Egyre többen jelentkeznek a családok dublini világtalálkozójára

Kitekintő – 2018. április 26., csütörtök | 14:38

Négy hónappal a Családok IX. Világtalálkozója előtt – amelyet az augusztus 21. és 26. között rendeznek Dublinban – Diarmuid Martin dublini érsek nyilatkozott a Vatican News olasz munkatársának a pápa látogatásáról és az azt megelőző várakozásról.

Nagy az érdeklődés, egyre több a jelentkező, „sőt, most már azt kell ellenőriznünk, hogy van-e elegendő hely ilyen sok résztvevő számára. Sokan érkeznek külföldről is” – mondta el a családok 2018-as világtalálkozója előkészületeiről Diarmuid Martin dublini érsek.

Ferenc pápa is részt vesz az eseményen: augusztus 25-én és 26-án kapcsolódik be a találkozóba, és ő mutatja be a záró szentmisét.

„A pápa írországi látogatására a család fényében kell tekinteni” – hangsúlyozta az elmúlt hetekben Martin érsek az augusztusi találkozó kapcsán, melynek témája: „A család evangéliuma: örömhír a világnak”. A Családok IX. Világtalálkozóján „végig akarjuk venni mindazokat a témákat, amelyeket Ferenc pápa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításban és a két családszinódus során tárgyalt, hogy megértsük, hogyan tekintsünk a családra mint erőforrásra a társadalom, az Egyház és az evangelizálás számára”.

„Érdekes, hogy a jelentkezők között sok a gyermek, vagyis sok a család, akik elhozzák gyermekeiket erre a találkozóra. Ez új és fontos jelleget ad az eseménynek” – nyilatkozta a Vatican Newsnak a dublini érsek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Balally Parish

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria