Elhunyt Tamás Márton nyugalmazott csíkszenttamási plébános

Tamás Márton 1991-ben érkezett Csíkszenttamásra. Madéfalvi születésűként értette, érezte és ismerte a csíki ember gondolkodását, így hamar elnyerte hívei szeretetét. Egykori hittanosai még jól emlékeznek azokra a tanulságos történetekre, amelyeket gyakran megosztott velük. Egy alkalommal elmesélte édesapja halálának történetét: mindössze négyéves volt, amikor atyja a halálos ágyán feküdt. Mint mondta, akkor nem sokat értett abból, ami történik, viszont jól emlékszik édesapja utolsó mondatára: „Fiam, fogadj szót, és légy jó!”

Tamás Mártont sem az árvaság, sem a kommunista hatalom nem kímélte. Elbeszélései szerint az adventi roráték után diákként gyakran behívták az iskolába, ahol jó esetben csak korholást kapott azért, mert részt vett a szentmisén, de időnként pofonoktól volt piros az arca. A pályaválasztás idején gyakran azon morfondírozott, hogy mozdonyvezető vagy éppen lelkipásztor legyen. Az utóbbit választotta.

Csíkszenttamásra érkezése után igazi vezetőként irányította híveit. Szolgálatának idején az építkezést tartotta legnagyobb feladatának. A beruházások közül is kiemelkedett Isten egyházának építése. 23 évnyi csíkszenttamási szolgálata idején felújíttatta és kibővíttette a plébániaépületet és a harangozói lakást, szintén felújíttatta a hittantermet, majd ravatalozókápolnát építtetett, és folyamatosan gondoskodott az egyházi tulajdonban lévő Csonkatorony, illetve a Szent Anna-kápolna állagának megóvásáról. Mindemellett mindig vigyázott az Egyház kisebb javaira is, de Isten országának földi építését, a lelki javakban való gyarapodást tartotta a legfontosabbnak.

A rendszerváltás hozta új világ kihívásaival erős, határozott, bátor és kitartó munkával vette fel a harcot. Betegségei ellenére is tartotta a lelket a megfáradtakban, építette a közösséget, közvetlenségével és humorával gyakran mosolyt csalt hívei arcára. A rend és a figyelem őreként szóvá tette a hanyagságot, de kompromisszumkészségét mi sem bizonyítja jobban, hogy bármilyen helyzetben sikerült megtalálnia a közös, jó és felelősségteljes megoldást.

Nyugdíjas éveiben imáival és jótanácsaival is segítette az egyházközség híveit. Tudta, kinek mikor van névnapja, ki mikor házasodott, kit mikor temettek. Jó pásztorként a székelyudvarhelyi papi idősotthonból terelgette nyáját.

Petőfi Sándor István öcsémhez című versének soraival mondjuk: „Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, / Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom; / De megmutatná a nagy veszteség: / Ha elszólítná tőlünk őt az ég…”

Meg is mutatta… „Isten fizesse!”-vel (ő maga is így köszönte meg a dolgokat) köszönjük az értünk szívvel-lélekkel végzett áldozatos munkáját. Talán ha még szólhatna hozzánk, ugyanazt mondaná, amit édesapja mondott egykor neki: „Fiam, fogadj szót, és légy jó!”

A jó Isten adjon neki örök nyugodalmat!

Búcsúznak tőle csíkszenttamási hívei.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír