmi intézkedések váltották fel.

1956 után megkezdődött annak előkészítése, hogy a magyar katolikusok szakadjanak el Rómától, és a békepapok vezetésével nemzeti egyházat hozzanak létre, ezt a folyamatot azonban leállították. A forradalmat követő megtorlás és a „reakciósnak” ítélt egyházvezetők félreállítása után a vallásosság elleni küzdelem döntően ifjúságpolitikai kérdés lett. A fiatalokból álló közösségek vezetői ellen megfélemlítő céllal 1971-ig rendeztek konstruált pereket. Eközben mind kifinomultabbá és professzionálisabbá vált a mindennapi vallásellenes propaganda.

A bomlasztás módszerét a politikai rendőrség tartótisztjei külön jegyzetek segítségével sajátították el. Az egyházi elhárítás (1966-tól BM III/III-1. Osztály) számára kiadott tankönyv szerzője, Berényi István rendőr őrnagy világosan fogalmazott: „A szokásos operatív eszközök és más lehetőségek felhasználásával felderítjük, felkutatjuk a kategórián belüli ellentéteket (elvi, személyi, anyagi pozíciókat stb.), vagy ilyeneket mesterséges úton teremtünk annak érdekében, hogy a kategória erejét lekössük és gyengítsük belső harccal és viszállyal, hogy az ellentétes csoportok felszínre kerüljenek és lelepleződjenek (…), és végül a hívek kiábránduljanak.” Tehát a titkosszolgálati eszközökkel (lehallgatás, levélellenőrzés, hálózati emberek jelentései stb.) megszerzett ismeretek alapján gondosan kimunkált tervek szerint manipulálták az emberek közötti kapcsolatokat. Az Állami Egyházügyi Hivatallal egyeztetett intézkedésekben a bomlasztó törekvéseknek legalább négy dimenziója különíthető el. A korszak eljárásaiban a bizalmi viszonyokat a következő szinteken próbálták megtörni: az egyházak között; az egyházi vezetés és a hívek között; a különböző csoportok, közösségek (egyházközségek, gyülekezetek, szerzetesrendek stb.) között; illetve a közösségeken belül. Mindennek célja végső soron a társadalom atomizálása volt. Az ilyen akcióik hatásai, a felhalmozódott sérelmek és a bizalmatlanság napjainkig menően mérgezhetik társas kapcsolatainkat.

A történeti kutatások révén már feltárultak az egyes püspököket vagy karizmatikus papokat lejárató intézkedések (mai kifejezéssel élve karaktergyilkosságok) részletei. Ám kevéssé ismertek az ökumené szellemében tevékenykedő vagy a II. Vatikáni Zsinat tanítását meghonosító teológusok elleni manipulatív tervek. Az egyházbomlasztásra bőséges példával szolgálnak a szerzetesrendek és az egyházi iskolák elleni, visszaemlékezésekből is ismert akciók. De kevés szó esik a szélesebb nyilvánosságban arról, hogy a rezsim titkosszolgálati eszközökkel is dolgozott egyes közösségek (például a hetvenes évek végétől a Regnum Marianum és a Bokor közösségeinek) szembeállításán. A közelmúlt kibeszélésének hiánya korántsem szükségszerű. Sőt éppen ez segíthetné a diktatúra örökségének feldolgozását. Kádár János a hetvenes-nyolcvanas években már feledtetni akarta a direkt egyházüldözés emlékét, ezért az illetékeseket arra figyelmeztette: el kell kerülni, hogy mártírok szülessenek. Talán ő is érzékelte, hogy a korszak történetei magukban rejtik a bomlasztó törekvéseknek ellenálló keresztény helytállás felidézhető példáit.

Szerző: Tabajdi Gábor

Fotó: fortepan.hu