Élménytér – Ismét párkapcsolat-megerősítő játékra hív a Bízd Rá Magad

Hazai – 2023. február 5., vasárnap | 18:02

Február 19-ig lehet regisztrálni a Bízd Rá Magad elnevezésű kezdeményezés idei, a házasság hetéhez kapcsolódó párkapcsolat-gazdagító játékára. A négy héten át tartó játékra mindazokat a magyarországi és határon túli párokat várják, akik szeretnék megerősíteni kapcsolatukat és tartós életközösségben gondolkodnak.

Az idei Élménytér elnevezésű négyhetes kihívás kreatív és humoros feladatokból áll. A tavalyi évhez hasonlóan a kapcsolatuk elmélyítésén, egymás újrafelfedezésének élményén túl rengeteg nyereménnyel is gazdagodhatnak a résztvevők, akik természetesen a játék online záróeseményére is meghívást kapnak, ahol egy meglepetésvendéggel is találkozhatnak majd.

Tavaly 263 településről 1310 pár regisztrált a házasság hetében induló játékra. A párkapcsolati időutazás után özönlöttek a pozitív visszajelzések. Volt 20. és a 80. életévében járó résztvevő is, valamint a játékba bekapcsolódtak friss kapcsolatban lévők és olyanok is, akik Isten színe előtt 53 éve tették le a házassági esküjüket.

A szervezők most is arra bátorítják a párokat, hogy a kapcsolatot hosszától, illetve életkortól függetlenül vegyenek részt egy újabb, nagy közös kalandban!

Az idei esztendőben humorral és sok játékkal kalauzolják vissza a jelentkező párokat oda, ahol felizzott a szikra az összetalálkozáskor. „Szerelem első látásra vagy csak sokadszorra? Nem is tudtátok először, hogy mit és miért szerettetek meg a másikban? Csak vele akartatok lenni éjjel és nappal. Kitalálni a gondolatait a vágyait... Felfedezni azt, ami összeköt, ami egyesít. Érezni a szerelem fellobbanó lángját. Mi történik ezzel az izzással? Eltűnt? Hol van?”

A 2023-as Élménytér játékon a szervezők a párokkal közösen szeretnék felfedezni a kapcsolatok mérföldköveit. A változásokkal járó megrázkódtatásokat, azok hatékony kezelését és az átalakulásból származó gyarapodást. A cél, hogy felismerjék, valóban napi szinten ápolni kell a kapcsolatot. Fel kell ismerni, amikor a másiknak arra van szüksége, hogy a társa megfogja a kezét, hogy ismét ketten, újra és újra átmelegedjenek. Hogy a párok felfedezzék: a mellettük álló társ mennyi megélésre váró csodát és élményt jelent, hiszen az egyén fejlődése a „mi” közösségének csodálatos gyarapodása is.

A párkapcsolat folytonos tanulás, gyarapodás. A türelem, az odafigyelés és az odaadó, makacs szeretet az, amivel mérföldkőtől mérföldkőig a játék során a párok végigjárhatják közös útjukat: a játék egyhónapos időtartama alatt négy feladatsoron át „utaznak” majd együtt, ezeket minden hét vasárnapján e-mailben és zárt Facebook-csoportban kapnak meg majd a párok, valamint elérhető lesz a bizdramagad.hu oldalon is.

Az ország bármelyik részéről lehet regisztrálni, ha a jelentkezők betöltötték a 18. életévüket és magyarországi postacímmel rendelkeznek. A játék résztvevői meghívást kapnak az ünnepélyes online zárórendezvényre is, ami március 25-én 16 órakor lesz, és ha legalább három feladatot teljesítettek, részt vesznek egy nyereménysorsoláson is, ahol közel 40 értékes nyeremény kerül kisorsolásra, köztük szállodai voucherek, gyertyafényes vacsora, páros fotózás, borkóstoló, valamint további tartalmas páros programok, finom borok és párkapcsolati témákhoz kapcsolódó könyvek.

A részletes játékszabályzat ITT olvasható, további információkért és a regisztrációhoz pedig IDE kattintsanak.

Szervezők: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálata, valamint a bizdramagad.hu portál párkapcsolati témáihoz kapcsolódó felkért szervezetek, a Házas Hétvége mozgalom, a CsaládKözPont, a KétIgen Alapítvány és a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája.

A játék egyik médiapartnere a Magyar Kurír.

Forrás és fotó: Bízd Rá Magad 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria