Elhunyt Kereszty Rókus András ciszterci szerzetes pap

Az alábbiakban a dallasi ciszterci kolostornak a Zirci Ciszterci Apátság által magyarra fordított nekrológját olvashatják szerkesztett formában. Az eredeti, teljes megemlékezés IDE KATTINTVA tölthető le.

Szülei nem voltak kimondottan vallásosak, de szeretetteljes gyermekkort biztosítottak számára, amelyre ő paradicsomként emlékezett. Emlékezett a vallásos nevelés első pillanatára is, amikor szeretett dajkája, Kosztolánci Erzsébet, akit Bibinek hívtak, bevezette egy katolikus templomba, és megmutatta neki a tabernákulumot, mondván: „Ott van a Kisjézus!” Ebből a dajkából később apáca lett. Hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonított egy másik szentéletű asszonynak, Kápolnásy Herminnek is, aki egy speciális, „alternatív” általános iskolában tanított számára hittant. Rókus atya úgy vélte, ha valaha is megérdemli, hogy szemtől-szembe láthassa Krisztust a mennyben, akkor az Úr arca valahogy ezeknek a szent nőknek az arcára hasonlítana, akik ebben az életben először mutatták meg neki az Eucharisztiát és vezették be őt a hit titkaiba.

1943-ban bekerült a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba, ahol Csizmazia Placid volt az osztályfőnöke. Amikor a német erők 1944 márciusában elfoglalták a várost és a szövetségesek megkezdték a bombázást, Placid atya odaadó és figyelmes gondoskodása mellett folytathatta tanulmányait. Placid atya óvóhelyről óvóhelyre menekülve tanította tanítványait, vagy kis diákcsoportokat szervezett különböző tagokból a menedékhelyeken, így folytatta az oktatást. A háború utáni időben ő volt az, aki felismerte a változást tanítványa lelki életében és a ciszterci élet felé irányította – ugyanis Kereszty Rókus 14 éves korára rádöbbent, hogy papi hivatása van. 1951-ben jelentkezett Zircre posztulánsként. Mivel a rendet már feloszlatták és a kolostor zárva volt, az apát börtönben sínylődött, a formációs program titokban, gyakran az erdőben zajlott. Ez idő alatt Rókus atya beiratkozott az egyetemre, hogy könyvtári ismereteket tanuljon.

1956-ban kapta meg a diplomáját s fejezte be egyéves gyakorlatát egy vidéki könyvtárban, majd azonnal besorozták. Egysége nem volt hajlandó tüzelni a segítségért hozzájuk folyamodó forradalmárok tömegére, hanem ellenkezőleg, átállt a forradalmárok oldalára. Az év novemberében elhagyta Magyarországot Bécs felé, és egy csodálatos heiligenkreuzi fogadtatás után Rómába indult, ahová 1956. december 7-én érkezett meg.

1960. szeptember 18-án a lilienfeldi ciszterci apátságban tette le ünnepélyes fogadalmát; október 2-án a Sankt Pölten-i püspöki palota magánkápolnájában szentelték pappá. Visszatért Rómába, hogy még néhány boldog évet töltsön Szent Bernát tanulmányainak olvasásával és a bölcsességről szóló teológiai írásaival, s ezalatt diáktársaival együtt tanúja lehetett a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának.

Elöljárójuk, Anzelm atya dallasi perjel volt, aki amikor meglátogatta őket Rómában, ragaszkodott hozzá, hogy a magyar szerzetesek mindannyian utazzanak el Dallasba: 1963. május 1-jén így megérkezett Love Fieldbe, hogy 30 évesen új életet kezdjen.

A közösség tevékenysége két igényes projekt között, a saját iskolájuk megalapítása és a Dallas Egyetem (Irving, Texas állam) megnyitása között oszlott meg. Jelentős részben éppen Rókus atya egész életen át tartó elkötelezettségének köszönhetően a közösség felvirágzott. 1963-ban kezdte meg élethosszig tartó teológiai oktató munkáját, először a Dallas Egyetemen, ahol rövid ideig káplánként is szolgált, majd 1967-től a ciszterci gimnáziumban.

Tanári pályája során Rókus atya egy sor tankönyvet írt, többek között a krisztológiáról, az Eucharisztiáról, az Egyház természetéről, a papi életről, valamint a kereszténység önértelmezéséről más vallások fényében. Ezekkel a művekkel és egyéb írásaiban megjelenő erőfeszítéseivel korának egyik legkiemelkedőbb katolikus teológusává vált. Példaképe, Clairvaux-i Szent Bernát nyomán mindig arra törekedett, hogy a teológiáról szilárdan, konzervatív, ugyanakkor spirituálisan nyitott módon értekezzen, amelyben a keresztény hit misztériumai nem elvont ideálok, hanem valódi tapasztalatok és találkozások Jézus Krisztus személyével, aki életre hívja a lelkeket.

Hosszú pályafutása során Rókus atya nemcsak intellektuálisan, hanem személyesen is mély benyomást tett sok diákjára. Élénken látta saját életében, hogy Isten százszorosan ajándékozza meg azokat, akik mindent feladnak, hogy kövessék őt. Hivatását soha nem fogta fel karriernek. Szellemi élete s tudományos munkája mindig is része volt a nagyobb küldetésének, hogy Isten összes gyermekét visszavezesse a szerető Atyához. Tanítványait arra bátorította, hogy legyenek erősek, függetlenek, egymás iránti szeretetükben nagylelkűek, törekedjenek a kiválóságra, de szeretetben, ne fogjanak össze senki ellen.

Felbecsülhetetlen értékű, szeretett lelkivezető és barát volt sokak számára. Tudta, hogy a tanítás önmagában sohasem elég, sokkal inkább a szenvedélyes ragaszkodással, a másik iránti szeretetteljes önátadással segíthetünk másokat az Istenhez vezető úton. A monostorban sokáig noviciusmesterként szolgált, megismerve a szerzetesek új generációját, akik 2000 után kezdtek belépni, köztük több korábbi tanítványát is. A lelkekért való buzgóságban Rókus atya arra törekedett, hogy mérték nélkül szeressen, és teljesen odaadja magát, mert hitte, hogy csak a szeretet ingyenes ajándéka képes igazán megnyitni az emberi lelket önmaga, mások és Isten felé.

Utolsó heteiben Rókus atya ágyhoz volt kötve, de fiatal és idős látogatók sokasága vette körül. Amikor már nem tudott beszélni, akkor is szemükbe nézett, és elkezdett ajkával szavakat formálni. Békésen halt meg december 14-én. Ez a nap egyben az 1957-ben meggyilkolt magyar ciszterci vértanú, Boldog Brenner János Anasztáz ünnepének előestéje is, aki ügyének előmozdítása iránt Rókus atya különösen elkötelezett volt.

Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír