Elkezdődött a keresztények egységéért való imahét

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Magyarországon jelen lévő keresztény egyházak képviseletében megjelent szolgálattevők közösen vonultak be a templomba. Erdő Péter bíboros egy égő gyertyát, Bogárdi Szabó István református püspök, a zsinat lelkészi elnöke egy bibliát, Fabiny Tamás evangélikus püspök pedig egy tál sót vitt az oltár melletti kisasztalhoz mint Isten igéjének jelképeit. Az imahét liturgikus anyagát összeállító lett keresztények kérése volt ez a szimbolikus cselekedet.

Az istentisztelet résztvevőit Cselovszky Ferenc, a Deák téri templom lelkésze köszöntötte a betegség miatt távolmaradt Gáncs Péter elnök-püspök helyett. Javasolta, hogy a templom oltárképén ábrázolt Péter, János és Jakab mellé telepedjenek le, és csodálják Jézust a Tábor-hegyen. Ezután Fischl Vilmos evangélikus lelkész, az imahetet – a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával együttműködésben – szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke ismertette az idei imahét különlegességét, vagyis hogy a föld sója és a világ világossága központi gondolatként és szimbólumként jelenik meg.

Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita mondott Szentlélek-hívó imát, majd Fabiny Tamás vezetett kiengesztelő imádságot. Ezután következtek a Szentírásból vett részletek: a 145. zsoltárt Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke olvasta fel, Péter első leveléből (2,9–10) Csernák István metodista szuperintendens, Máté evangéliumából (5,1–16) pedig Khaled László metodista szuperintendens jelölt olvasott fel részletet.

Ezt követte Erdő Péter bíboros szentbeszéde a Máté-evangélium fenti részéből kiindulva.

A főpásztor szentbeszédét teljes egészében közöljük.

1. A sóról és a világosságról hallottunk a mai evangéliumban. Mit jelentett Jézus hallgatói számára ez a só? Elsősorban a bölcsességet jelentette, annak volt a jelképe. Ismerjük a „bölcsesség sója” elnevezést még a szent énekeinkből is. Aki piarista diák volt, az tudja, hogy Kalazanci Szent Józsefhez énekelt himnuszunkban emlegetjük ezt. Igen, a só mint a bölcsesség jelképe, arra utal, hogy Jézus a saját tanítványainak megadta a tanítást és ez a legnagyobb bölcsesség. Ez igazítja el az embert az életben. Tehát sóként kell jelen lennünk a világban, segíteni kell, hogy Jézusnak a mindenkit eligazító bölcsessége eljusson az emberekhez, ízt, értelmet adjon mindenki életének.

De van a sónak még egy, nagyon erőteljes jelentése is. Ez pedig az a szerepe, hogy megóv a romlástól. Annak idején, Jézus korában, hogyan tudták az élelmiszereket konzerválni? Elsősorban úgy, hogy lesózták azokat. Az elrothadástól, az elpusztulástól óvta meg az ételt a só. A „ti vagytok a föld sója” mondás ezek szerint beilleszkedik abba a gondolatkörbe, amit másutt is sokszor látunk a kinyilatkoztatás történetében. Mert Lót esetében is azt látjuk, hogy Ábrahám alkudozik az Úrral: „ha tíz igazat találok, megkímélem a várost” – mondja az Úr. Ez a végső alku. És később is, egészen a XX. századig elő-előbukkan a hagyományban az a motívum, hogy néhány igaz ember tartja erkölcsileg a vállán a földet. De talán tapasztaljuk is ezt egy kicsit. Tapasztaljuk akkor, amikor egy munkahelyen azt látjuk, hogy nem a fele, hanem talán az egytized része, ha igazán ért a munkájához és komolyan dolgozik is, és az ő fáradságukon, gyakran az ő tönkremenésükön épül, annak alapján működik az egész tevékenység. És a többiek, akarva akaratlanul, felelőtlenségből vagy képtelenségből sokszor csak teherként vagy szemlélőként kísérik azt, ami történik.

2. „Ti vagytok a föld sója” – Krisztus tanítványainak kell lenniük a föld sójának. Nekik kell lenniük azoknak, akiknek a kedvéért – Krisztus érdemeire tekintettel – Isten megkegyelmez a világnak. Akik megóvják a világot attól, hogy Isten szemében haszontalannak tűnjék. „Ti vagytok a föld sója” – borzalmas felelősséget jelentő szó és mondat ez. Olyan életet kell élnünk, hogy rajtunk ismerje fel az Isten a világban jelenlévő Krisztust, és ezért szeretettel nézzen a világra, megkegyelmezzen a világnak. Ez azt is jelenti, hogy nekünk magunknak nem szabad kritikátlanul a világhoz hasonulnunk. Ez jelentené azt, hogy „a só ízét veszti”. Hanem Krisztushoz kell egyre jobban, újra meg újra minden gyöngeségünk ellenére hasonlítanunk, hogy mi adhassuk meg – az ő erejéből – azt, ami a világból hiányzik. Azt, ami a világot megőrzi a pusztulástól, és megtartja az üdvösség felé vezető úton.

3. Krisztus szavait a föld sójáról a tanítványok egész közösségéhez intézi. Nekünk, keresztényeknek, közösen is tanúságot kell tenni Krisztusról. Jézus maga mondja rólunk: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy és én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). A világnak szüksége van arra, hogy egyek legyünk. Így akar Isten általunk könyörülni a világon. Amen.

* * *

Bogárdi Szabó István püspök, református zsinati elnök Szent Péter apostol leveléből indult ki igehirdetésében, amelyben a minket a sötétségből a világosságra hívó Istenről szólt, aki a szétszóratásban élő népnek megmutatta irgalmasságát.

Sok nyomás van a mai emberen – fogalmazott a püspök, aki szerint felvetődik, hogy mihez kössük magunkat végleg. A világ nyomorúságai elrejtik előlünk a teremtés csodálatos dicsőségét.

A bennünket is elővevő tanácstalanság az elmúlt hónapok, évek eseményei láttán védtelenné tesz minket, és olykor megrendíti szilárd belső hitünket. A keresztények üldözése szerte a világon kétségeket támaszt bennünk magunkban, imáink hathatósságában, és a mai Európa, a mai nyugati civilizáció gúnyos cinizmusa sokakat önfeladásra csábít – sorolta a nehézségeket.

Az igehirdető ezután felhívta a figyelmet Péter apostol szavaira: nemzet, nemzetség, nép, királyi papság vagytok. Nagy és erős szavak ezek, hogy legyünk bizonyságtevői, elmondói, hirdetői szó szerint fordítva evangélistái Isten nagyságos dolgainak, az irgalom nagyságos dolgainak, húzta alá. Szabó István arra intett, hogy az apostol buzdításának megfelelően ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hozott ki minket.

Az elmélkedések után Papp János baptista egyházelnök könyörgött azért, hogy a Krisztus-hívők sóvá és világossággá tudjanak lenni, majd Szemerei János evangélikus püspök vezetésével a reménység imái következtek, hogy Krisztusban eggyé tudnak lenni a benne hívők. Ezután a Miatyánkot mondták el közösen az egybegyűltek Kalota József ortodox érseki vikárius vezetésével.

A szertartás elbocsátó áldásokkal ért véget: az anglikán, ortodox és evangélikus pásztorok áldásai után a két szónok, Bogárdi Szabó István püspök és Erdő Péter bíboros is áldást adott. Az istentisztelet végén a hívek a liturgiában szerepet kapott nagy égő gyertyáról meggyújthatták saját gyertyáikat. A kijáratnál a helyi gyülekezet tagjai kenyérdarabokat osztottak a távozóknak. A kenyér annak minden szimbolikája mellett utalás volt az imaheti anyagot összeállító lettek vendégszeretetére is.

Az istentiszteleten résztvevők adományaikkal a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élő keresztényeket segíthették. Az eseményen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és az állami és közélet más jeles képviselői.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír