Együttműködni Isten tervével – Gazdasági kihívások idején, egy szolidárisabb társadalom felé

Rövid, szakmai háttér

A cikk azzal a céllal született, hogy a Katolikus Egyház egyetemes tanítása szemszögéből adjon tömör képet gazdasági helyzetünkről.

A magántulajdonhoz való jog a katolikus teológia tanítása szerint nem egy mindenek feletti jog.

A Biblia, mint az európai kultúra alapját megtestesítő, sőt, az európai és angolszász szociológiai attitűd alapvető nyomvonalát kijelölő irodalmi mű szavai alapján – Istenünk a teremtett világ javainak megőrzésére, azok kezelésére hívta meg az embert (Ter 1,28), nem minél nagyobb haszon hajszolására, nem a teremtett világ tönkretételére, nem a környezetszennyezésre. Ugyanakkor az észszerű, a fenntartható fejlődéssel, a jó érzéssel nem ütköző nyereséghányad nem helytelen, ám ennek pontos megállapítása nem könnyű.

Állami beavatkozás és kontroll nélkül mára már nem működhet hatékonyan a gazdaság.

Erre hívja fel a figyelmet a közgazdaságtan segédtudományában, a matematikában használatos „játékelmélet”, amely levezeti, hogy a maximum egyharmad arányú állami tulajdonra, szabályozásra szükség van a társadalmi optimum eléréséhez. Természetesen, ez az arány növelhető egy olyan korszakban, amikor az aszimmetria, a torzulás olyan nagyságrendűvé vált, mint napjainkban. Idáig minden jóérzésű szakembernek és nem szakembernek el kell, kellene jutnia.

Joseph E. Stiglitz, a Nobel-díjas közgazdász, aki a Világbank elnöke is volt, úgy fogalmaz, hogy a jelenben az Adam Smith által képviselt szabadpiac és a „láthatatlan kéz” vezérlése, amely magától a lehető legjobban irányítja a piaci folyamatokat, csupán mítosz.

A túlfűtött gazdaság a féktelen fogyasztás, a pazarlás, a haszonmaximalizálás egy olyan válságot, inflációt „termelt” ki, amellyel még nem találkozhattunk.

Most nem a keresleti oldalon van az infláció oka, hanem a kínálati oldalon. Nem a túlkereslet hajtja fel az árakat, hanem a kínálat hiánya. Okoskodásnak tűnhet, de nem az.

Első vizsgálatra a végeredmény ugyanaz, a kereslet nem talál elég kínálatot. Tovább analizálva a helyzetet azt láthatjuk, hogy ez a kínálati hiány az alapvető, a mindennapjainkat meghatározó termékeinket érinti egy teljesen megváltozott fogyasztási struktúrában. Mindez nagyon gyorsan növeli az árakat, vagyis inflációt indukál. Ebből következik az is, hogy a hagyományos, monetarista, vagyis a kamatemelésekkel operáló antiinflációs gazdaságpolitika, vélhetően, korunkban, hatástalan lesz.

Egyre jobban körvonalazódik egy új világ, új gazdaság iránti igény.

Górcső alá kell vennünk a tőke- és pénzpiacokat is. Valaha azt gondolhattuk, hogy az áru – és az egyéb irányultságú tőzsdék a kereskedelem leghatékonyabb alappillérei. Mondhattuk ezt akkor, amikor a tőke- és pénzpiac jóval közelebb állt a valódi értékteremtéshez, a termeléshez, a szolgáltatásokhoz. Nyilvánvaló, hogy egykor a tőzsdéken koncentrálódott az információ, és az allokáció (a részvények elosztása a befektetők között) is a leginkább jövedelmező módon zajlott. Mi változott meg?

A tőzsde fokról fokra eltávolodott a reálgazdaságtól, az érték képzésétől, elkezdett „saját életet” élni.

A határidős és a hozzá hasonló piacokon, szintén, a pénz által fialt pénz, amennyiben fedezet nélküli, csak inflációt és recessziót gerjeszt, gerjeszthet. A tőkepiac állami felügyelete, a sokkal erősebb és áthatóbb szabályozás adhatja meg a gyógyírt. Az adósság, az adósok „teremtése”, az esztelen hitelkihelyezések, majd e termékek felvásárlása óriási hatalmat adott az univerzális bankokká avanzsálódott, ebbe a kategóriába besorolt pénzintézeteknek. Mindezt olyan módon, hogy a pénzpiac felelőtlen „játékának” árát a termelésben, a tercier szektorban (szolgáltatás) aktívan résztvevőkkel fizettetik meg, őket uralják le és dobják oda áldozatul. Ez a folyamat megalkotta saját világát, ahol maga az élet is virtuális, mint a tőke és a pénz kereskedelme. Kettészakadt világunk olyanná kezd válni, mint amilyenről Szent Ágostonnak az Isten Városáról írt szenzációs művében találunk karakterisztikus jellemzést. Az idejétmúlt tőzsdék alternatívájaként jöttek létre a tőzsdén kívüli (OTC) piacok, mint a forex (a tőzsdén kívüli devizakereskedés) is. Az OTC piac azt jelenti, hogy a kereskedelem gyors, olcsó és a csere konkrét hely nélkül történik. Vagyis megjelent a tőzsdének egyfajta alternatívája, akkor is, ha annak minden mozzanata kötődik hozzá.

A gázszolgáltatás – közgazdász szemszögből

Az Oroszország elleni szankciós játszmában, szintén, tetten érhető az extraprofit utáni vágy. Amint az említettük, a hiány, a kereslet kielégítetlensége inflációt okoz, okozhat, ez minden piacra igaz. Az Oroszországgal szembeni „büntetések” egyértelműen a gáz mesterséges hiányát vonták maguk után. A gáz szükségletén nyugvó iparágak égető szükséglete, a tőzsdéken csillagászati magasságokba lökték ezen energiahordozó és vegyipari alapanyag árát. Természetesen nem kerülhetett napvilágra információ (mindez államtitkot képez) a 15 éves, kedvező képletű, magyar–orosz gázszerződés árazásáról, illetve egyéb feltételeiről. A konkrét árazási kondíciókról Orbán Viktor miniszterelnök a Portfoliónak annyit nyilatkozott, hogy az a tőzsdei árakhoz igazodik. Ez szokásos eljárás a hosszabb távú szerződések körében, sokszor a kontraktusok ára a holland TTF–tőzsdei árazáshoz tendál, meghatározott képlet alapján. A magyar kormányfő kiemelte, hogy most még meglehetősen bizonytalan, hogy mikor és mennyit szállítanak a Jamal Európán vagy az Északi Áramlat 2-n. A gazdasági erők eredője itt is tapasztalható lett: előbb-utóbb Magyarország is a tőzsdei, drága gázárral találta és találja magát szembe. Ez kivédhetetlen a jelen gazdasági rendszerben.

Nyitott kérdés, hogy az európai ipar miként tud ezzel a kihívással megbirkózni. Természetesen, az LNG-üzemanyagok (cseppfolyósított földgáz) piacának alakulása jelentős erőt fejt majd ki erre. Hazánk is vásárol cseppfolyósított gázt, bár jóval kevesebbet, mint hagyományos gázt. A gazdasági válság veszteségeinek a minimalizálása és az infláció elszabadulásának kivédése érdekében szükségesek a jegybankok (például Magyarországon a MNB) megfelelő, innovatív alapú reakciói. Azonban,

a kiút mikéntjét is nehéz megválaszolni.

Egyszerre kell a hosszútávú stratégiai, biztonságpolitikai, diplomáciai célokat, valamint a gazdasági célkitűzéseket összehangolni, mégpedig finomhangolással. A jelen válság arra biztosan felhívja a figyelmet, hogy az eddigi megoldási útvonalak korszaka lejárt. Kenneth J. Arrow (aki 1972-ben Nobel-díjat kapott a lehetetlenségi tételért) is rámutatott a társadalmi preferenciák rendezésének nehézségére, ám ennek ellenére is kötelességünk az adekvát válaszok felkutatása.

A megoldást a következő intézkedések egyidejű, összehangolt alkalmazása adhatja meg:
– alternatív nyersanyag- és gázellátási csatornák gyors kiépítése
– az 1973. évi olajárrobbanás által kiváltott, a környezetvédelemre és az energiatakarékosságra fókuszáló szakpolitikák érvényre juttatása
– új műszaki (technológiai) lehetőségek kiaknázása
– a barterkereskedelem megerősítése
– korrekt gazdaságpolitika
– szigorú szabályozórendszer megalkotása

Ehhez szükséges még a good governance és a takarékos kormányzás, az állami szerepvállalás optimalizálása, az esélyegyenlőség szem előtt tartása, az oktatás, az egészségügy gyors fejlesztése, a helyes normarendszer kiépítése (pl. több hit- és erkölcstan oktatás), a monetáris fegyelem, a korrekt antiinflációs mechanizmusok, a hiteltörlesztési moratórium hosszútávú hatásainak kezelése. Elengedhetetlen a monetáris – fiskális mixben (vagyis a kamatemelés és a reálgazdasági intézkedések terén) az összetevők arányának helyes megválasztása is, a piac minél kisebb torzítása, a korrekt verseny fokozása aktív jegybanki intervenció mellett,

az atomizált társadalom helyett a szolidaritás, az egymásra utaltság, a család fontosságának a hangsúlyozása.

Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetesnek az emberközpontú közgazdaságról írt tanulmányai igazi támpontot adhatnak egy új szemlélethez. Az elérendő társadalmi, szociológiai keret nélkül a fent említettek hatása elenyésző lesz.

Zárszóként álljanak itt Ferenc pápának a Hatalom és pénz (A társadalmi igazságosság Ferenc pápa szerint; szerk. Michele Zanzucchi) című könyvhöz írt előszavának első sorai: „A gazdaság létfontosságú szerepet játszik minden társadalomban. Nagymértékben meghatározza az emberek életét, sőt halálát is, jelentősen hozzájárul az emberhez méltó, vagy méltatlan léthez. Ezért fontos helyet kap az Egyház reflexiójában is, az Egyház ugyanis olyan személyként tekint a férfiakra és nőkre, mint akik azt a feladatot kapták, hogy a munka révén és a javak és szolgáltatások létrehozása, terjesztése és használata által is együttműködjenek Isten tervével.”

A szerző okleveles közgazdász, a Magyar Közgazdasági Társaság tagja

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír